Így értekeznek a táj földrajzi viszonyairól Stephen King Világnagy Strand című novellájának főhősei. A dűnebolygó, akárcsak sok más sci-fi égitestje, földrajzilag valószínűtlen, de a regényíróknak könnyű terep.



A „keményvonalas” sci-fi-kben nemcsak passzív díszlet a bolygó, hanem a történet része. A hagyományos bolygófelderítésnek már minden SF-olvasó fejből sorolja a menetrendjét: „- Előbb a vizsgálatok jönnek. A levegő összetétele. A talaj kémiája. Az elektromos hullámok spektruma. Állattan, növénytan. - Ugyan, a levegő légzésre alkalmas, ehhez igazán nem kell vegyelemzés. Állatoknak se híre, se hamva. ... A bolygó kilencven százalékát hegységek borítják. A maradék tíz százalék zöld terület. Al geológuskalapácsával egy szikladarabot kopácsolt, és összeszedte a szilánkokat.” (Herbert W Franke: Az orchideák bolygója (1961) Avarosi Éva ford.)

Valahogy mégis mindig az sül ki, hogy egy bolygón egy (igényeseknél két) eltérő felszíntípus található: „sivatag-bolygó”, „óceán-bolygó”, „vulkán-bolygó”, „éden-bolygó”, „város-bolygó”. E ötre a legjobb példák rendre talán a Csillagok Háborúja bolygói (Tatooine, Kamino, Mustafar, Naboo, Coruscant) melyek a rendező George Lucas szerint egyben az egyes epizódok színvilágát is meghatározták. Ez jelzi, hogy az ilyen idealizált és generalizált bolygók – lehetőleg mindből egy-egy – kiváló helyszínei egy fantasy-mesének. 

A 60-as években a kutatóknak is ilyen vázlatos képe volt más égitestekről, már ha volt bármilyen. Így nem csoda, hogy ezt vették át az írók is, akiknek ez a kép tökéletesen megfelelt a regények színhelyeiűl. Az első űrszondák érkeztéig a Marsra csatornák szeldelte síkságokat, gyér növénytakarót és hegyláncokat képzeltek a kutatók.

A Mars-csatornák esetében a tudósok és írók egymásnak adták a stafétát. Az 1940-60-as évek a képes Marstörténet legkülönösebb kora a leghíresebb űrművész, Chesley Bonestell a Coronet magazin 1946. augusztusi számában képzeletbeli űrutazást tesz a Marshoz. Ahogy közelednek, a csatornák hálózata egyre élesebben vehető ki a bolygó felszínén... A képet a 60-as években a Marsra űrmissziókat tervező NASA is átveszi anyagaiban. Aztán kiderült: a csatornák egyenes vonalait csak a földi távcsöves megfigyelők látják a Mars homályos képén - épp az elmosódottság miatt, amibe az agy rendszert próbál belehelyezni. A kép élesedett, de a csatornák eltűntek, és... Hegyláncokat nem találtak, de óriási meglepetésre a Mars tele volt kráterekkel, amilyeneket addig csak a Holdon láttak. Aztán megtalálták az ősi folyóvölgyeket, kilométer mély szakadékokat, káosz-területeket és még ma is újabb és újabb felszínformákat találnak a Mars körül keringő szondák képein - porborította jégtáblájú befagyott tengert, pókhoz hasonló alakzatokat, sziklagleccsereket.

Ahogy a Vénusz volt a 60-as évek meozoós-dínós dzsungele, a Mars sokáig sivatagbolygó volt a sci-fikben. Ennek a színpadi díszletnek a SF-típuspéldája az Arrakis (Frank Herbert: Dűne ciklusa). Amerikai elemzők szerint a sci-fik idegen égitestjeinek sivatagi jellege párhuzamba állítható az amerikai vadnyugat geográfiájával: az amerikai író és olvasó számára épp így néz ki a meghódítandó terra incognita. A Mars Society Mars-hódítási tervei, éppígy ennek a tradíciónak a folytatása. Robert Zubrin, a Mars Society létrehozója The Case for Mars c. könyvében is a Marsot teszi meg a nyugatra törés következő lépésének, a következő Frontiernek. „Az Új Világnak teljesen el kell különülnie az Óvilágtól, ezért nem lehet az óceánfenék vagy az Antarktisz, ezért a Mars lesz az, ami újabb kihívásaival lökést ad a kultúrának, társadalomnak”, ez lesz a népek új olvasztótégelye. Amerika persze „saját bőrén” látja a hasonlóságot: a vadnyugat az MDRS, az MDRS a Mars. A Monument Valley tipikus marsbéli táj - akár vannak hasonló helyek a Marson, akár nincsenek. Az itteni sóeróziós homokkőformák hasonlósága a marsi hólyagüreges bazalt széleróziós formáival megdöbbentő. Az itteni 2006-os sivatagi felhőszakadásban létrejött völgyek formakincse és a Marson 3,5 milliárd éve kialakult völgyek formai hasonlósága bámulatos. Ha a Vadnyugat és a Mars természetföldrajza ennyire hasonló, nyilván a társadalomföldrajzi vonatkozásaikban is kell párhuzamnak lennie. Legalábbis így látszik a Mars Amerikából. Talán Szibériából is.

A Kárpát-medencéből nézve másmilyen a vörös bolygó képe. Itt miénk a föld, a fű és a víz. Miért mennénk a sivatagba? Kutatni - ahogy meg is tették a magyar kutatók, Lóczy Lajos, Körösi-Csoma Sándor, Germanusz Gyula, de nem maradtak ott, hanem hazatértek. Belénk ezt égették: Itt élned, halnod kell; ez a föld... Ez a Föld. Ez A Gaia.
Hacsak nem próbálunk egy másodikat is felépíteni a Marson.

• A NOL interaktív infografikája a Marsról és a magyar expedícióról itt >>>

Korábbi blogbejegyzések >>>

Linkek:
Mars Society
Expedíciónk honlapja
A legénység életrajzai

Kavicsmező