Zuroff: az átadott adatok alapján új vádat kell emelni Képíró ellen

Ismét a háborús bűnökkel gyanúsított Képíró Sándor felelősségre vonását  szorgalmazta Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója. A Gradjanski List című újvidéki újság hétfői számában megjelent interjújában arra szólított fel, hogy a magyar ügyészi  szervek emeljenek vádat a Budapesten élő 93 éves férfi ellen.


Zuroff szerint azok a dokumentumok, amelyeket a szerb hatóságok  magyar partnereiknek átadtak, bizonyítják, hogy Képíró Sándor bűnös.  Amennyiben nem állítják hamarosan bíróság elé, fennáll a veszélye  annak, hogy magas kora miatt a nemrég meghalt usztasa bűnöshöz, Iva  Rojnicához hasonlóan elkerüli a felelősségre vonást - mondta Efraim  Zuroff, akinek az a benyomása, hogy Magyarország nem akarja Képíró  felelősségre vonását, elhúzza az ügyében folytatott eljárást, hogy  ne lehessen bíróság elé állítani.

Képíró Sándor a Simon Wiesenthal Központ vezetője szerint 1942  januárjában résztvevője volt annak az újvidéki razziának, amelynek  során a magyar megszálló erők mintegy 1300 zsidót, romát és szerbet  végeztek ki. Azzal is gyanúsítható, hogy részt vett újvidéki zsidók Auschwitzba deportálásában.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.