Emberöltőnyi változás 24 hónap alatt

Az egészségügy első kétéves reformjába a koalíció beleroppant, de a költségvetés győzelemre áll. Az egészségügyi szakmában nincs érintett, aki a történésekkel elégedett lenne, legfeljebb a pénzügyminiszter.

Az egészségügy számára a 2006-os és 2007-es esztendő feledhetetlen marad. Molnár Lajos alig egy év alatt olyan változásokat kényszerített át a rendszeren, amit más országokban legalább másfél évtized alatt szokás véghezvinni. Bukását is éppen a kezdeti sikerét magyarázó vakmerőség okozta: ultimátumként használta a tervezett reform utolsó nagy lépését, a biztosítói modellváltást. Ezt sem a kormányfő, sem a szocialista frakció nem tolerálta. Ugyanez buktatta meg Horváth Ágnest, a második egészségügyi minisztert, s szakította ketté a koalíciót.

A közös kormányzati célokból - a társadalombiztosítás egyensúlyának megteremtése, valamint a rendszer működtetéséért viselt politikai felelősség megosztása piaci szereplőkkel - az első teljesült, a második nem.

Tény: a koalíciós kormányzás első két éve stabilizálta az egészségbiztosítási alap bevételeit. A megszigorított biztosítási jogviszony ellenőrzésével az 1,1 millió bizonytalan státuszú állampolgárból mára csak 400 ezer maradt, s több százezren váltak járulékfizetőkké. Tavaly csak ez a lépés 18 milliárdos többletbevételt hozott. Az állampolgárokkal szemben támasztott szigorú követelményeket az állam magára nézve is kötelezővé tette. Így a rendszerváltás óta először 2008 januárjától a járulékfizetésre munkajövedelem híján képtelen - gyerekek, nyugdíjasok, munkanélküliek - állampolgárok egészségügyi ellátásáért a költségvetés havi 4350 forintot befizet.

Eredményes volt a gyógyszerkassza visszafogása is. A hatás már az első évben nagy, 2007-ben húsz százalékkal mérséklődik a kassza gyógyszertámogatásra költött része. Ennyivel jártak rosszabbul ugyanakkor az ágazat cégei. Kevesebb orvosság is fogyott.

A cégek mellett a betegek is megfizették a piacátalakítással járó árat. Az új törvény ugyanis jelentősen mérsékelte a támogatási kulcsokat, megszüntette a súlyos betegségek kezelésére szolgáló készítmények térítésmentességét, igaz, a betegeknek ezekért csak minimális összeget, 300 forintot kell fizetniük. Csak ez az egyetlen intézkedés másfél milliárdos bevételt hozott.

Az új gyógyszertörvény egyszerűsítette a gyógyszerek megvásárolhatóságát. A piacra lépés hatósági szabályainak megkönnyítésével 207 új patika nyílt, valamint 421-féle, vény nélkül is megvásárolható készítmény kisebb boltokba, áruházak szabad polcaira, valamint a benzinkutakhoz került.

A harmadik reformpillér az ellátórendszert szűkítette. Az aktív ellátóhelyek számát 15 ezerrel csökkentették, viszont 7,5 ezerrel bővítették a kizárólag ápolásra fenntartott kórházi ágyakat. Egyúttal rangsorolták a kórházakat, a súlyponti elnevezés a legszélesebb szakmai ellátásra alkalmas intézményeket illette, míg a többinek a területi vagy az ápolási besorolás jutott. E területen szintén a kassza egyensúlyát szolgálta, hogy Molnár Lajos hivatalba lépésének első napjaiban korlátozta az intézmények által ellátható közfinanszírozott esetek számát, s a korábban elszámolt gyógyítási költségek 90 százalékát határozta meg plafonként. Az intézkedések hoztak megtakarításokat, viszont százmilliárdra duzzadt a kórházak adóssága. A kapacitásszűkítés miatt gyakori a kórházakban a várólista. Nem sikerült a kórházi karcsúsítással arányosan mérsékelni a ráfordításokat.

A 2007-ben bevezetett vizitdíjat az idén március eleji népszavazás eltörölte.

A negyedik pillér az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozása. Tavaly már több mint ötezer ember kért segítséget az új hivataltól, s az esetek tizedében eljárás is indult a betegek védelmében.

Az ötödik pillér a biztosítási modellváltás volt. Ebbe két miniszter és a koalíció is belebukott. A várható kisebbségi kormány egyik legnagyobb feladata az új modell megalkotása.

l Az egészségügy átalakítása nem járhat az e célra fordítható közkiadások mérséklésével - erről Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa beszélt kedden egy nemzetközi szakmai konferencián Olaszországban. A politikus Magyarországról szólva hangsúlyozta: bár a vizitdíjról szóló népszavazás eredménye a magántőke bevonását ellehetetlenítette, nem lehet lemondani a reformok folytatásáról.

Emlék
Emlék
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.