2. Pipi, az öreg muzsikus magában lépdel, ahogy kell. Kérdem: hová-hová? Mondja: "Megyek a Hollán utca 16. elé, és ott leülök a lépcsőre. Abban a csillagos házban laktunk 44-ben..."

3. Délutánra szépen összejöttünk. Sok ismerőst látok a tömegben. Szomszédot, barátot. No meg politikust. Ott van a hadügyminiszter, például. Ha annyira antifasiszta, körülnézhetne a saját háza táján is: az ő múzeumának kapualjában jókora emléktábla hirdeti a magyar királyi csendőrség dicsőségét. Nem kellene a táblát levenni, csak egy másikat föltenni mellé. Mondjuk ezzel a szöveggel: "Ezt a táblát az aggastyán magyar polgárok heréjét péppé verő, a becsületben megőszült magyar anyák nemi szervében arany után kutakodó, a magyar gyermekek tízezreit halálba küldő magyar csendőrök emlékére állíttatta a Fidesz- Kisgazda-kormányzat."

4. Feltűnnek a szabad demokraták is. Itt vannak teljes létszámban, mind a hatan.

5. Megjön a miniszterelnök, asszonyostul, kancellárostul. Az utóbbinak tucatnyian szorítják meg kezét, és köszönik meg neki a jelenlétet - németül. A Hollán utcában ma jó volt németnek lenni. A miniszterelnököt vastaps fogadja. Egy pillanatra nincsen egyedül. Aztán kicsempészik a tömegből, vissza a jeges magányba. Magyar kormányfő még nem volt annyira maga, mint ő. Úgy látszik, rendes ember.

Megjegyzem azért: a felhajtás miattuk volt, no meg az elnök miatt is. A csatornák átbúvárlása délelőtt, a kordonok, a sok száz rendőr. Hétfőn, mikor ők még nem fáradtak ide, testközelben voltunk a bayeristákkal, elekistákkal, a világszövetség gárdistáival.

6. Tudom, hogy a jobboldali tévék este és a lapok másnap azt szajkózzák majd: elterelés esett a valós bajokról, melyek nagyok, valóban. De mi a baj? Mi a nagy baj? Mi a legnagyobb? Magyar emberek, magyar állampolgárok százait, ezreit, tízezreit fenyegetik fizikai létükben, bélyegzik meg őket egyenként és kollektíve is, listák készülnek róluk, összegyűjtik lakcímüket, telefonszámaikat. Létezhet-e ennél nagyobb baj?

7. Fölkéredzkedem fiatal barátaimhoz, akik a Hollán elején laknak, fenn a negyediken. Még épp be tudok a kapun sliszszanni, mire a tágas erkélyre lépek, már hömpölyög is az árpádsávos zászló vezette tömeg odalenn. Az erkélyen lévő fiatalok fotóznak, jegyzetelnek, laptop is van odakinn; kollégák közé kerültem, öröm nézni, ahogy dolgoznak szorgosan.

8. Aztán kipécéznek minket odalentről. Fölkiabálnak, zsidóznak, buziznak. Fenyegetőznek, hogy feljönnek. A fiatalok arcán látom a félelmet; pogromkóstoló. De nem jönnek föl. Rend van és fegyelem.

9. A kórus sem zsidózik. Fegyelmezett és kiképzett a tömeg, láthatóan gondosan ügyelve van arra, hogy törvénynek betűje ne sérüljön. Csakúgy, mint odafent, alant is a futballpályák táptalajából szökkent szárba a kultúra. "Ria! Ria! Hungária!" "Meneküljetek! Meneküljetek!" "Egyszerűen senkik vagytok!"

Aztán persze a Szózat és a Himnusz.

10. Nézem a kórusban ordító gárdistákat, körösöket, sávosokat. Kik is ők? Folyik a vita. Nácik? Fasiszták? Szkinhedek? Nemzetiek? Polgáriak? Focifasiszták? Megtévedt fiatalok? Magukra hagyott ifjak? Szélsőmagyarok? Szélsőpolgáriak? Nem mindegy? A lényeg, hogy amint azt a vezér a tőle megszokott árnyaltsággal, mélységgel és differenciáltsággal kifejtette: egy a tábor, egy a zászló. Egy a csapat Elektől Tomcatig.

11. Már oszladoznak a tömegek, mikor egy piros autó tűnik fel. Ablaka lehúzva egészen. Úgynevezett "nemzeti rock" muzsika harsog kifele odabentről fülsiketítőn. A volánnál egy független asszony ül, jogászdoktor, volt feleség. Megkerüli a Phönix-házat egyszer, kétszer, háromszor, szépen, lassan, harsogva. Végül csak eléri célját. Egy fiatalember behajol a nyitott ablakon: "Bocsásson meg, asszonyom, legyen szíves kicsit lehalkítani, nem mindenki kíváncsi erre." Mire az asszony fölcsattan: "Maguk meg Gázát akarnak csinálni ebből a kerületből! Hát nem engedjük!"

Persze a hölgy nem lenne érdekes. Ha nem lenne politikai tényező, ha nem számítana szalonképesnek, ha nem lenne naponta mindenféle polgári és nemzeti körök ünnepelt vendége. De az.

12. Estére a két tömeg szépen eloszlik és el is vegyül. A Pozsonyi-Radnóti sarkán két feketeruhás, csíkos kendős ácsorog. "Gyere, vegyünk egy doboz sört!" - mondja az egyik. Indulnak be a boltba, de felnéznek a feliratra elébb. "Te, ez a Manna. Ez biztos zsidó bolt. Menjünk a CBA-ba." Látszik, hogy nem ismerik a helyi viszonyokat...