A fűnyíró nem porszívó

Ha hinni lehet a meteorológusoknak, az elkövetkező hétvégén sor kerülhet az idei első fűnyírásra. A tavaszi telepítés nyesésével még várjanak. Sokan most fognak új gépet vásárolni, a jó választással sok későbbi kínlódást lehet elkerülni.

A melegben lassan ébredeznek a növények, és az elmúlt napok esői sokat segítettek a telelés után halottnak látszó fűcsomókon is. Április közepére már az is eldőlt, milyen állapotban vészelte át a telet a fű. A nyírás után az is látszik, hogy milyen az állomány általános kondíciója. A fűnyírás külön tudomány, nem csak abból áll, hogy bandukolni kell a gép mögött. Az első nyíráskor érdemes a berendezés hátsó tengelyét a legmagasabb fokozatba, az elsőt pedig eggyel lejjebb állítani. Ilyenkor csak a fűszálak tetejét kell megcsipkedni. A fűnyíró nem porszívó, nem előre-hátra kell húzogatni, hanem egy irányba kell vele folyamatosan haladni, majd szorosan mellette vissza.

Aki most vesz fűnyírót, anyagi lehetőségei mellett a típus és a méret kiválasztásakor figyeljen a terület nagyságára, a talaj minőségére, a vízszintes és rézsűs területek arányára. Vannak kerekes és légpárnás készülékek. Ez utóbbi kisebb, lehetőleg sík területre való. A legtöbb fűnyíró forgókéses, ezt hajthatja robbanó- vagy villanymotor. Az utóbbi karbantartása egyszerűbb, de az elektromos fűnyírók hátránya, hogy a "madzagot" magunk után kell húzni, ezért az ilyen gépek inkább a kisebb, legfeljebb 500-1000 négyzetméteres gyepekhez ajánlhatók, viszont jól használhatók a rézsűkön, feltéve, ha kezelője ügyesen bánik a villanydróttal. A robbanómotoros készülékek között vannak két- és négyütemű típusok. A kétüteműek inkább a ferde talajra valók, ugyanis ezek olajozása az üzemanyaghoz adagolt kenőanyaggal történik. A négyüteműek esetében viszont elképzelhető, hogy a meredek oldal nyírása közben a ferdén álló olajozóteknőből nem érkezik elegendő kenés az egyre melegedő forgó alkatrészekhez. Ilyenkor hamar kész a baj, besül a gép, s következhet a drága javítás.

Ha az árakat nézzük, akkor a villanymotoros gépek jellemző ára 10-100 ezer forint között van. A legolcsóbbaktól sokat nem érdemes várni, de egy kis kertbe megfelelőek. A drágábbak már luxusigényeket is kielégítenek, önkormányzó kerekekkel, egyszerűen kezelhető magasságállítással, sőt van olyan is, amelyiket vizes tisztítóberendezéssel is elláttak.

A robbanómotoros hobbifűnyírók ára 50 ezer forintnál kezdődik, s az önjáró traktorimitátorokat 1,5 millióért is adják. Egy átlagosnak tekinthető, 45 centiméteres vágószélességű, négyütemű robbanómotoros, gyűjtőtartályos hobbifűnyíró 50 és 130 ezer forint között vásárolható. Ennek alumíniumötvözetből, kétütemű motorral, ipari csapágyakkal felszerelt változatai 300 ezer forintnál kezdődnek. (Ilyet annak érdemes vásárolnia, aki hegyoldalban kényszerül füvet nyírni.) A gépek használati értékét nagyban befolyásolja, hogy bármikor hadra foghatók legyenek. A szerkezetek többségének tervezésekor, kivitelezésekor számolnak a kerttulajdonosok hozzá nem értésével is. A nyírás előtt nem árt bejárni a területet, és a nem oda való keményebb tárgyakat összeszedni. Ha egy-egy ilyen repülő tárgy bokán találja a nyíró embert, lustaságára hetekig emlékezteti a lila folt. De veszélyt jelent a fűnyírónak is, mivel a motort a hirtelen leállástól úgy védik, hogy a kést valamilyen rideg, de könnyen törő öntvénybe fogják. Egy szerencsétlen kő-, vagy fadarab eltörheti az öntvényt.

Az általában nagy port kavaró gépek levegőszűrője eltömődik, nehezen indulnak. Ilyenkor a betét cseréjére vagy - ha olyan - mosására van szükség. Viszont az olajszintet a használón kívül senki nem fogja ellenőrizni. Érdemes pótolni a fogyást, mert a kevés kenőanyag miatt hamar olvad a csapágy, törik a hajtókar. Érdemes jó minőségű olajat vásárolni. Aki új gépet vesz, annak tudnia kell, hogy ezeknél az alkatrészek összekopása érdekében szükség van szolid tempójú bejáratásra.

Fontos a fűnyírók méretezése is. Az egymás melletti nyíráscsíkok átfedéseivel számolva könnyen belátható, hogy egy 35 centis vágószélességű gép mögött pontosan kétszer többet kell gyalogolni, mint egy 70 centis mögött. A gépház kopása és a talaj szerkezete között is szoros kapcsolat figyelhető meg. A kövektől mentes talajon, ahol az ágdarabokat a fűnyírás előtt felszedik, tökéletesen megfelel a műanyag ház. Ahol viszont kövek is vannak, oda már fémvázra van szükség. Ez ugyanis nem törik, ha az óránkénti száz kilométeres sebességnél is gyorsabban mozgó kő nekivágódik.

A fűnyírás befejezésekor különösen azokat a gépeket ajánlatos megtisztítani, amelyeket a lakótérben tartanak. A fűnyíróban megtapadó friss fű ugyanis kellemetlen szagot áraszt. A legegyszerűbb a slauggal kicsapatni a beszorult földet, nyesedéket. Az erős vízsugár - bármit is mondjanak az okos szomszédok - nem árt az elektromos gépeknek sem, persze a pihenőhelyre állítás előtt alaposan ki kell szárítani.

A jövő héten a gyephibákról és a koszoló fákról írunk.

Mától hét hektáron 2,5 millió virág és 300 kiállító várja a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusán a vasárnapig nyitva tartó dísznövény-kiállításra és -vásárra látogatókat. A szervezők ígérete szerint a Budai Arborétumban Magyarország teljes kertészeti és dísznövénykínálata felvonul. A közlekedési nehézségek miatt növénymegőrzőt is nyitnak, hogy a parkírozási nehézség miatt később is elszállíthassák a vásárolt növényeket.

Sokat kell dolgozni, hogy ilyen legyen a gyepünk
Sokat kell dolgozni, hogy ilyen legyen a gyepünk
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.