Az előadás elején A képzelt beteg címszereplője kifogástalan egészségét hangoztatja. Minthogy a halállal társalog éppen, aki magával szeretné vinni. Amúgy tévedésből Moliere helyett, aki talán éppen őt játssza, s aki, mint tudjuk, ebben a szerepben lett rosszul, és halt meg rövidesen. A halál ugyanis, mint később kiderül, diszlexiás, nem tud olvasni, ezért találomra szedi áldozatait. Argan azonban elolvassa az utasítást, és elküldi a szerzőhöz.

A Mohácsi testvérek Moliere-darabjának vázára nemcsak teljesen más szöveget, de lényegileg új történetet is írtak. Csak a szereplők listájának egy részét és a legalapvetőbb kapcsolatokat hagyták meg Berczik Árpád fordításából, amelyre a színlapon hivatkoznak. Leginkább az örökségre pályázó ifjú feleség emlékeztet az eredetire. Amúgy valamennyi figura moliere-i is, meg gazdagon jellemzett kortársunk is. Egy vagyonos család éli hétköznapját a színen, látszólag hobbiképpen tartott, ám feltehetőleg üzleti céllal tenyésztett díszhalak között. Fodor Viola díszlete rideg praktikummal hivalkodó teret ad. Remete Kriszta jellemük és a történetbeli szerepük szerint változatosan öltözteti a szereplőket. Mohácsi János rendezői irányításával remek, néha meglepő teljesítményt nyújtanak a pécsi színészek. Stenczer Béla fürdőköpenyben adja a családfőt, aki hipochondriája mellett övéinek szövevényes ügyeivel is aggodalmasan törődik. Könnyelmű öccsének Zayzon Zsolt a gyenge jellem mellé érzékeny lelket is ajándékoz. Kovács Mimi elegánsan, kifestve mesterkedik a végrendelet kicsikarásán, Szabó Vera sután határozatlannak mutatja a nagyobbik lányt, Pál András fülig érő vigyorból bontja ki a szerelmes Cléante ostobaságát, Darabont Mikold a kisebbik lány cinikus, kicsit lázadó, kicsit öncélúan gonosz kamasszá növelt figuráját színesen játszsza. Lipics Zsolt a fiatalabbik orvos módszeres erőszakosságát, Urbán Tibor egy böllér-sebész szakmai öntudatát hozza markánsan. Széll Horváth Lajos alakításában a halál kezdetben fölényes bürokrata, aki azonban esendő lelket rejteget. Az előadás legnagyobb leleménye Toinette. A nagyszájú szobalány persze eleve főszerep - de ezúttal nem azért, mert döntően befolyásolja a cselekményt. Az apránként amúgy is elsikkad, nincs holttá tettetés, nem leplezik le az örökségvadász asszony képmutatását, nem boronálják össze a szerelmeseket. Toinette-re nagyjából az ellenkező szerepet osztották. Ő az egyetlen szolga, akit mindenki utasít, kihasznál. Herczeg Adrienn nagyon sok színt képes eggyé ötvözni a szerepben. Kezdetben lomposan, kelletlenül ébredező, unottan utálkozó cseléd, később gyöngéd szerelmes, érdesen bosszús megcsalt, áldozatos megbocsátó, fájdalmas csalódott.

Moliere világos egyszerűségű meséjét Mohácsiék sokszálú, sokféle kapcsolattal és bonyodalommal terhelt vígjátéki szövevénnyé dúsították. Egy szerelmes pár helyett három is kerül a színre, sőt párosodik is a színfalak mögött. Mindenki egymásé lesz, ahogyan vígjátékban illik, csak éppen nem a templomban vagy az anyakönyvvezető előtt. A szöveg is a Mohácsi-előadásokra jellemző módon bőbeszédű, ám mindig sokértelműen tekervényes, rengeteg utalást, áthallást, idézetet magába sűrítő, együgyűen telibe találó, szóval szószátyáran szellemes. Célratörő mellébeszélés folyik, méghozzá aránylag ökonomikusan - alig több mint három órán át, szünettel együtt.

A játék végét, rejtélyes csattanóját elárulni illetlenség, megfejtésével kísérletezni pedig még nagyképűség is volna. Az azonban biztos, hogy ez a produkció a Pécsi Nemzeti Színház és Mohácsi János egyik legjobbja mostanában.

Stenczer Béla Argan és Kovács Mimi Béline szerepében