Bizonyára valamennyiünk eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne jobb: végre hazatérni a hazai mobiltelefonos-politikabunyós-kutyapiszkos valóba, vagy itt tölteni még egy kis időt a csíramentes 10%-os relatív nedvességes azúrkék, szupercsillagos egek alatt.

Jelen sorok írója végre ki tudott mozdulni a bázisüzemeltetési feladatok közül, mindjárt egy nagy és szép völgybejárásra, jó melegben, tetemes nyelvlógatás közepette. Majd nem sokkal utána egy éjszakai kóválygásra  szerencsére csak a bázis környékén. Ez utóbbi különösen vicces volt, mert a szkafandersisakra szerelt bivalyos lámpa legalább annyira megvilágította magát a sisakot, mint a tájat. Az elnyűtt plexi megannyi karcolásán szóródó fény okán a tájból édeskevés látszott. Részemről a kezdeti lépések egy néhányszor tízcentis vízmosásba vezettek, enyhe agyrázkódásközeli állapot szimulációjával.

Ráadásul meg kellett menteni az éjszakában elfetrengett oxigénhiányos Terepmunka-koordinátornőt, aki életszerűen, előre megbeszélt villogó lámpával esett össze, a szkafander léte miatti egyetlen lehetséges helyetben. És hihetetlen, de megtaláltuk! Sőt a Parancsnok még oxigént is adott át neki. Elszállítani persze már nem tudtuk, hiszen elfelejtettünk a sivatagba gondosan odakészíteni egy komfortos hordágyat. Azon azért erősen elgondolkodtunk, hogyan is tudnánk adott esetben mesterséges lélegeztetést alkalmazni, orrba-szájba. Abban maradtunk inkább, hogy támadjon fel gyorsan a tetszhalott, és tűnjünk haza a bázisra.

Az elmúlt nap a rover napja volt! Illetve a második napja. De lehet, hogy a harmadik? Vagy a negyedik? Ennyi nap próbáltunk éltetet lehelni a leírások és naív elképzelések szerint abba a marsjáró kiskocsiba, amelyet magunkkal hoztunk. Az építők szép elképzelései szertefoszlani látszottak, a rover napokon keresztül meg sem szólalt, csak sötéten nézett. Parancsnokunk a sokadik kísérlet után döntött: a döglött rover is rover - mars ki vele a marsi terepre! A következő séta alkalmával magukkal vitték, és leállították egy kis dombon.

E sorok lejegyzője épp bázisügyeletes volt (már megint), és egyszercsak döbbenten hallja a rádióban, hogy a ROVER MEGSZÓLALT!!! Méghozzá ékes emberi hangon! Panaszkodott a bánásmódra, tiltakozott a vele való viselkedés ellen, lázadt a világgal szemben. Az ütő megállt a levegőben, azonnal rögzíteni kezdem a rendkívüli eseményt, riadófokozatot elrendelve! Az történt, hogy kint a marsi (hazai!) levegőben a kiskocsi feléledt, és telepatikus kapcsolatba lépett a Terepmunka-koordinátornővel, aki önkívületben tolmácsolta érzéseit, gondolatait. Riadalmam azért volt magas fokú, mert láttam egy ilyen részt a néhai Orion űrhajó epizódjai között, amikor a varangyok a fedélzeti számítógépen keresztül próbálták uralmuk alá hajtani a balekot - s tudtam, hogy ebből semmi jó sem származik. Akkor a Parancsnok majdnem kivonta a forgalomból a szerencsétlen médiumot, mint joggal veszélyes egyedet - de ha ez történik Terep-nőkkel, ki a fene fog vacsorát főzni???

De a helyzet valahogy rendeződött, a kocsi a bázison újra elszenderült. A földi irányítást viszont nem hagyta nyugodni a helyzet, komoly kommunikációs terrort kaptunk. Így hát másnap beszállt osztrák vendégünk is a hibakeresésbe, s megállapíthattuk, hogy a rover mindkét akkumulátora "tropa" státuszba került. Néhány ügyes, ollóval elkövetett mozdulattal az akkumulátorroncsokat kiiktattuk, a pokolba küldtük őket. Szerencsére gyorsan tudtunk keríteni egy alternatív megoldást, egy lóméretű nehéz autóaksi képében - no ennek nyomán majdnem minden rendszer feléledt rajta. A kormányzás, lapátemelgetés mintaszerű volt, webkamera vidáman dalolva forgott, és idióta grimaszokat tudtunk felvenni magunkról a képernyőre, és fájlba is menteni. Sajnos a kocsi megmozdítása viszont nem sikerült - hát igen, ez lehetett az előző napi telepatikus kapcsolat ára! (Határozottan feltűnt, hogy terep-főnöknőnk az összekapcsolódás után mennyivel fürgébben mozog!!!)

Azért a helyzetet mindenképp ki kívántuk aknázni. A kocsit kiraktuk a talajra, az összes lógó tápvezetékével együtt. Rákötöttük a bazinagy aksira, és rávettük firkász csapattársunkat, hogy a fotó erejéig cipelje az aksit (tegyen úgy), lehetőleg minél görnyedtebb testtartásban, nagyokat nyögve hozzá. A kép címe
talán az lehetne: "Alkonyi roversétáltatás". (De meg ne kérdezze a kedves olvasó, hogy roverkaki-zacsi vajon volt-e nála?)

• A NOL interaktív infografikája a Marsról és a magyar expedícióról itt >>>

Korábbi blogbejegyzések >>>

Linkek:
Mars Society
Expedíciónk honlapja
A legénység életrajzai

A Rover és Hirsch Tibor