Nem ő azonban az egyetlen afrikai vezető, aki évtizedek óta, kétes eszközökkel irányítja országát. Kamerun elnöke épp arra készül, hogy másodszor is olyan alkotmánymódosítást szavaztasson meg a saját pártja által dominált parlamentben, amely lehetővé teszi, hogy elnök maradhasson. A kameruni függetlenségi háborúban ismertté vált Paul Biya 1982-ben került hatalomra. Igaz, 1992 óta többpárti választásokat tartanak az országban, ám ezeket Biya és pártja mindig megnyerte, s azok tisztaságát a nemzetközi megfigyelők megkérdőjelezték. A korrupció és szegénység sújtotta ország elnöke először öt évről hétre emelte az elnöki mandátum hosszát, most pedig azon munkálkodik, hogy töröljék el az egy személy által kitölthető elnöki ciklusok számáról szóló korlátozást. Az ellenzék bojkottálja a szabályozásról folyó vitát, s a BBC szerint a februárban lezajlott, a drágulások elleni tüntetéssorozat során a tervezett módosítás ellen is fellépett. A rendőrség és a hadsereg ekkor több mint száz tüntetőt ölt meg.

Yoweri Museveni Ugandában, Idriss Deby pedig Csádban maradt hatalmon alkotmánymódosítással. A Líbiát 1969 óta vezető Moammer el-Kadhafinak erre sincs szüksége, hiszen a "forradalmi vezetés" tagja, amely a politikai rendszeren felül áll. Az iszlám ország vezetője az elmúlt években egyre jobb kapcsolatokat alakít ki Európával és az USA-val, s az afrikai vezetők között is nagy tiszteletnek örvend.

Zine el-Abidin ben Ali 21 éve irányítja Tunéziát. A politikai szabadságjogok itt is kárt szenvednek, ám az elnök modernizálta és felvirágoztatta az országot. Találunk példát "dinasztiákra" is: Togót 1967-től 2005-ig Gnassingbe Eyadema irányította, akit fia, Faure követette a "trónon" egy ügyesen kivitelezett puccs segítségével. Hoszni Mubarakról is, aki 1981 óta Egyiptom elnöke, az a hír járja: fiát, Gamalt szánja utódjául.

Robert Mugabe