Civilizációjuk költői természetű, titokzatos és organikus is egyben: szülőbolygójuk lelkéhez igazodik. Ami marad utánuk, el lehet intézni két szóval: halott és szép. Halott, mert hogy valaha élt, szép, mert már életében is a szépség vezérelte.

Második, hosszabb Mars-sétánkon nyilvánvaló lett számomra, hogy Marson járni így illik, Bradbury után szabadon. Ha az ember nem ért a kövekhez, asztronómiához, akkor meg amúgy sem járhat másképpen, bölcsészként kapaszkodik abba, amiben talán valamivel kevésbé amatőr.

Ebben az elvarázsolt tájban, miközben sehol egy mesterséges objektum a mi kis fehér HAB nevű óriás-konzervdobozunkon kívül, minden úgy természetes, hogy valami mesterségesre emlékeztet.  Mert hogy ilyen természetet földi hegyen-völgyön máshol nem látni, látni viszont hasonlót mindenfelé, amerre a mi fogalmaink szerint értelmes lény teremt valami mesterségeset. Ez nem olyan, mint amikor a barlangász (tudós geológus) első elragadtatásában mindenféle neveket ad a frissen felfedezett cseppköveknek. Ami itt látható körös-körül, az azokhoz képest szájbarágós.

Csak egy gyors áttekintés:

1. Kúp-buckák, és félgömbök. Egyenletesen csíkozva, körös-körül néha párkányszerű kiugrásokkal. Ha például egy kicsi és egy nagy kerül egymás mellé - és miért ne kerülne? - az nem csak emlékeztet Jaba Palotájára az Episode VI-ból, hanem éppen az.

2. Teraszos rendszerek.  Halott civilizáció elit-negyedei. Rendben van, ha az ember éppen éhes, eszébe juthatnak róluk óriás rakott-palacsinta halmok is, de már csak méretüknél fogva is sokkal inkább ívesen kanyarított, tetszetős és korszerű lakópark homlokzat, egy ingatlanpiaci szempontból drága domboldalra telepítve. Megint muszáj használni a ronda idegen szót: a villasor organikus - de attól még mesterséges.

3. Piramisok. Jó, erre lehet mondani, piramisra minden hasonlít, ami nagy, megmászható és kőből van. De azért az mégis különös, hogy ezek a hatalmas gúlák itt is úgy helyezkednek el egymás mögött, ahogy a Gizeh-i piramisok rutinszerűen elrendeződnek a turistaképeslapokon. Ráadásul nem csupán az egyiptomi változatot hagyták maguk után a Marslakók, hanem az aztékot is: ahol nem sima, és sorba állított, ott a nagy tetején ül egy kisebb, azon még kisebb.  A kopottsága pedig nem cáfol semmit. Persze, tudjuk, a geológus szerint a nagyobb talajformáció gúlává koptatásához kell a szélnek-fagynak néhány évmillió, ami ugyebár természetes, a régész szerint viszont az éles sarkok lekerekítéséhez kell néhány évezred, ami ugyebár mesterséges. Én, személy szerint, a szimuláción belül, most azt szimulálom, hogy az utóbbit hiszem el.

4. Őrtornyok. Tőlem, lehet világítótorony is. Abból az időből, amikor itt tenger volt, és hajó futott be a Jaba-paloták, és teraszos lakóparkok közé. Kell hozzá egy kis kerek dombocska, szabályos talapzat, amiből szabályos óriási kőoszlop nő ki. Ha a lapos tető van a tetején - márpedig néha ilyen is van!  - akkor nyilván irányítótorony. Akik itt hagyták, tudtak repülni, nem kérdés.

5. Via Appia. Derékszögű kövek hosszú sora, négyzethálóba kirakva. Mondhatja, aki akarja, hogy pont így töredeztek össze! Bradbury marsbéli kedvencei római utakat építettek, ha pedig túl is voltak saját ókorukon, szépészeti okokból hanyagolták az aszfaltot. 

6. Parkok, kis kőasztalkákkal, padokkal. Egyesek kőgombáknak hívják őket. Máshol a lapos kövek egymásra vannak halmozva. Vaskos láb, rajta széles asztallap egyensúlyoz. Na ne már, hogy ezt a természet csinálja!  

7. Stonehenge. Ezen nincs mit magyarázni. A domb tetején hatalmas kőkorona.

8. Húsvét-szigetek. Mármint szobrok. Többszörös ember-nagyságúak, ferdén belefúródva a talajba, ahogy kell. Rendben van, az ábrázatukat nem lehet kivenni, föltéve, hogy az ember emberi ábrázatot keres. De ha Marslakóét? Akkor, tisztán felismerhető mind, csak ne döntsd el előre, hol keresd a szemet és hol az orrot.

Lehet folytatni, de minek. Ettől kezdve én mindenesetre Bradbury-játékot játszom.
E játék szabályai szerint pedig ez itt többé nem romkert-szerű Mars-természet, hanem természetnek látszó Mars-romkert.

De ha mégis természet volna, akkor is bármikor előbukkanhat egy szabályos gránitoszlop valamelyik kráter közepén, különösen egy olyan homokvihar után, ami most tombol odakint.
Nagyon jól mutatna a fekete hasáb a vöröses buckák között. 

Arthur C. Clarke. Csak akinek Bradbury nem kell.


A NOL interaktív infografikája a Marsról és a magyar expedícióról itt >>>

Korábbi blogbejegyzések >>>>>

Linkek:
Mars Society
Expedíciónk honlapja
A legénység életrajzai