Itt a Marson ennél továbbmentek, megvalósították az optimális vízkezelést. A bázis mosdáskor és mosogatáskor keletkező "szürkevize" mechanikai tisztítást követően az üvegházba érkezik. (Hozzá kell tenni, némi "rásegítéssel", merthogy az útvonal legutolsó szakasza eldugult - éljen a napi búvárszivattyúzás. :-) )
Itt a megfelelő növények lelkesen elcsócsálják a zsír-, bőrhám- és hamburgermaradványokat, no meg persze a kiváló testápolószereket. (Amennyire csak lehet, persze bio dolgokat javasolnak, a szappan pl. szagtalan, íztelen. Sőt itt eddig még hamburgert sem ettünk.) Ezt a tisztított vizet nyomják vissza a budi feltöltésére, öblítésére.
 
"Esemény" után a rendszer ledarálja a darabos dolgokat, valamennyire talán még tovább is kezeli, s ez a víz kerül elszikkasztásra valahol a bázis alatt. A daralás (tanuljunk angolul: "turmidate") egy külön kapcsolókezelési technikát kívánó művelet, amelynek rossz esetben akár látványos hatása is lehet a csésze és környezete dizájnjára - de egy idő után nagyjából mindenki belejött a használatába. Áram nélkül persze ez sem működik, s technikai gond a rendszer számos pontján bekövetkezhet. Szerencsére kocogatással, leeresztéssel,
szivattyúzással és anyázással eddig minden élethelyzetet tudtunk kezelni. Ha egyszer visszaérünk a Földre, tutira meg fogunk tudni élni biobudi-üzemeltetésből!

***

Hogy elmaradásaimat behozzam: földi idő szerint ápr. 17-e, marsi idő szerint "Sol 5" a technikai sikerek napja! Előző éjszaka ismeretlen és megfejthetetlen okokból bekapcsolt valahol egy olyan ventillátor, amely az egész bázist átható remegésbe, rezonanciába hozta. Este még fel sem tűnt, de éjszaka többen nagyon nem tudtunk aludni, karikás szemekkel, rezonáló aggyal ébredtünk! Hiába kapcsoltuk ki a fűtési rendszert, a zaj maradt. Az egész stáb eltávozott marssétálni, egyedül próbáltam lázasan megtalálni forrást, megkeresni a kapcsolót. Nem túlzás, több órám ment rá, teljesen eredménytelenül! Annyi kiderült, ez egy egyszerű légbefúvós szellőztető rendszer - de nem lehetett kitalálni, miért most lépett működésbe, és ami a legfontosabb: hogyan lehet
kiiktatni?

Végső kétségbeesésemben sikerült lelnem egy hosszú alkalmas létrát, és az egyharmad gravitáció segítségével felmásznom a burkolat megfelelő pontjáig. Mivel lázas ütögetésre nem csitult a zaj, csavarhúzóval megbontottam a burkolatot. Alatta az amerikai filmekből ismert elektronikus szerkezet tűnt elő, sok-sok piros-kék-zöld-fekete vezetékkel, pár panellel és LED-del. Már csak a nagyméretű piros kijelző hiányzott az idő végső pillanat felé közeledését mutatva... Haláltmegvető bátorsággal széthúztam gyorsan két zsinórt! Semmi!
Gyorsan visszadugtam, és egy másikat próbáltam. De ez meg túl erősen volt összedugva. Jaj, most mi lesz!? Lázasan kutattam alkalmas hajtű, kulcscsomó, tölténytár vagy snack-evő pálcika után - de csak egy fogó került kezembe. Sőt kettő. Megfogtam a két drótvéget, patetikusan behunytam szemem, és... Eljött a vég!

A ventillátor azóta halott. A bázislakók pedig nem fogták még fel a hőstettet, vagy pedig kevés amcsi filmet néznek. Ugyanennek a napnak pozitív technikai emléke a meteorológiai állomás sikeres beüzemelése - végre elkezdtek dőlni róla az adatok, sőt óránként egy-egy percnyi nagyszerű videó is. Igaz, közben kiderült, hogy a szélirénymérőt fordítva raktuk föl - lehet, hogy a feladatot egy olvasni azért még tudó, de gondolkodni nem akaró marslakónak kellett volna kiadni. (Na nem baj, az Excel majd csodákra képes. ;-) ) Azóta megtörtént, hogy a földi irányítás (próbaképp) távolról átprogramozta a rendszert - na azóta nem jönnek az adatok! Igen, ismerünk ilyent a gyakorlati űrkutatásból is bőven: "Fordulj el az antennáddal a Földtől!" - adta ki parancsot a földi központ. És erre elfordult, hehehe! (L.: Phobos-1 és -2 szondák, 1992-1993.)

***

Az említett nap nagy élménye még a porszívózás volt. Először is, hogy 4 nap után egyáltalán megtaláltuk a porszívót! Szemre egészen mást kerestünk, gondoltuk, ha van grillsütő és szecskavágó a bázison, akadnia kell egy porszívónak is! Nos, ha általánosíthatunk, a porszívó pontosan ugyanolyan, mint maga az ország: nagy,
robosztus és az itteniek lelki berendezkedésére optimalizált. Jómagam alig tudtam beüzemelni, van rajta pl. az "easy open" nevű valami, amelyet ketten 3 perc alatt alig tudtunk kinyitni. Mögötte a hiper biofilteres porzsák lapul, persze eldobható kivitel. Utána alig tudtuk visszacsukni. A bekapcsolás viszont csodálatos: hatalmas lámpa - mit lámpa! fényszóró! - gyúl a szerkezeten, felzúg a sugárhajtómű, és megindul a monstrum, amelyet vezetni olyan érzés, mint egy űrhajót! Gondolom, a csak kicsit drágább változat színes érintőpanellel is rendelkezik, wifin keresztül kommunikálva a netre is kapcsolódik, hogy akár Los Angelesből is nyomon lehessen követni, esetleg átkonfigurálni, mint a meteorológiai állomást. Mondjuk, kávéfőzővé!

Marsbéli porszívó