Jó néhány órával később, bent a városban egy Tomcat nevű nyilvánossághajhász hergelte maga mellé a radikális jobboldal embereit. Vele szemben a volt német kancellár, a magyar miniszterelnök és sok más, politikai erőszaktól irtózó ember. Végre sokan. Csakhogy már-már bántó az aránytalanság. Egyfelől Tomcat, másfelől például Gerhard Schröder. Ezt az ellenfelet tudjuk produkálni a neonácik elleni kötelező fellépés országából érkező volt kancellárnak? Ez a térségi helyzet? Ellenük tud összegyűlni a baloldal?

Bizonyos értelemben igen. A baloldalnak úgy kellett a magát Tomcatnek nevező ember újabb provokációja, mint egy falat virsli. Az idetartozók identitása ugyanis bizonytalanná vált. Nehéz most megmondani, milyen társadalomkép köthető erősen a baloldalhoz. Ugyanazokat a reformokat az egyik országban a jobboldal, a másikban a baloldal hajtja végre, ugyanolyan nagy társadalmi ellenállással küzdve. Illetve, nálunk most még nagyobbal... A negatív identitás tisztább: a szélsőjobboldal ellen még mindig a baloldal és a szabadságpártiak lépnek fel reflexszerűen. A jobboldal fontol, mérlegel. Aztán meglátja. Többnyire az elhatárolódástól határolódik el. Most viszont a Fidesz büszkén hivatkozik rá, hogy odaállt az újlipótvárosi jegyiroda gyújtogatóit, támadóit elítélők élére egy politikusuk. A térség helyhatóságában van ugyanis egy izraeli-magyar kettős állampolgárságú, korábban tíz évig az izraeli hadseregben szolgáló képviselőjük. Ő állt ki. Becsülendő - de nem biztos, hogy új rendszerelem került a rend-szerelem pártjának szerkezetébe.

Ilyenkor általában a baloldal mozdul. Most mintha éreznék is, hogy az összetartozás érzését erősíteni kell. ("Végre együtt" - írták egy táblájukra.) Így kerül Schröder exkancellár Tomcattel szembe a szűk pesti Hollán Ernő utcában? De ennyi azért kevés lenne ehhez. Ha nem volna Magyarországon egy párthoz köthető masszív Magyar Gárda, ha ezt a pártot, a Jobbikot a jobboldal minden ereje távol tartaná magától, mások volnának az arányosítás mértékei.

Ha csak Tomcatet kellene ilyenkor idézni, amint például nemrég átkokat szórt egy zsidó fiúra, aki szerinte letépte egy lányról a kokárdát, nem volna ennyire ijesztő a helyzet. "Ezt a zsidót össze kell verni, meg kell alázni, ki kell herélni. Azért, hogy a fajtája végre észbe kapjon: ez itt nem az ő országa." Persze, fertőtleníteni kell a szöveg után - de mégsem miniszterelnöki szinten.

Nem lenne talán ilyen nagy a baj egy közbűntényes provokáció kapcsán, ha Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban nem írhatja látszólag a zsidókról, valójában minden baloldali vagy liberális emberről, hogy "felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni, és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni." Ő fontos Fidesz-rendezvényeken szokott szónokolni. És biztos fog is még. A Fidesz pedig Kossuth téri rendezvényeken szokott volt szónokolni. Ez is benne volt a Hollán Ernő utcában.

Bátor, aki odaáll a jobbról érkezők elé a jegyirodát védeni, bátor volt Dávid Ibolya is, aki megírta a Magyar Hírlap-cikkről, hogy az valójában micsoda, még akkor is, ha Széles Gábor, a lap tulajdonosa, az egykori első MDF-es gyáván védi is Bayer írását.

A maga módján bátor volt Orbán Viktor is, amikor bejelentette tegnap, hogy az államfő megkérdezte tőle, készen áll-e a kormányzásra. A köztársasági elnök környezete szerint nem ezt kérdezte. Feloldás nincs. Ott maradtak az érvkordon két oldalán.

A mókusok tépik egymást - hát még a többi.