Jogtalanul küldték el az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját

Törvénytelennek minősítette és érvénytelenítette a Fővárosi Munkaügyi Bíróság csütörtökön Takács Imrének, az Iparművészeti Múzeum voltfőigazgatójának 2007. augusztus 31-i hatállyal meghozott felmentését - tájékoztatta maga az érintett az MTI-t. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) az ítélet írásba foglalása után dönt arról, hogy fellebbez-e a döntés ellen.

Takács Imre elmondta, a bíróság első fokú, nem jogerős döntésében arra kötelezte az alperest, hogy korábbi beosztásában alkalmazza tovább, s az összes költséget fizesse meg.

Az ítélettel kapcsolatban "a munkáltató Iparművészeti Múzeum nevében a munkáltatói jogkört gyakorló oktatási és kulturális miniszter" képviseletében a tárca sajtóirodája arról tájékoztatta az MTI-t, hogy "a fellebbezés lehetőségéről a munkáltató csak a bíróság döntésének írásba foglalását követően, az ítélet indoklásának részletes ismeretében kíván dönteni".

Az OKM közleménye szerint "tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a bíróság a főigazgatói megbízás visszavonása formai (határidős) követelményének teljesítését kifogásolta, a munkáltatói jogkört gyakorló miniszter a határozott idejű főigazgatói megbízás visszavonásának tartalmi indokait fenntartja, azt a továbbiakban is következetesen fogja képviselni".

Az oktatási és kulturális miniszter tavaly augusztus 30-án vonta vissza Takács Imre megbízatását. Napokkal később az Iparművészeti Múzeum csaknem félszáz munkatársa állásfoglalást írt alá, amelyben kijelentették: az intézmény szakmai munkájának folytatását a felmentett főigazgató vezetésével képzelik el.

A volt főigazgató nem járult hozzá ahhoz, hogy felmentésének indoklása nyilvánosságra kerüljön. Takács Imre akkor úgy nyilatkozott: az indoklással kapcsolatban felmerül az, hogy nem felel meg a valóságnak, ami felveti a jogorvoslat lehetőségét. A tárca később annyit közölt: "tekintettel arra, hogy a munkáltatói intézkedéssel kapcsolatosan az utóbbi időben számos téves feltételezés látott napvilágot, a munkáltatói jogkör gyakorlója közli, hogy a vonatkozó felügyeleti vizsgálatok megállapításai szerint dr. Takács Imre az Iparművészeti Múzeum vezetőjeként súlyosan és sorozatosan megszegett számos vonatkozó pénzügyi és gazdálkodási jogszabályt".

A minisztérium tavaly szeptemberben pályázatot írt ki az Iparművészeti Múzeum főigazgatói posztjára. Az intézmény új vezetője december 1-től Renner Zsuzsanna, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum volt igazgatója lett.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.