Játékrontás, avagy Monthy Pyton
1. Mr. Bean
Ez az az eset, amikor az ember maga zökkenti ki magát. A szakállas ember különösen. A szakállas ember valószínűleg hamarabb érzi úgy, hogy valami a plexi alatt csiklandozza. Ez idáig szimpla űrhajós-vígjáték. De azután az asztronauta lopva körülnéz, és amikor társai félrefordulnak, igyekszik benyúlni a szkafander és a sisak közti résen, föltéve, ha talál rést. Az ilyesmiért odafent az életével fizetne, földi Marsunkon csak a keze csípődik be. Mr. Bean ahogy szerepéhez illik, idegesen rángatja a csapdába szorult végtagot. A többiek még mindig nem látnak semmit. A kézfej kint van, de a mozdulat rontott a helyzeten. Mr. Bean megpróbál a lélegeztető légáramával konkurálva hűsítő extra-levegőt fújni saját bajuszára. Következmény: Oscar-díj esélyes a fintorok és grimaszok, és fokozódó bizsergés az orrtő környékén. Végül a tüsszentés. Hatalmas és felszabadító. Hallani odakint nem igen lehet, de a sisak finom pettyeződését nem könnyű félreérteni. A többiek szemérmesen félrenéznek, senki sem szól, csak igyekszik megjegyezni a sisak számát, hogy a legközelebbi sétán lehetőleg másikat válasszon.
2. A Jó a rossz és a csúf
Az esetet a Mérnök röviden már megírta, de azóta sem tudjuk, hogy valóság volt-e vagy jelenés. Ez már olyan történet, amikor mások zökkentettek ki minket, pedig az előző legénység azzal búcsúzott tőlünk, hogy errefelé élő ember hónapokig nem téved. De hát ki tudja, hogy élő emberek voltak-e? Kockás ingükben, csizmában, széles karimájú kalapban mintha éppen egy évszázadot késtek volna. Egyszer csak benyomultak a légzsilipen, egyenesen a szkafander-tárolóig. Három kíséret-cowboy, méghozzá nem a kiglancolt John Wayne-féle Vadnyugatról, hanem maga Sergio Leone küldhette ránk őket, büdösen és borostásan, és főleg tökrészegen. Igen, csúfak voltak, ahogy az egy italo-westernben illik, hogy jók-e vagy rosszak, erről a vélemények megoszlottak.
Henrik szerint egyszerű, egyenes, tehát jó emberek, akik, amikor elmúlt a gyanakvásuk, férfiasan kezet nyújtottak. De bizony hogy rosszak lettek volna hozzánk, ha az a gyanakvás mégsem múlik el. Hiszen azzal indítottak, hogy nem loptuk-e véletlenül el néhány tehenüket? Ebből is látszott, hogy kísértetek. Látták, láthatták a különös építményt, a sisakokat és szkafandereket, háttérben a műszereket. De ez nem segített volna rajtunk, a marhatolvajok olcsó trükkjeit nyilván jól ismerik. Nem reagáltak arra se, hogy a Marsra készülünk, és hogy magyarok vagyunk. Erre felé az első éppen annyira tréfa, mint a második. A három fickó újra és újra körülnézett, talán fölfelé is pillantott, sehol egy fa, úgysincs hová akasztani. Azóta másfelé keresni a teheneiket, melyeknek úgyis legföljebb a csontvázai érhetett volna el hozzánk, keresztül a kősivatagon.
Egy abszurd-bohózat forgatókönyvírója ezen a ponton már visszafogná magát. Hat magyar Mars-utazó három mormon cowboy-jal vitatkozik kísértet-tehenekről. Ez már sok.
3. Androméda-törzs vagy családi szafari-vígjáték
Egyik is, másik is. A szabályt erősítő kivétel mindenestre gyanúsan sok. Ha erre hónapokig tényleg nem járnak civilek, ugyan miért fogunk ki látogatókat éppen mi, két egymás után következő napon?
Mindegy, ez az eset éppen ellenkezője az előzőnek, hiszen a közelünkben fölbukkanó idegenek ezúttal tisztelettel közelítettek, talán bizony ők féltek tőlünk, nem mi tőlük. Az idegenek elegáns fekete terepjáróval érkeztek, lassan közelítették meg a Bázist, aztán tisztes távolban megálltak. Előbb a feleség szállhatott ki, nyilván ő volt a bátrabb.
Óvatosan elővette a fényképezőgépét, a férfi egyelőre nem kapcsolta ki a motort, a hátsó ülésen, a sötétített ablakok mögött akár gyerekek is ülhettek. Lehet, hogy százmérföldeket autóztak ezért a látványért, hiszen tudjuk az MDRS-nek Amerikában is van sajtója, építményünk megtalálható a Google-Earth-ön, kikereshető a Wikipédiában. Ezek a derék turisták mindenesetre megtalálták a helyet. Tanácstalanul álltak még, hogy hát akkor ennyi az egész, a nő már vissza is szállt volna az autóba, és akkor meglátott minket! Merthogy ekkor, és éppen ekkor, befelé igyekeztünk a terepről ketten, teljes fölszerelésben. Újra előkerült a fényképezőgép, bár a hölgy továbbra sem mert közelíteni. Át lehetett érezni az örömét, hiszen ritka szerencséje volt. Rögtön eszembe jutott, hányszor álltunk hiába a gyerekekkel az állatkertben valamely ketrec előtt, ahol éppen nem történt semmi, és hogy mennyire más, amikor otthon el lehet vele dicsekedni: „képzeld, megérkeztünk, és éppen akkor volt az etetés…” Hát igen, a szimulációs asztronauta örül, ha örömet szerezhet. Amikor viszont kinyílik a zsilip ajtaja előttünk, a nő már vissza is száll az autóba. Lehet hogy csak tapintatos, de lehet, hogy egy újabb film ugrik be neki, mondjuk az Androméda Törzs című. Hiszen ki tudja, miféle titkos sugárzás, Földön-kívüli mikrobák, ártó hullámok jöhetnek ki azon a nagy vaskos fehér ajtón? Látogatóink udvariasan intenek, de tudják, amit tudtak. Nem ártatlan cowboyok, hanem mindenféléről kiokosított, félős városi népek. Fordulnak is vissza rögvest.
4. Előretolt helyőrség
Ebből a Rejtő-könyvből éppenséggel nem készült mozi, de még készülhet. És persze nem akármilyen tréfa volna a sci-fi és egy légiós film találkozása sem. E sorok írója gyakran úgy képzelte, nem lehet annál szörnyűbb szimulációs játék, minthogy egy hátizsákot nagy kövekkel megtömnek, hogy a büntetésben lévő légiós, bizonyos Galamb nevezetű, nehezebben tudjon vele futni.
Nekünk most éppen egy hordozható meteorológia állomást kell fölállítani, amihez többek között ásni és csákányozni kell a talajt. Márpedig egy földi csákány puszta látványa is megtöri a szimulációt, hát még a kubikus-lapáttal hadonászó asztronauta, hátán a súlyos lélegeztető masina, ami ilyenkor éppen arra jó, hogy a Mars-béli légiós jól hallja saját zihálását a hangszóróban a sisak burája alatt. Szóval, ha már úgyis kezünkben a csákány, persze neki is vetkőzhetnénk. De azért sem. Tegyük föl, odafent a Marson direkt földi szerszámot nyomtak a kezünkbe. Rafinált büntetés. Így kell elképzelni.
5. Végül a Nyúl: az igazi Monthy Python
Egyébként hatalmas nyúl volt, sárgás-szürke, mint a kövek. Ilyen Nyúl nincs is. Talán mégiscsak a Marsról való. Ha így volna, a Monthy Pyton nézőknek bezzeg torkára forrna a hahota. És győzne a sci-fi. Végül is ezt szeretnénk. Ezért vagyunk itt.
