Könnyebben összejöhet a lakásravaló

Több mint háromezer - főként fiatal - érdeklődő vett részt a második nemzetközi Eures-állásbörzén. Akadt cég, amely az interjút is lebonyolította a rendezvényen, így annak, aki sikerrel járt, már csak az
e-mailben érkező szerződésre kell várnia.

- Te is menni akarsz, ő is, én is. Közösen bérelhetnénk lakást. Ha jól csináljuk, nem járunk úgy, mint a barátnőm, akinek tizenegy szobát kell takarítania egy családnál, és utána kezdhet mosni, vasalni, ráadásul a szállásán se fűtés, se melegvíz. Enni meg azt kapja, ami a családi asztalon megmarad. Ha együtt mennénk, minden könnyebb lenne - így győzködte egymást három fáradt barátnő több órányi álláskeresés után szombat délután a budapesti T-Com-székház aulájában.

A szervezők várakozásait jócskán meghaladta a második Eures nemzetközi állásbörzére érkezők száma: több mint 3200 érdeklődő sétálgatott a 15 országból Budapestre sereglett munkáltatók és tanácsadók standjai között. Döntő többségben fiatalok voltak, sokan barátokkal, munka- vagy évfolyamtársakkal érkeztek, de akadtak babakocsit tologató párok és gyermekeiket elkísérő szülők, sőt, nem egy Magyarországon élő külföldi is.

- A kutatások is azt mutatják, hogy a legmobilabbak a 18-24 éves nőtlen - de legalábbis gyerektelen -, nyelvet beszélő férfiak. Rajtuk kívül még azok a 45-50 évesek mozdulnak viszonylag könnyen, akiknek gyerekei már kirepültek, és úgy gondolják, "utoljára" még belevágnak - mondja Kalmár András, Eures menedzser, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal munkatársa.

- A népszerűségi rangsorban természetesen azok az országok állnak az élen, ahol angolul vagy németül beszélnek: Nagy-Britannia, Írország, Ausztria, Németország és Hollandia a legnépszerűbb. Egész nap sokan várakoztak a mediterrán térség államainak - Ciprusnak, Máltának, Spanyolországnak és Portugáliának - standjainál is. Érdekes módon a skandináv országok - Norvégia, Svédország - szintén felkerültek a toplistára - számolt a tapasztalatokról Kalmár András.

Kínáltak hentesbolti, gyógytornászi állást, CNC-marógép kezelői pozíciót, de kerestek kutyakiképzőt Hampshire-be, diplomás webfejlesztőt Bradfordba, mérnököket Hollandiába és recepcióst, takarítót, mixert, karbantartót spanyol szállodákba. Azoknak a 18 és harminc közöttieknek, akik nem elsősorban a magas fizetésért ragadnának vándorbotot, az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) kínált számtalan lehetőséget. A jelentkezők non-profit szervezetek munkájába vagy egy-egy nagyobb horderejű esemény szervezésébe kapcsolódhatnak be 2-12 hónapra például a művészet, a környezetvédelem, a sport, a szociális gondozás területén. Az önkéntesek részt vehetnek templomok helyreállításában, újságszerkesztésben, de akár olimpia-szervezésben is. A Mobilitás program keretében a résztvevők külföldi tartózkodásuk idejére zsebpénzt, szállás-, útiköltség-térítést, étkezést és nyelvi képzést kapnak.

Két pszichológus diplomás lány felsőfokú nyelvtudással német nyelvterületre vágyik. Továbbtanulnának, és emellett, illetve nyáron szívesen dolgoznának például a vendéglátásban, esetleg házi betegápolóként. - Elég nehéz ügy. Néztünk ápolói pozíciókat, de ezek bennlakásosak és hat fontot óránként itthon is meg tudnánk keresni, pincérként pedig nincs sem végzettségünk, sem gyakorlatunk. E nélkül viszont ez nem megy - mondja egyikük. - A diplománkat ugyanakkor nehéz elfogadtatni odakint, úgyhogy még gondolkodom - teszi hozzá társnője.

Voltak cégek, amelyek az állásinterjúkat is lezavarták a börzén, így azoknak, akik kitöltötték a regisztrációs lapot, és megfeleltek, csak az e-mailben érkező munkaszerződést kell aláírniuk, és indulhatnak is. - Igyekszünk rávenni minél több munkaadót, hogy már itt döntsenek arról, kiket vesznek fel, hiszen nem kis költség kiutazni Norvégiába vagy Franciaországba az állásinterjúra. Munkáltatója válogatja, de egyre több cégnél ügyelnek arra is, hogy segítsenek szállást találni a kiutazóknak és megelőlegezzék a fizetésükből azt az egy-két havi kauciót, amit például a lakásbérléshez le kell tenni - mondja Kalmár András.

A börzén nagy volt az idénymunkák - felszolgálás, főzés, mosogatás a nyári turistaszezonban, mezőgazdasági munkák - aránya. Általában egy-két évre vagy a nyári hónapokra maradnak kint a magyarok, míg sikerül összeszedniük egy kis "pénzmagot". Ki autóra, ki lakásra gyűjt - meséli a menedzser. Az biztos - állítják a börze szervezői -, hogy az itt és az Eures honlapján megjelent állásajánlatok, az azokat hirdető cégek, közvetítők mind megbízhatók. Ha valaki mégis bajba kerülne, Burgenlandban a kifejezetten magyarok számára létrehozott jogsegélyszolgálathoz, a skandináv államokban a szakszervezethez, illetve minden országban az illetékes munkaügyi felügyelethez fordulhat - ezek elérhetőségei az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) internetes oldalán is megtalálhatók.

Kalmár Andrástól azt is megtudtuk, hogy sok cég hatodik, hetedik alkalommal jön ide toborozni, olyan elégedett a magyar munkaerővel, de a nyelvtudás alacsony szintje továbbra is probléma. - Számomra felfoghatatlan, hogy vannak - diplomások is -, akik minimális nyelvtudás nélkül bele mernének vágni a külföldi munkavállalásba - mondja a svédek pultjánál álldogáló tanácsadó. - Nem csak arról van szó, hogy nem tudnának kommunikálni a főnökükkel, kollégáikkal, de arról sem lenne fogalmuk, hogy mi foglaltatik a szerződésükben, nem beszélve az olyan mindennapi apróságokról, mint a szállásszerzés, a bevásárlás vagy ügyintézés egy hivatalban, ne adjisten a kórházban - teszi hozzá.

- Az angolommal nincs baj, de sok ajánlatban szerepel, hogy előbb-utóbb meg kell tanulni svédül, norvégul vagy épp hollandul. Én legfeljebb egy-két évre mennék ki, így viszont ennek nem látom értelmét - mondja egy 28 éves lány, akinek már van munkahelye itthon, szereti is, amit csinál, csak a terepet jött felmérni. Barátnője viszont akár már holnap dobbantana. - Nyitott vagyok, szeretem a külföldieket; most épp párkapcsolat sem köt Magyarországhoz, és a munkám, fizetésem is lehetne jobb. A jelenlegi munkahelyemen németül kell beszélni, ezért inkább az angolra erősítenék rá, ugyanakkor nem szeretnék a határtól nagyon messze élni - foglalja öszsze, mit is keres.

Roadshow-val népszerűsítik a külföldi életet

Országos roadshow keretében mutatja be május 5. és 9. között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) az Európai Unió országait, az ottani életkörülményeket, munkalehetőségeket, hiányszakmákat, az iskolarendszert, a szükséges engedélyek beszerzési módját, a bérezési és adó-, illetve nyugdíjrendszert. Három tagállam - Ausztria, Németország és Hollandia - munkaügyi szakemberei már biztosan eljönnek, és személyesen válaszolnak a kérdésekre. A rendezvénysorozat Pécsről indul, majd Zalaegerszegen és Várpalotán folytatódik; ezzel párhuzamosan Szegedről startolnak a szakemberek, és Debrecenbe, ezt követően Miskolcra látogatnak, hogy végül Budapesten zárják országjáró körútjukat.

Németország standjánál ezúttal is hosszú sor kígyózott
Németország standjánál ezúttal is hosszú sor kígyózott
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.