"Őszintén kérjenek bocsánatot a kínai néptől"

Behívatta a CNN pekingi irodájának vezetőjét a kínai külügyminisztérium, tiltakozásul az amerikai hírtelevízió egyik hírmagyarázójának néhány nappal ezelőtti kijelentései miatt - olvasható a tárca honlapján csütörtökön megjelent közleményben.

A hírtelevízió már bocsánatot kért szerdán amiatt, hogy Jack Cafferty a kínaiakat "egy rakás tökfilkónak és gengszternek", áruikat pedig "bóvlinak" nevezte a The Situation Room című politikai műsor április 9-i adásában. A CNN szerint Cafferty nem a kínai népről, hanem vezetőikről beszélt. A televízió arra is felhívta a figyelmet, hogy a hírmagyarázó számos kormányzatot illetett már éles kritikával az elmúlt évek során, többek között az amerikait is.

Liu Csien-csao (Liu Jianchao) kínai külügyi szóvivő azonban nem fogadta el a mentegetőzést, és felszólította a CNN-t és Caffertyt, hogy "őszintén kérjenek bocsánatot az egész kínai néptől", és vonják vissza a megjegyzéseket, amelyekkel rosszindulatú támadást intéztek a kínai emberek ellen, illetve súlyosan megsértették az újságírás szakmai etikáját. A szóvivő azzal vádolta meg a hírtelevíziót, hogy tudósításai az utóbbi időben nem feleltek meg az objektivitás és a kiegyensúlyozottság követelményének. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.