„Ezt az újfajta tudást bátorítanunk kellene. A kamaszok az internet segítségével önnön életük becsületes dokumentátorává váltak; otthonukba, iskolájukba és saját fejükbe kiküldött tudósítóvá” – száll szembe Amy Goldwasser az elterjedt internetellenes nézetekkel a Salon webmagazinban.

Az első eufórikus évek elmúltak, mint a Metazin is beszámolt róla, egyre több heves bírálat éri az internetet, amiért nem minőséget, hanem értéktelen dolgokat termel, mégpedig hatalmas mennyiségben. Azt is felfedezték már a kutatók, hogy az ifjúságot egyre nagyobb mértékben az interneten lehet elérni kereskedelmi és politikai üzenetekkel. Arról is beszámoltunk, hogy az úgynevezett dégeneráció fiataljai nem többet, hanem kevesebbet tudnak elődeiknél, legalább is, ami az iskolában előírt ismereteket illeti. Doris Lessing, a 2007-es irodalmi Nobel-díj kitüntetettje a díj átvételekor mondott beszédében keserű szavakkal ostorozta a világhálót, amiért elcsábítja az ifjú nemzedékeket a kultúrától.

Amy Goldwasser ezzel a kritikával száll szembe, egy friss közvélemény-kutatás kapcsán, amely azt mutatta ki, hogy a 17 éves amerikaiak döbbenetesen keveset tudnak az irodalomról és a történelemről. Az Országos Művészeti Alapítvány jelentése pedig arról számol be, hogy az amerikaiak életében csökken az olvasás szerepe.

Goldwasser szerint a kutatók azért juthattak ilyen lesújtó eredményekre, mert a kérdéseket, amelyekkel mérni akarták a fiatalok tudását, egy 1986-os szövetségi oktatási kérdőívből merítették. Márpedig azóta nagyot fordult a világ. Ma nem az életrajzi adatokat kell tudni. A lexikális ismereteknek a fiatalok pillanatok alatt a nyomára jutnak az interneten. Ma azt kell nekik megtanítani, mi miért és hogyan történt, mi a dolgok logikája.

A felmérésből egyébként az is kiderül, hogy nem is olyan tájékozatlanok a fiatalok, mint gondolhatnánk. Kilencvenhét százalékuk tudta például, hogy Martin Luther King mondta a „Van egy álmom” beszédet. Tízből nyolc fiatal megkérdezettnek tudomása volt a Ne bántsátok a feketerigót című 1962-es filmről.

Az internetnek köszönhetően fiatalok milliói írnak naplót, méghozzá nem az irodalomtanár követelésére, hanem önszántukból. Kapcsolatot tartanak barátaikkal, naponta átlagosan húsz percet töltenek harminc állandó internetes partnerük közül néhánynak a társaságában.

„És lehet, hogy hetven év múlva valamelyik mai tizenhét éves az internetnek fog köszönetet mondani, amikor átveszi az irodalmi Nobel-díjat.”