Szőke Szabolcs képzőművész, muzsikus, a Hólyagcirkusz Társulat megálmodója, szervezője, mozgatója az ő emlékére írta a Keserű Bolondok című darabját, melyben az emberi méltóság, hovatartozás kérdését boncolgatta. Miként a társulat Utolsó pacc című előadásában is. Amelyben egy valaha híres artista, az akkor 89 éves Gazdag Géza bácsi személyesen fellépett, és bár híres zsonglőrszámát már nemigen tudta előadni, annak emlékét egy herceg méltóságával idézte meg. Mellesleg a darab címe is tőle származik, a pacc ugyanis a rontást, a hibát jelenti a cirkuszosok nyelvén.

Ez a szó később a Hólyagcirkusz életében különösen fontos lett. A társulat darabjaiban a paccolás, a rontás gyakran humorforrássá válik, az ebből következő sikertelenség, személyes csőd pedig az emberi kiszolgáltatottság kifejezőjévé.

Szőke Szabolcs 1997-ben csupán egyszeri avantgárd kísérletnek szánta a Hólyagcirkuszt. Ám hamar kiderült, hogy a komolyzenei, képzőművészeti és színészi múlttal rendelkező társulat előadásainak levegője sokkal tágasabb, mint amilyennek elsőre tűnt. Különös szellemet engedtek ki a palackból. Afféle elegánsan kigúnyolt, személyes túlvilág az övék, amelynek ihletője a cirkusz, nézőpontja a zenebohócé, irányítója valamiféle zeneközpontú dramaturgia. Sötét komédia, olykor szándékosan ügyetlen ripacsság, máskor szép, érzékeny filozófia, szürreália, melankóliába ágyazott humor és kancsal, keserű vigyorgás. Rendező nélküli színház, mely értékes szövegeket söpör egybe (Thomas Bernard, Beckett...), hogy aztán operaáriákkal, esetleg a disznó felfújt húgyhólyagjából készített hegedűn vagy egyéb képtelen hangszereken előadott zenedarabokkal, netán cirkuszi produkciókkal dúsítva létrehozzon egy semmihez sem hasonlító minőséget.

S hogy miért pont a cirkusz ihlette az előadásokat? Szőke szerint a cirkuszi produkciók az emberiség nagy, közös lelkéből táplálkoznak. A világon mindenhol ugyanazt jelentik, hitelesek. Náluk lét- vagy inkább végállapotként jelenik meg a manézs világa.

Darabjaik különös címet viselnek: Csődcsicsergő, Szemétre a vénasszonnyal, Bohóc Biblia... Műfaji megjelölésük sem mindennapos: zenés végjáték, anarchista cirkuszi opera, misteria-opera-buffa...

És az álmokból előgyöngyöző jelenetek. Az utolsó vacsora például, melyben az asztal körül ülő tanítványok poharakon adnak elő csilingelő zenedarabot, a muzsika aztán lassan kiüresedik, a tanítványok egyre-másra kiszállnak belőle, magára hagyva Jézust. Vagy az a pillanat, amikor egy magát hatytyúnak álmodó hajléktalan azt mondja: "Leegyszerűsödtem. Jó éjszakát."

Számos sikeres nemzetközi fellépést tudnak maguk mögött, elismeréseket, fesztiváldíjakat söpörtek be, mégsem kerültek bele a magyar színházi világ fősodrába. Tegyük hozzá: nem is igyekeznek oda. Saját bevallásuk szerint nem is tudják, hogyan is kellene igyekezniük. Nincs menedzserük, hátszelük, hasznos és nyájas kapcsolatrendszerük. Hírverésük sincs. Mostanában már a gerillareklámmal is megpróbálkoztak: az előadások után amúgy jelmezesen járták Budapest népszerű kocsmáit, és meglepetésjeleneteket rögtönöztek.

Tavaly őszig jobbára a Stúdió K-ban játszottak, ma már főként a Merlin Színházban. A Hólyagcirkusz néhány hónapja volt tízesztendős, ennek örömére fesztivált szerveztek, a napokban pedig a Bohóc Biblia felújított változatát mutatták be egykori törzshelyükön a Stúdió K-ban, amit ma Sanyi és Aranka Színháznak hívnak, és ahol ismét egyre gyakrabban bukkannak fel. A felújított darab egyik szerepét Lukáts Andor vette át, aki kíváncsi rá, a hét végén ismét megnézheti.

Mi pedig lassan megtanuljuk, mi is az a pacc. A színházban és az életben egyaránt.

A Bohóc Biblia műfaji megjelölése: misteria-opera-buffa