Izrael egymillió liter dízelolajat szállít szerdán a Gázai övezetbe

 Izrael egymillió liter dízelolajat szivattyúz szerdán a Gázai övezetbe, hogy ellássa üzemanyaggal az ottani villamos-erőművet - jelentette be a hadsereg.

Barbra Streisand nem vesz részt az Izrael megalapításának 60. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
Barbra Streisand amerikai énekesnő lemondta részvételét az Izrael megalapításának 60. évfordulója alkalmából májusban tartandó ünnepségen - közölte kedden Simon Peresz izraeli államfő hivatala.
Streisand egyike lett volna azoknak a hírességeknek, akiket meghívtak a május 13-án Jeruzsálemben kezdődő ünnepségsorozatra, s amelyen az amerikai díva a Avinu Malkeinu (Mi Atyánk, Mi Királyunk) kezdetű héber imát adta volna elő.
Streisand Los Angeles-i sajtóügynöke, Dick Guttman kedden közleményében közölte, hogy "más személyes elfoglaltsága miatt" az énekesnő nem tud részt venni az izraeli eseményen, és erről két héttel ezelőtt tájékoztatta Simon Peresz hivatalát.
"Mint mindig, most is ünnepli a nemzet bátorságát, eltökéltségét és a virágzó demokráciát, és szomorú amiatt,hogy személyesen nem lehet ott" - áll Guttman közleményében.
Az évfordulós ünnepségek vendégei között várhatóan ott lesz több államfő, így George Bush amerikai elnök, valamint a high-tech több "cézárja", például Sergey Brin, a Google internetes vállalat alapítója.
Gázai övezeti palesztin tisztségviselők korábban azt mondták, hogy ha az erőmű nem kap üzemanyagot, akkor szerda délután kénytelenek lesznek leállítani azt. Az egymillió liter dízelolaj három napi üzemelésre elég.

Három rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből

Palesztinok három rakétát lőttek ki kedd este a Gázai övezetből izraeli területre, a támadásban nem sebesült meg senki. Az egyik rakéta egy szderóti lakóházba csapódott be, többen sokkot kaptak. Egy másik lakatlan területen ért földet a Negev-sivatagbeli kisvárosban, a harmadik pedig a földközi-tengeri Askelon városástól délre csapódott be. Senki sem sebesült meg, károk sem keletkeztek.

Háled Mesaal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet vezetője visszautasította hétfőn Jimmy Carter amerikai exelnöknek azt a kérését, hogy a radikális szervezet fegyveresei legalább egy hónapig előfeltételek nélkül szüneteltessék az Izrael elleni rakétatámadásokat. Hétfőn hét rakétát lőttek ki a Hamász által kormányzott Gázai övezetből izraeli területre. Az egyik rakéta robbanásától megsérült egy négyéves gyermek.

Négy palesztint sebesítettek meg izraeli katonák egy ciszjordániai menekülttáborban

 Négy palesztint sebesítettek meg izraeli katonák egy ciszjordániai menekülttáborban kedd este - közölte egy palesztin kórházi illetékes. A négy palesztin akkor sebesült meg, amikor a terepjáróval járőröző izraeli katonák rálőttek az őket kövekkel dobáló palesztin fiatalokra a Betlehem melletti Deise menekülttáborban - közölték szemtanúk. Az izraeli hadsereg tel-avivi szóvivője közölte: "a katonák azután nyitottak tüzet, hogy rendkívül erőszakos tüntetők tömege támadt rájuk köveket és betontömböket dobálva". (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.