A szerző a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára (SZDSZ)

A hallgatók motiváltságát már "csak" a bolognai rendszer sajátossága növeli: az első három, diplomával záruló év után már csak a legjobb 35 százalék juthat a további két évet jelentő mesterképzésbe. A most beiratkozó hallgatók pontosan tudják, hogy három év után csak a jobbak maradhatnak a rendszerben. További ösztönző erő, hogy a legrosszabbul teljesítő 15 százaléknyi államilag finanszírozott hallgató helyet cserélhet a legjobban teljesítő 15 százaléknyi költségtérítésessel. Ezt a két elemből álló motivációs rendszert szeretné most átalakítani a Magyar Rektori Konferencia.

Lehet-e népszerűbb javaslat annál, mint hogy a tanulmányi eredmény határozza meg a felsőoktatásban tanulók által fizetendő költségtérítés mértékét? Hogy ne a felvételi vizsga, hanem az aktuális teljesítmény határozza meg, ki vehet részt államilag finanszírozott képzésben, és kinek kell kifizetnie a tanulmányok költségeit? A Magyar Rektori Konferencia által kidolgozott és a kormánynak megfontolásra átadott javaslatnál népszerűbbet talán nehéz kidolgozni. De ésszerűbbet mindenképpen szükséges lenne.

A rektori konferencia javaslatai ugyanis rendkívül káros hatással lennének a közoktatásra, a szakképzésre és a felsőoktatásra, s a reformok terén jelentős visszalépést jelentenének.

A mostani rendszerben az állam előre megadja azt a keretszámot, amelyet finanszíroz. Ez jelenleg 56 000 fő. Az állam azt is meghatározhatja, hogy ezen a létszámon belül hány mérnököt, orvost, pedagógust stb. finanszíroz. Az intézmények az államilag finanszírozott létszámon felül - kapacitásaik erejéig - szabadon vehetnek fel hallgatókat költségtérítéses képzésre. A kétféle finanszírozás eredményeképpen 2007-ben 81 563 főt vettek fel a felsőoktatási intézményekbe. A Magyar Rektori Konferencia javaslata 20 000 fővel bővítené a létszámot: azoknak a hallgatóknak, akik nem kerültek be az általuk választott intézményekbe és képzésekre, lehetővé tenné, hogy beiratkozzanak olyan intézményekbe és képzésekre, ahol maradt szabad kapacitás. Ha tehát valakit nem vettek fel sem az ELTE-re, sem a Pécsi, a Debreceni vagy a Szegedi Tudományegyetemre jogásznak, az beiratkozhat egy főiskolára is, mondjuk kommunikáció szakra, bár eredetileg nem ilyen pályára készült, csak ott maradt szabad kapacitás. Így az állam megrendelőből a létező kapacitások költségvetési forrásból történő feltöltőjévé válik.

Ma a felsőoktatásba jelentkezők 75 százaléka bekerül valamelyik általa választott képzésbe. Egy évben 89 000 diák kap érettségi bizonyítványt. A felsőoktatási expanzió mára gyakorlatilag felszívta azokat a korosztályokat, amelyek a korábbi években még nem juthattak be felsőoktatási intézményekbe. Tehát, a javaslat hatásaként szinte minden középfokú végzettséggel rendelkező bekerülhetne felsőoktatási intézménybe. Ez nem szolgálja a felsőoktatási reformot, hiszen a minőség, a hatékonyság ellen hat. A javaslat szerint a bejutáshoz szükséges minimális pontszámot (160) gyakorlatilag egy 2-es, és egy 3-as érettségi eredménynyel el lehet érni. Ez lenullázza a szakképzés lehetőségeit, hiszen a keresletet a felsőoktatás irányába tolja el. Nagyrészt olyan diákok esetében, akik nemigen alkalmasak egyetemi tanulmányokra. Ezzel tönkreteszi a középiskolai pályaorientációt, melynek az lenne a funkciója, hogy a diákok aspirációit összhangba hozza a tényleges képességeikkel és a munkaerő-piaci lehetőségekkel. Ez később sikertelenséghez, frusztrációhoz és egzisztenciális ellehetetlenüléshez vezet. Ugyanakkor a javaslat megmentené azokat a minőséget és eredményeket felmutatni nem tudó képzéseket és intézményeket, amelyek egyébként nem képesek jól teljesítő hallgatókat vonzani.

A rektori konferencia javaslata szerint a felsőoktatásba való bekerüléshez kötelező lenne az emelt szintű érettségi. A 2007 május-júniusában letett érettségi vizsgáknak mindössze 8,5 százaléka volt emelt szintű. Ezt a fajta vizsgát nem a középfokú intézmény szervezi és értékeli, hanem független bizottság. Lehetetlen, hogy egyik évről a másikra képesek legyenek 38 ezer helyett 150-200 ezer vizsgát megszervezni.

A javaslat közoktatási következményei is vállalhatatlanok. A diákokat 14 éves koruktól újra azzal a teljesítménykényszerrel nyomorítanák meg, amelynek megszüntetésében legalább 10 éve szakmai és oktatáspolitikai konszenzus van.

A javaslat szerint az első félévben a felvételi teljesítmény, a másodiktól pedig a tanulmányi eredmény alapján dőlne el, ki mennyi költségtérítési díjat köteles fizetni. A hallgatók tehát a pályaválasztáskor, illetve a tanulmányok megkezdésekor nem tudhatnák, képesek lesznek-e finanszírozni a tanulmányaikat vagy sem. A javaslat megvalósítása félbehagyott tanulmányokhoz, fölöslegesen kiépített oktatási kapacitásokhoz, pazarló felsőoktatási rendszerhez vezet. Az egyik évről a másikra fizetésre kötelezett, anyagi okok miatt kiesett hallgatóknak tudás és diploma nélkül kellene érvényesülniük a munkaerőpiacon, vagy újra kezdeniük a szakképzésben, esetleg a felsőoktatásban.

Az állam a keretszámok meghatározásával tudja érvényesíteni megrendelői szerepét, a munkaerőpiac igényeit. A térítésmentes képzés lehetősége orientálja a pályaválasztást, keresletet gerjeszt egyes szakmák iránt. A rektori konferencia javaslata kiiktatja ezeket a mechanizmusokat.

További probléma, hogy kreditrendszerben lehetetlen objektíven meghatározni, melyik tanulmányi eredmény a jobb. Azé, aki öt tantárgyat teljesít jeles eredménnyel, vagy azé, aki tizet 4,8-es átlageredménnyel. Az ösztöndíjak kifizetéséhez az intézmények alkalmaznak ugyan olyan algoritmusokat, amelyekkel az egyes teljesítményeket összehasonlítják, de ezek karonként és intézményenként is jelentősen különböznek, így aztán nem alkalmasak arra, hogy eldöntsék, ki fizessen költségtérítést és ki ne.

Igazságtalan az is, hogy szakonként és intézményenként dőlne el, kinek kell fizetnie, kinek nem. Ez például oda vezethet, hogy egy egyetem nemzetközi hírű matematika képzésén tanuló hallgató fizetős, míg egy kis főiskola matematika szakán tanuló hallgató államilag finanszírozott kategóriába kerül. A javasolt rendszer csak akkor lenne igazságos, ha minden évben országosan, központilag szervezett követelményrendszer alapján mérnék össze a hallgatók teljesítményét, és így osztanánk el a finanszírozott helyeket. Ez értelemszerűen lehetetlen, ezért is van jelenleg egyetlen egy ilyen mérés, mellyel pár éve kiváltottuk a különféle felvételiket, s ezt érettséginek hívják.