Az adórendszer átalakítását mindegyik parlamenti párt akarja

Az öt parlamenti párt egyetért abban, hogy át kell alakítani az adórendszert. Az MDF által kezdeményezett egyeztetés csütörtökön zajlott le Budapesten.

Teljes egyetértés volt abban, hogy a következő éveknek az adócsökkentésről kell szólniuk - jelentette ki Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a több mint kétórás tanácskozás után újságíróknak. Hozzátette: az MDF adóprogramjában megfogalmazott célokkal és a helyzetelemzéssel a pártok egyetértettek.

Az egyeztetésen Dávid Ibolya mellett Herényi Károly frakcióvezető és Hock Zoltán elnökhelyettes képviselte az MDF-et, az MSZP részéről Szabó Lajos, a Fidesztől Tállai András, az SZDSZ-től Gegesy Ferenc, a KDNP-től Rétvári Bence vett részt.

Dávid Ibolya elmondta: megállapodtak abban, hogy kikérik a gazdasági élet szereplőinek, szakmai szervezeteknek, érdekvédelmi szervezeteknek, szakmai civil szervezeteknek a véleményét arról, miként látják az adóamnesztia lehetőségét Magyarországon.

Az adóamnesztia nem közkegyelem - szögezte le. Az MDF elnöke arra kérte a gazdasági élet szereplőit, hogy az elkövetkezendő egy hétben osszák meg álláspontjukat a lehetséges adóamnesztiáról.

Szólt arról is, hogy az örökösödési adó eltörlésében volt a legnagyobb egyetértés a parlamenti pártok között. Ez alapján az örökölt hagyaték egy bizonyos közeli hozzátartozói körben, meghatározott, átlagos vagyonnagyság elejéig lenne mentes az örökösödési illeték alól.

Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője elmondta: az adórendszer átalakítása akkor lehetséges, ha nem veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát, ha fehéríti a foglalkoztatást, illetve ha nem ront a nehéz körülmények között élő emberek helyzetén.

A találkozón bebizonyosodott, hogy az adórendszer átalakítása nem egyszeri adótörvény módosítást jelent, mivel az súlyos gazdasági és társadalmi kérdéseket vet fel - jelentette ki Szabó Lajos. A kormánypárti politikus kiemelte: együttműködési készségünket fejezte ki az örökösödési illeték rendszerének megváltoztatásával, az adóamnesztiával és béreket terhelő közterhek csökkentésével kapcsolatban.

Az örökösödési illeték átalakításáról Szabó Lajos azt mondta, a kedvezmények bizonyos rokonsági foknál, bizonyos vagyoni értékig járnának, akár egy sávos rendszerben is. Alacsonyabb sávban nagyobb kedvezmény, akár mentesség is járna, míg magasabb sávban nem lenne kedvezmény. A szocialista képviselő szerint az adóamnesztiához olyan jogi környezetet kell találni, amely nem sérti a tisztességes, jogkövető állampolgárok érdekeit.

A fideszes Tállai András szerint a jelenlegi gazdasági helyzet tűrhetetlen, és az adórendszer átalakításával kell változtatni rajta. Mint fogalmazott, a parlamentben működő öt párt próbálja átvenni a kormány feladatát.

Ma Magyarországon lényegében nem működik a kormányzás - jelentette ki. A Fidesz szerint adó- és járulékcsökkentésre van szükség a szociális biztonság megtartása mellett. Az ország gazdasági versenyképességének növelése érdekében a legnagyobb ellenzéki párt mindenképpen adót, járulékot, közterhet csökkentene.

Tállai András elmondta: pártja szerint úgy kell változtatni az adórendszeren, hogy az behozza a kieső költségvetési bevételeket, azaz gazdasági növekedésre ösztönözzön.

A KDNP-s Rétvári Bence a családi adózás bevezetését szorgalmazta, mint az adócsökkentés egy módját. Kiemelte: pártja újra benyújtja a parlamentnek az erről szóló törvényjavaslatot. Az ellenzéki képviselő szerint olyan szemléletváltozásra van szükség az örökösödési illeték kiszabásánál, amely figyelembe veszi a rokonság fokát, illetve az örökölt vagyon mértékét, és azt is, hogy az örökös hány embert tart el.

Rétvári Bence megjegyezte, hogy a kormány helyett az "ellenzéki pártoknak kell a kezükbe venni a kezdeményezést".

Gegesy Ferenc, az SZDSZ országgyűlési képviselője szerint is szükséges az adórendszer egyszerűsítése, ezt szerinte kiadáscsökkentéssel kellene megalapozni, de ehhez nincsen meg a társadalmi támogatás, az adórendszer egyszerűsítése azonban így is lehetséges.Mint mondta, az adórendszer egyszerűsítésében lehetne lépni, az 57 adónemet meg lehetne felezni, a kivételek megszüntetése, az átláthatóság irányába kell lépni. Hozzáfűzte: a jövedelemadózással szemben a vagyon- és fogyasztási adózás felé történő elmozdulás az üdvözlendő.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.