Csak két nővér: megoldás készül Bayreuthban

Ahogy a Nibelung gyűrűjében Wotan eltaszította magától kedvenc lányát, Brünnhildát, hasonlóképpen bánt el Wolfgang Wagner legidősebb gyermekével, Evával. Több mint harminc év elteltével a közvélemény előtt zajló családi drámában könnycseppekkel kísért kibékülés is bekövetkezhet.

A meggyengült egészségi állapotban lévő 88 éves Wagner unoka és Liszt dédunoka ugyanis jelezte, hogy lányaira kívánja bízni a Bayreuthi Ünnepi Játékok irányítását. A "két nővér" egyik tagja az első házasságából származó, 63 éves Eva Párizsban élő operamenedzser, míg a második frigyből született, mindöszsze 29 éves Katharina a Nürnbergi mesterdalnokok színpadra állításával tavaly debütált rendezőként a "Zöld Dombnak" is hívott világhírű bajorországi fesztiválon.

A Bayreuth feletti uralomért a neves família berkeiben jó ideje dél-amerikai szappanoperákba illő fordulatokkal színezett ármánykodások és harcok dúlnak. Az autoriter családfőnek élethossziglani szerződése van a művészeti vezetői posztjára. Váltás csak úgy lehetne, ha az operarendező magától távozna vagy egészségi állapota lehetetlenné tenné feladatai ellátását. Wolfgang Wagner április elején, meglepetésre levelet írt a fesztivál anyagi támogatóinak, a többi között a bajor tartományi kultuszminiszternek és a Richard Wagnerről elnevezett alapítványnak - a "családon belüli váltást" javasolva.

Az idős férfi eddig mereven elzárkózott az utódlás kérdésétől, mostani pálfordulásában valószínűleg szerepet játszik második felesége tavaly novemberi halála. Sokan a néhai Gudrun Wagnert tartották "Bayreuth igazi úrnőjének", s egyben felelősnek azért, hogy férje minden kapcsolatot megszakított korábbi családjával.

Eva Wagner-Pasquier valószínűleg élete egyik legnehezebb döntése előtt áll. Már a válás is mély sebeket okozott, amire apja 2001-ben még rátett egy lapáttal. Az öreg Wagner nyilvánosan megszégyenítette lányát, Bayreuth irányítására alkalmatlannak nevezve gyermekét. Egyben megvétózta az ünnepi játékokat felügyelő alapítvány Evát pozícióba hozó döntését.

Katharina Wagner ugyan csak tavaly decemberben ismerkedett meg a nála 34 évvel idősebb nővérével, de szavai szerint egyből jól megértették egymást. Ami mögött valószínűleg az a kompromisszum keresendő, hogy mindketten felismerték: szólóban egyiküknek se megy, csak összefogva, kettesben tudnak apjuk helyébe lépni. Wolfgang Wagner sokáig Katharinának szánta a posztot, a hatalomátadási kísérleteket viszont az alapítvány fúrta meg rendre.

A két nővér egymásra találásának nagy vesztese az unokatestvér, a Bayreuthra szintén régóta pályázó Nike Wagner lehet. A Weimari Művészeti Fesztivált irányító, 62 éves dramaturg és publicista eddigi fő szövetségese ráadásul Eva volt, aki az elmúlt hónapokban szekértábort váltott. Wagner-Pasquier cáfolja, hogy aláírt volna bármit is, Nike szerint azonban márciusban közös koncepciót adtak be Bayreuth reformjára.

A családi-személyi torzsalkodások és árulások mögött nagyon is hétköznapi motívum húzódik meg. A fesztivál fő mecénása, a Bayreuth Barátainak Társasága csak akkor hajlandó tekintélyes összeget belepumpálni a pénzügyi gondokkal küszködő fesztiválba, ha az ünnepi játékok élén új vezetést látnak. Evának és Katharinának az alapítvány vezetőségének április 29-i ülésére kell egy közös programot letennie. A happy end persze így se biztos. Nike Wagner szerint a csodapáros sem tartana örökké, pár év múlva Evát kitúrnák, s minden a legkisebb lány ölébe hullana.

Wolfgang Wagner és Katharina
Wolfgang Wagner és Katharina
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.