Magyarul beszélgetőkre támadtak Kolozsváron

Ismét megvertek magyarul beszélgető fiatalokat Kolozsváron - írta hétfői számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ).A tudósítás szerint szombat hajnalban egy kisebb csoport egyetemista egymás közt magyarul beszélgetve tartott a kolozsvári zeneiskola melletti park felől a Malom utca irányába. Útjukat három ismeretlen román fiatal keresztezte, akik, miután elhaladtak a magyarul beszélgető diákok mellett, visszafordultak, és hátba támadták őket. Néhány ütlegelés után a földre teperték, összerugdosták őket, majd elszaladtak a Sétatér irányába.


Mint a lap írja, a verés következtében az egyik fiatalembernek betört az orra, egy másiknak pedig az arca dagadt fel. A törvényszéki orvos az ortodox virágvasárnap ünnepére hivatkozva csak két nappal később, azaz hétfőn állítja ki a látleletet, amivel majd a rendőrségen feljelentést tudnak tenni. Amint ez megvan, a fiatalok feljelentést tesznek az ismeretlen tettesek ellen - olvasható a lapban.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.