... abban a konyhában, amelyben vagy harminc éve sok barát megfordult a háziak örömére, de ha a te hangodat hallom meg a telefonban, hogy itt vagy a városban, akkor a legszívesebben azt mondom, gyere még ma este, mert az érzés is követi a szót, hogy a legjobb barát, kölcsönösen, ami szinte annyi, mint egy házasság, felbontása valószínűtlen, rendkívül sok ostobaság kell hozzá, amit nehezen hoznánk össze, így hát a barátság fenntartására vagyunk ítélve, ebben az életben legalábbis, más életekről kételyeink szűrőjén sem ábránd, sem fogadkozás nem jutott át, úgyhogy mint a filmforgatáskor a jelenet végén a rendező azt mondja, ennyi!, és a csapó csap, és lehet, hogy a legvégén derül ki, hogy ez volt a legutolsó jelenet, de mert ez a melankólia két elég gyakran másként gondolkodóhoz csak némi képmutogatással illenék, javasolok egy másik öndefiníciót, két vén gazember is lehetnénk még, akik itt maradnak még egy-két évtizedecskére, a többiek meggondolkoztatására, esetleg bosszantására, hiszen van-e olyan kedvesünk, akit nem kívánunk olykor jócskán bosszantani, hogy közben kiadósan nevetgélhessen is, mivelhogy akkor pezseg a barátság, amikor ugratjuk egymást, s a dologban éppen ez a csel, hogy a villanyozó csiklandás, bizsergetés, fricskázás szemérmes bók gyanánt is fogyasztható, nos hát elő a bókot: emberi társulásokról ismerőseim közül veled, Szelényi Ivánnal tudtam mind ez ideig a legalaposabban, ami Thomas Mann szerint azt jelenti, hogy a legszórakoztatóbban beszélgetni makacs kitartással, hogy valamennyire a végére jussunk a kérdésről való aznapi gondolatainknak, biztosak lévén abban, hogy másnapra ismét megtelik a tartály, és előhozakodunk valami ideával, amit a másik nem fog könnyedén a papírkosárba dobni, mert van benne valami, mert érdemes visszatérni hozzá, mert séta közben ott gurul az orrunk előtt, mint egy megátalkodott labda, újra meg újra elénk pattan, kapura kell rúgni, és lehet biccenteni is, igen, ez bement, ez bemegy a könyvbe, ez mintha találat lenne, ez a megállapodás, ez a kölcsönös biccentés igazolta a sétánkat, most egy árnyalattal értelmesebbek lettünk, akkor ezt holnap megírjuk, és ez azért volt lehetséges, mert a barátunk nemcsak a témához tud hozzászagolni, hanem sok más egyébhez is, mert például Szelényi Iván barátommal sétálva megtölti a lelket a jóravalóság nyugalma, ez most nem lógás, nem mihaszna ténfergés, ez munka a javából, bár a lépteink lelassultak, és bár az agyunk is meszesedik bizonnyal, de ez a friss összefüggés a tányérunkon nekünk legalábbis ínycsiklandó, menjünk ezen a nyomon tovább, még mindig éhes elménk földi vadászmezőin.