Kétezer forint - rossz érzések

Kétséges, hogy visszaállítják-e az 1998-ban bevezetett kétezer forintos részleges térítési díjat a szakrendelőkben - tudtuk meg.

Nyolc törvény módosítását kezdeményezte a hét elején Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Az egyik segítségével visszaállítanák az eredeti állapotot, vagyis ismét fizetni kellene a szakrendelőkben a kétezer forintos részleges térítési díjat annak, aki beutaló nélkül veszi igénybe a szolgáltatást. Ezt az összeget 1998-tól a vizitdíj tavalyi bevezetéséig kellett megfizetni.

A díj visszaállítását rossz érzésekkel fogadja több szocialista egészségpolitikus. Schvarcz Tibor nem érti, hogyan került a parlamentnek benyújtott módosító csomagba a díj. A szakmai és politikai egyeztetéseken, legutóbb márciusban a szocialisták azt kérték: ne legyen ilyen.

A jogszabályjavaslatot eddig már két parlamenti bizottság általános vitára alkalmasnak találta, a kétezer forintos extra díj sem kapott vétót, ám a döntő szót kimondó szakbizottság elé csak két hét múlva kerül a tervezet. Schvarcz Tibor közölte: változatlan formában biztosan nem fogják támogatni a javaslatot. Igaz viszont, hogy Kökény Mihály ehhez hozzátette, hogy a frakciójuk munkacsoportja még nem tárgyalt a kérdésről. Szerinte valamilyen korlátra szükség van ahhoz, hogy az indokolatlan orvos-beteg találkozások száma ne nőjön drasztikusan.

Készül a vizitdíj kompenzációról szóló javaslat is. A Pénzügyminisztérium becslése szerint mintegy tizenhétmilliárdos bevételkiesésről van szó. Ennyi "mozgósítható", kompenzálásra fordítható tartalék nem lesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kaszszájában. Lapunk úgy tudja: a PM forrásként a rászorulók, a szociális ellátásokhoz kötöttek javára félretett összeggel kalkulál. Ehhez járul a gyermekorvosoknak a nekik nem járó vizitdíj miatt adott kiegészítő jövedelemre tavaly elköltött, most felszabaduló összeg. A kórházi kasszából tavalyról megmaradt, ám ki nem osztott összeg is segíthet. Ám együttesen így is csak a praxisok vizitdíjbevételének maximum fele pótolható.

A tervek szerint ez a pénz sem járna automatikusan. A keretből azok részesülhetnek, akik valamilyen pluszszolgáltatást vállalnak. Kökény Mihály elmondta, hogy a többletdíjazás feltétele, hogy a háziorvos részt vállal a népegészségügyi szűrésekből, vagy például több szakvizsgája is van.

Bár a szocialista politikusok és a szaktárca vezetője is beszámolt róla, hogy folyamatosan egyeztetnek a szakmai szervezetekkel, egyre több petíció jelenik meg. Legutóbb a Fejér megyei háziorvosok szövetsége nevében Babják Zoltán tett közzé az orvosi portálokon nyilatkozatot. Ő a háziorvosi szolgáltatás díjának megduplázását tartaná kielégítő megoldásnak. A mintegy 60-70 háziorvos érdekképviseletét a nyilvánosság előtt is vállaló doktor a Népszabadságnak azt mondta: ha eljut arra a pontra, s szerinte erre már nem is kell sokat várnia, hogy nem tud bért fizetni a praxisban dolgozó nővérnek, becsukja a rendelőjét. Azután csak vállalkozó orvosként, piaci áron fogad beteget.

Kundra Anna, az egészségügyi tárca sajtófőnöke a nyilatkozatra reagálva annyit mondott: egyetértenek azzal, hogy az önkormányzatok a területi ellátási kötelezettségüknek eleget téve vállaljanak nagyobb felelősséget a praxisok finanszírozásában. Hozzátette: a szaktárcánál zajló egyeztetéseken több panasz is elhangzott, mert a helyhatóságok túl sokat számláznak a rendelő bérletéért.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.