A hatvanas évek elejének űrkutatási várakozásai azonban több fronton is csapásokat szenvedtek. Az első szondákat a Marshoz és Vénuszhoz azért küldték, hogy életet találjanak.  Mindkét világ halottnak bizonyult. Márpedig az élet megtalálása volt - és ma is ez - a marsutazás célja. Ami maradt, a politikai cél, a nemzeti büszkeség – a „zászló kitűzése”, angol kifejezéssel „3F-küldetés”: „Flag, Footprints, Forget-it” -, melyet az Apollo-program teljesített is. Tudományos szakembert - egy geológust - csak a legutolsó pillanatban sikerült „becsempészni” a pilótákból álló Apollo-űrhajósok közé. A következő Apollo már nem szállt fel, ezek után - ez a korszak tart ma - ember csak alacsony Föld körüli pályáig jutott el (űrállomásokra), távolabbra pedig csak szondákat küldtek - mely stratégiaváltásra a sci-fi írók sem számítottak.

A vita ettől kezdve tart: mire képesek a szondák és mire nem? Miért kellene embert küldeni a Marsra, ha egyszer szondákat is lehet? Megéri-e a kockázatot a távoli út? S ugyanez a másik oldalról: megéri-e nem kockáztatni és inkább a számítógép mellől „fotelből” irányítani a Naprendszer felfedezését? A mi EVA-ink azt bizonyítják, hogy kockáztatni kell az emberes utat. A roverünk nem biztos, hogy felfedezi a magányos fehér szirmú virágot, a nyulat, a gyíkot, a varjúkat, amikkel egy-egy utunk során összefutottunk.

A NASA terveiben gyakorlatilag a 60-as évek óta mindig az aktuális jelen után 20-30 évvel később szerepel az emberes Mars-utazás terve. Azért ekkor, mert ennyi időre tervez előre a NASA. Most a „2035”-ös szám mellé van berajzolva a Naprendszer-kutatás időegyenesén az emberes expedíció.

Pedig nem lehet azt mondani, hogy a 60-as évekhez képest ma nem egy sci-fiben élnénk. Műholdas tévé, laptop, palmtop, internet, mobil telefon, GPS. Egyedül a talán legjellemzőbb standard SF-kellék, a videfon nem akart a csodának se előbújni a technológiai fejlődés karácsonyi ajándékdobozából, de mára az is megvalósult webkamerás Skype néven.

A világűrt érintő fejlődést azonban más irányt vett. Ember helyett automaták repülnek a világűrben, nem azért, mintha nem lehetne embert küldeni, hanem inkább azért, mert nincs pénz a fejlesztésre, megvalósításra. Illetve dehogy nincs; csakhogy akinek van, az nem erre költi.

A távközlésben is új megoldások születtek: egyre inkább kábeleken futnak az adatok, a Föld egyelőre szépen sugároz a rádiótartományban, de nem kizárt, hogy hamarosan a műholdas adások is múzeumi emlékek lesznek és már minden kommunikáció kis hatótávolságú mobil / internetkapcsolaton fut, a rádió és tévéadásokat személyre szabva letöltjük és nem kisugározzuk a vakvilágba. A Föld ettől kezdve rádiócsendbe burkolózik, senki sem mondhatja meg, hogy civilizáció volna a felszínén. Vagy ha mégis sugározna valamit, a kódolások miatt kívülről csak zajnak tűnne.

Mi ugyan itt ülünk laptopjainkkal, Wi-Fi kapcsolatunkkal, kézi műszereinkkel, benzinmeghajtású ATV-inkkel, papírjainkkal és filctollainkkal, és mindent leírunk, tesztelünk, miközben eredményeinket nagyjából 30 év múlva fogják elkezdeni komolyan átnézni - mikorra a technológia annyira megváltozik, hogy mindaz, amit mi csinálunk, hasznavehetetlen lesz - leszámítva az üvegházbéli és a pszichológiai tesztek eredményeit. Emlékszem, két éve még nem volt Wi-Fi a lakóegységben, sem terepi naplóként használható PDA, ami ma alapkelléke életünknek. Két év!

Persze lehet, hogy a NASA 2030-as terveiben nem 2060-hoz tolják a Mars-utazást jelző karikát az időegyenesben, hanem teljesen kitörlik és helyette ilyen bejegyzések szerepelnek: tengerszintemelkedés elleni védelem, ivóvízproblémák megoldása, klímaváltozás miatti népvándorlás kezelése... Nem lehetetlen, hogy a Marsra most van nyitva az emberiség indítási ablaka, és hamarosan hosszú időre újra bezárul. Ezért mondja a Mars Society, hogy most kell elindulni, ha most elkezdjük a fejlesztést, egy évtizeden belül ember szállhat le a Marson.

Csakhogy nem a tudósok, hanem a király mondja meg, mikor indul az expedíció. És a király most a kincsestárából egy távoli háborúra költi pénzét, talán előre készülve a jövőbeli válságos időkre, amikor autó-nemzetének olajra lesz szüksége. Feltehetően nem a 2035-ös Mars-utazásra gyűjt.

És ha azt szeretnénk, hogy egy jövőbeli Nagy Válság után is használhassák földi marsutazásunk eredményeit, megbeszéltük: ismerve a weblapok és adathordozók tartósságát, valószínűleg hangos beszámolóinkat lakklemezre karcolva, fotóinkat és jelentéseinket pedig pergamenre festve kellene tároljuk.