Mert képzeljük el az épületes jelenetet. Öltönyös-nyakkendős urak már órák óta izzadnak annak a bűvös formulának a kiötlésén, milyen kompenzációt lehetne a szlovákiai magyaroknak adni cserébe az uniós reformszerződés megszavazásáért? És egyszer csak (deus ex machina!) betoppan a terembe maga Fico kormányfő, akihez odalibben Csáky Pál MKP-elnök és diszkréten a kezébe csusszant egy levélkét. Fico vet rá egy pillantást, bólint, a magyar képviselők pedig szalutálnak, majd másnap engedelmesen voksolnak.

Aztán pedig jön a magyarázkodás, a cáfolat, a helyreigazítás, az egymásra mutogatás, a kölcsönös kiátkozás. Ahogy már ilyenkor lenni szokott. Közben persze azért a szivárogtatás nyomán összeáll a kép. Csáky Pál tényleg írt egy újabb regényt (Harmatos reggelek álmai), amelyet mielőbb a boltok kirakatában szeretne látni (miért is ne; ez minden író vágya), csakhogy a kiszemelt kiadónak ehhez sürgős állami apanázsra volna szüksége, amit a jelek szerint meg is kap, miután Csáky közbenjárt az ügyben. Végül is mindenki jól járt: a szerző, a kiadó, a türelmetlen olvasó egyaránt - a szlovák kormányról már nem is beszélve, amely hónapokon át hiába próbálta a lisszaboni szerződés ratifikálásához szükséges ellenzéki szavazatokat összecsipegetni. Hát most az MKP révén ez is meglett neki. Igaz, közben kiderült, a sztori így, ebben a formájában csonka. És némiképp tendenciózus, de ezen sincs mit csodálkozni, figyelembe véve Bugár közismert ellenszenvét utódjával szemben. Mert a Csáky-opus megjelentetése nyilván valóban nem várat majd már sokat magára, ám ez csupán kicsiny része lesz a megköttetett háttéralkunak. Más szóval: az MKP tulajdonképpen mégsem egy tál lencséért vesztegette parlamenti voksait. A megállapodás fő eleme ugyanis: kormányzati visszavonulás a szlovákiai magyar iskolahálózat ellen tervezett attaktól.

Bármennyire üdvös lehet is a szlovákiai magyarság szempontjából a végkifejlet, az esetből az MKP megverve kerül ki. Merthogy az összes szlovák partner utálatának tárgyává vált. Ficóék finnyásan magyar vircsaftnak érzékelik a kiszivárogtatásokat, és persze cáfolnak. De felmondta az együttműködést a szlovák ellenzék is a magyar koalícióval, merthogy az "áruló"; felrúgta azt a megállapodást, hogy az uniós reformszerződést csak a sajtótörvény módosításának árán szavazzák meg az ellenzéki honatyák.

Persze, a legfontosabb kérdés most az: mit szólnak maguk a szlovákiai magyarok az MKP vezetőinek személyes gyűlölködéséhez, politikai machinációihoz? És felteszik-e vajon azt a kérdést: eleve miért gondolták Csákyék összekapcsolni az uniós reformok sorsát egy sajtótörvénnyel, miközben az előbbi sorsa összehasonlíthatatlanul fontosabb az ottani magyarság jövője szempontjából?

Most pedig, hogy minden ilyen szépen elrendeződött, kíváncsian várhatjuk az új Csáky-mű megjelenését. Amelyben remélhetőleg újra találkozhat a nyájas olvasó olyan veretes mondatokkal, mint ami például az előzőben olvasható: "A temetőben reggel nyolckor kezdődik az élet." Vajon Csáky saját politikai élettartamára is ad-e prognózist majd a Harmatos reggelek álmaiban?