- Mikor hívta önt a miniszterelnök azzal, hogy fölmenti?

- Két hete szombaton, háromnegyed tíz körül. Nyugodtan fogadtam a közlést. A miniszterelnöknek közjogi értelemben joga van dönteni arról, hogy kivel dolgozik együtt, kivel nem. Az SZDSZ nem is ezt vitatta, hanem a módszert.

- Mit mondott a miniszterelnök?

- Azt mondta, hogy be fogja jelenteni a pártértekezleten, hogy fölment.

- Előzmények nélküli volt ez?

- Számomra igen.

- Meglepte?

- Arra számítottam, hogy a pártértekezleten az MSZP kihátrál az egészségbiztosítási reform mögül.

- És ha akkor ezt jelentik be, akkor kivárta volna a fölmentését, vagy lemond?

- Ha az Országgyűlés szocialista indítványra valahogy elfogadta volna a pénztártörvény érdemi módosítását vagy viszszavonását, akkor magamtól mondok le. Az tisztább ügy lett volna.

- Mit válaszolt a miniszterelnöknek?

- Azt, hogy ez az ő döntése. Aztán beszéltem Kóka Jánossal.

- Hol érte a hír?

- Aznap Párizsban voltam, épp reggeliztem.

- A beszélgetések után befejezte a reggelit?

- Igen, majd elmentem venni egy ruhát, amiben megjelenhetek a felmentésemnél.

- Mikor jött haza?

- Vasárnap.

- Hová vezetett az első útja?

- Találkoztam a munkatársaimmal.

- A pártelnökkel?

- Vele csak hétfő reggel.

- Milyen volt a hangulat? Érezte, hogy veszélyben a koalíció?

- Az SZDSZ számára az a kiindulópont, hogy a magyar gazdaság rossz helyzetben van, és leszakadóban vagyunk Európától...

- Érezte, hogy veszélyben a koalíció?

- ...Nem véletlenül kezdem ilyen messziről. Számomra az egészségügyi reform szükségessége mély szakmai és erkölcsi meggyőződés. Az egészségbiztosítás nem mehet így tovább, mert a mostani rendszer igazságtalan, fenntarthatatlan és nem jó minőségű. Nem volt jó már akkor sem, amikor Bokros Lajos akart hozzányúlni 1996-ban. Ő nagyon sok mindent elért, de a biztosítási reform megkezdését már nem engedték neki. Ahogy Molnár Lajosnak sem, pedig ő is hihetetlenül sok változást indított el. Én ezt a munkát folytattam, annyiban más módszerrel, hogy a reform érdekében egy olyan kompromisszumos modellt dolgoztunk ki, amiből meggyőződésem szerint néhány év alatt kialakulhatott volna a liberálisok által helyeselt rendszer. Nekem az volt a legfontosabb, hogy legalább az első nagy lépést megtegyük, a többi ment volna magától. De így sem sikerült, miközben mélyen hiszek abban, hogy hozzá kell nyúlnunk a strukturális reformokhoz. Éreztem, hogy ez a folyamat az elmúlt időben megtorpant. Látszott, hogy sokkal nehezebben megy át az államigazgatáson például a pénztártörvénnyel kapcsolatos kormányrendeletek sora. Ezek csak jelek voltak. Viszont a kormányfő - amikor bársonyos reformokról kezdett el beszélni - egyértelművé tette a fordulatot. És nem csak az egészségügyben. Ez nem hagyott sok választást az SZDSZ-nek, mert tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarország leszakadását a reformok feladásával nem lehet megállítani.

- A miniszterelnök reformblablával vádolta önöket. Jelezte ezt korábban?

- Nem, a péntek reggelenkénti megbeszéléseinken mindig reformpárti volt.

- Ennek a pártértekezleten nem sok jelét mutatta.

- Az ő döntése magyarázható racionálisan a saját szemszögéből. Én nem értek egyet az álláspontjával. Úgy látom, hogy az a fordulat, amit most végrehajt, ugyan megerősíti őt a pártjában, de nem jó az országnak. Taktikailag abból indult ki, hogy az SZDSZ most nem erős. Szerintem inkább csak próbálkozott, hogy vajon mit szól mindehhez az SZDSZ, és hogy vele tartunk-e a bársonyos reformokban.

- Tehát mindez szimpla erőfelmérés lett volna a miniszterelnök részéről?

- Nem erőfelmérés, hanem egy rosszul felmért erővel szembeni fellépés.

- Mikor döntötték el, hogy nem mond le?

- Én többször is mondtam Kóka Jánosnak, hogy ha kell, lemondok. Ha ez az ára annak, hogy tovább menjen az egészségügyi reform, akkor mindenképpen. Abban bíztam titokban, hogy az MSZP - cserébe a menesztésemért - kiáll az egészségpénztári törvény mellett, vagy ami még jobb, mégis elfogadja az SZDSZ eredeti javaslatát, hogy maradjon meg az állami biztosító, de aki akar, választhasson magánbiztosítót. Ekkor távoztam volna a legboldogabban.

- Lehetőségként sem merült föl, hogy hétfő reggel lemond?

- Ez föl sem merült.

- Hétfő reggel, amikor magához kérette, mit mondott Gyurcsány Ferenc?

- Megismételte azt, amit a telefonban mondott. Én is ezt tettem, hozzátéve, hogy innen az SZDSZ-frakcióba megyek.

- Ön nem profi politikus. Érezte ennek hiányát?

- Igen, én a szakmából kerültem be Molnár Lajos mellé, és büszke vagyok arra, hogy vele együtt dolgozhattam. Engem sokat vádoltak azzal, hogy nem egyeztetek. Hát az elmúlt egy évben megnézném, ki egyeztetett nálam többet. Csakhogy az egyeztetés korántsem mindig jelent egyetértést. Előbb-utóbb dönteni kell. Mindig van igen és van nem. És valamelyiket ki kell mondani.

- És mi van olyankor, ha a nem az igen?

- Baj, mint a vizitdíj esetében, ami meggyőződésem, hogy megkerülhetetlen eszköz. Készíttettünk egy közvélemény-kutatást, amiből kiderült, hogy az emberek értik a vizitdíj melletti érveket - de nem akarnak fizetni. Amiből látszik, hogy nem az a baj, hogy nem tudtuk elmagyarázni, hanem az, hogy ilyen kérdést nem szabad feltenni.

- Valamit másképp csinált volna, ha előtte politikával is foglalkozik?

- Akkor 2006 nyarán sokkal többet és hatásosabban vitatkozom azért, hogy a biztosítási reformmal kell kezdeni.

- Úgy érzi, hogy ha az SZDSZ által szorgalmazott sorrend érvényesül, vagyis mindenekelőtt a több-biztosítós rendszert alakítják ki, akkor nem alakul ki ez a helyzet?

- Ez nagyon határozott álláspontom. Mert megadja a választás szabadságát. És hamarosan számított volna, hogy versenyhelyzet alakul ki. A szolgáltatók és a biztosítók közt egyaránt. És ez a rendszer határozta volna meg, hogy melyik kórház hogyan működjön tovább, nem az állam. És ebbe nem szólt volna bele a politika. Nekem az egészségügyi reform olyan, mintha egy nagy épületet építenénk. Nagyon-nagyon alá kell állványozni, addig, amíg a zárókő be nem kerül. Ha az benn van, és jól építettük meg, akkor az stabil építmény. Ha már ebben a sorrendben haladtunk, akkor a biztosítási reform lett volna a zárókő, ami nélkül ingatagok a felépített falak.

- De mi van akkor, ha a társadalom ennyire egyértelműen utasítja el a reformelemeket?

- Nem utasította volna el ennyire élesen, ha a biztosítási reformmal kezdünk. Mert az nem vesz el senkitől semmit, csak ad. Akkor még a miniszterelnök is sokkal erősebb volt. Meg lehetett volna valósítani a reformot.

- Azt gondolja, amit párttársa, Horn Gábor, hogy nem a reformot utasítják el, hanem Gyurcsány Ferencet?

- Ez a népszavazás nagyon sok mindenről szólt. Sokak számára arról, hogy szeretnének-e 300 forintot fizetni. Szólt természetesen a kormány, az SZDSZ, az MSZP és Gyurcsány Ferenc megítéléséről is. De szeretném hangsúlyozni, hogy az egészségügyben történt a legtöbb változás, és e területen született meg a legtöbb eredmény. Húsz év után rendbe tettük a társadalombiztosítást, valódi versenyre kényszerítettük a gyógyszergyártókat. Több helyen lehet gyógyszert venni, van Egészségbiztosítási Felügyelet, javult a kórházi étkeztetés, átalakítottuk a kórházrendszert.

- Nem lesz magántőke a pénztárrendszerben. Szétesik-e ettől mindez?

- Azért látom veszélyesnek a helyzetet, mert a jövőben a politika ugyanúgy bele tud nyúlni a rendszerbe, mint korábban. Vagyis: a rendszer védtelen.

- Vagyis, szétesik vagy sem?

- Simor András, az MNB elnöke mondta, hogy a társadalombiztosítás egyensúlya a kormányzati vasmaroknak köszönhető. Hozzátette: sajnos, nem a szerkezet átalakításának. Igaza van. Ha a helyemre egy újabb vasmarok kerül, és ugyanazt folytatja, amit Molnár Lajossal csináltunk, és vállalja a népszerűtlenséget, amit nekünk kellett, akkor nem esik szét. Ha jön egy bársonyos úriember, akkor valószínűleg szétesik.

- Múlt héten, már leváltott miniszterként egy sor új jogszabályról tett bejelentést. Ez - a legkevesebb, mi mondható - magyarázatra szorul.

- Jelenleg ugyanazért az ellátásért az utca egyik oldalán lévő szolgáltatónál nem kell külön fizetni, mert térít az egészségbiztosító, míg a másik oldalon az ellátás teljes költségét a beteg fizeti meg. A különbség annyi, hogy az egyik szolgáltató magántulajdonban van, míg a másik nem. Ez indokolatlanul korlátozza a versenyt és a betegek választási lehetőségét. Azt szeretném, hogy az ellátások egy részénél ne az intézmény kapja a finanszírozást, hanem a biztosított beteg kapjon hozzájárulást az ellátásához. Ő pedig dönthet, hogy az ellátást hol veszi igénybe. Hova viszi az utána járó pénzt. Ez jelentősen növelné a betegek szabadságát, a szolgáltatók közötti versenyt, és számlaadásra kényszerítené a magánszolgáltatókat. A több pénztáras rendszer magától biztosította volna ezt a szabadságot, de a törvény kétséges jövője miatt legalább ezt az elemet szeretném megmenteni.

- Milyen nőként megélni, hogy ön az egyik legkevésbé kedvelt ember ebben az országban?

- Nem vagyok hajlandó emiatt elkeseredni.

- Ez nem hajlandóság kérdése.

- De igen. Megpróbálok legalább a kevés szabadidőmben normális életet élni. Eljárunk étterembe. Most már majd moziba is eljutok.

- Mihez kezd a jövőben?

- Pihenek két-három hétig, azután állást keresek.

- Hol szeretne dolgozni?

- A versenyszférában. De emellett szeretnék visszaadni az SZDSZ-nek valamit abból a támogatásból, amit két éven át kaptam a párttól, és amit csak megköszönni tudok.

Megnézném, ki egyeztetett nálam többet