A MOB Janus-arca

Szembeötlő Janus-arcúsággal nyilatkozta a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója a Tibetet Segítő Alapítvány petíciója kapcsán, hogy ők nem politizálnak. Civil érdeklődőként vettem részt a MOB- székház előtti eseményen, mégis kénytelen voltam feltenni neki a kérdést: vajon a petíció címzettjének, Schmitt Pál elnöknek - aki az Európai Parlamentben is képviseli hazánkat, nem is beszélve a Fidesznél egészen a közelmúltig ellátott alelnöki tisztségéről - a tevékenysége tán nem minősül politikai jellegűnek? A sportpolitika nem politika? A politikus "civilben" tán nem is lenne politikus?

Az olimpiai eszme a NOB szerint egy békésebb, jobb világ megteremtésének célját is magában foglalja, így az egyetemes erkölcsi alapelvek, beleértve az emberi jogok nemzetközi érvényesülését is, mint amilyen az emberi méltóság megőrzéséé. Kína azzal a feltétellel nyerte el a 2008-as nyári olimpia megrendezésének a jogát, hogy az emberi jogok érdekében jelentős lépéseket fog tenni. Kétségtelenül igaz, hogy az utóbbi években a nyitás politikája jellemzi Kínát, különösen a '93-as állapotok óta - amikor az Asiawatch szerint Kína-szerte csaknem 16 millió embert tartottak fogva kényszermunkatáborokban - tapasztalható enyhülés.

Jóllehet a mostani lhászai konfliktus részleteiről - a hatóságok médiát korlátozó intézkedései okán - kevés pontos információval rendelkezünk, azt azonban számos emberjogi szervezettől, így a HRIC (Human Rights In China) vagy az Amnesty International beszámolóiból is tudhatjuk, hogy a kínaiak tibeti kultúra elleni intézkedései, a tömeges betelepítések, a vallási üldöztetés és az etnikai elnyomás miatt kialakult általános elkeseredettség vezetett a mostani felkeléshez. A békés, közismerten nyugodt buddhista szerzetesek elleni dokumentált atrocitásokból is kitűnik; mindössze 130 nappal a pekingi ötkarikás játékok kezdete előtt Tibet súlyos emberi jogi visszaélések helyszíne.

A fejlett Nyugatnak, kiváltképp az olimpiai eszme képviselőinek, lépéseket kell tenniük. Számon kell kérniük az ígéretet, amennyiben fenn akarják tartani saját alapelveikhez, így az olimpiai eszméhez, az emberi jogokhoz, a népek közötti szolidaritáshoz, a toleranciához - tehát civilizációnk, kultúránk alapvető értékeihez - való hűség látszatát. Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként, nemzetközi szervezetek prominens tagjaként, sportdiplomataként és az olimpia egyik szimbólumaként is felelős ezen elvek megvalósulásáért, tehát a Kína által az olimpia elnyerése fejében vállalt, szabadságjogok érvényesülése érdekében tett lépéseinek számonkéréséért is. Máskülönben úgy tűnhetne, hogy az olimpia nemes eszméjének jelszavai - Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben - valójában inkább csak a tőzsdei árfolyam és a "kenyeret és cirkuszt" vonatkozásában érvényesek.

Baktay György

újságíró

A kérdések kérdése

Hát túl vagyunk a népszavazáson! Hány és hány mondat kezdődött így az azóta eltelt tíz-egynéhány nap alatt. A mondat folytatása aztán már mindig a megszólaló pártállását vagy vérmérsékletét tükrözte. A politikai elemzők népes táborának hála ma már alig van megválaszolandó kérdés.

A kérdések kérdése azonban továbbra is nyitott maradt: honnan sikerült a Fidesznek több mint egymillió pluszszavazót megnyernie magának? Nem vagyok politológus, politikai elemző, de még csak közvélemény-kutató sem, ennek ellenére meg merem kockáztatni annak kimondását: a pluszszavazókat a megtévesztett nyugdíjasok adják. Teszem ezt azért, mert koromnál és "státusomnál" (nyugdíjas) fogva elég sok nyugdíjassal találkozom nap mint nap. Döbbenetes volt visszahallanom szájukból a "nemzet miniszterelnökének" és a "nemzet orvosának" demagóg érvelését. Olyanokéból is, akiknek 300 forint meg se kottyan, meg olyanokéból is, akik eleve mentesültek a fizetés alól. Mi történt tehát?

Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy sok nyugdíjas eladta magát (és voksát) egy tál lencséért. Nem vették észre, és még ma sem látják sokan, hogy egy politikai játszma eszközévé váltak, amelynek igazi célja távozásra kényszeríteni a jelenlegi kormányt, és beültetni Orbán Viktort a miniszterelnöki pozícióba. Ám a cél elérésének időpontja fokozatosan tolódik.

A Fidesznek persze meg kellene tartania ezeket az újdonsült szimpatizánsokat. Jól illusztrálja ezt Orbán azon véleménye, hogy vigyázni kell a március 9-én megszerzett "egyet akarásra", mert már nem az a legfontosabb kérdés, "ki milyen oldali". Tudjuk azonban, hogy a lencsén vett népszerűség hamar elfelejtődhet, tehát szükség lesz újabb akciókra, esetleg mézesmadzaggal kombinálva.

Féltve és óva intem nyugdíjas társaimat, nehogy bedőljenek, mert a beetetés után könnyen jöhet majd a feketeleves. Ha a Fidesz hatalomra kerül, kénytelen lesz további megszorító intézkedéseket tenni. Hol fogja kezdeni? Rajtunk, nyugdíjasokon! Ebben a fiúk már kellő gyakorlattal rendelkeznek. Ugye, emlékszünk?

Egri Károly

Kecskemét

Politika, hallgatói érdekképviselet

Ónody-Molnár Dóra Mégiscsak radikálisak című cikkének (március 26.) második fele az ELTE BTK hallgatói önkormányzatát (a kb. 170 hök közül) egyetlen (negatív) példaként hozta fel azon állításának igazolására, miszerint a hazai egyetemeket a radikális jobboldal uralja. Írásában a nevem és a vezetésem alatt álló hallgatói önkormányzat úgy jelent meg meglehetősen negatívan, hogy a szerző egyáltalán nem keresett meg bennünket, a véleményünkre nem volt kíváncsi, holott etikai szempontból úgy vélem, ezt meg kellett volna tennie.

Az ELTE BTK hallgatói önkormányzatának jelenlegi vezetői (beleértve magamat is) sem a Jobbik Magyarországért Mozgalommal, sem más párttal nem ápolnak "szoros kapcsolatot". A höknek, mint a hallgatók érdekeit képviselő, a hallgatók által demokratikusan választott (esetünkben kb. 270 fős) testületnek joga és kötelessége, hogy a hallgatókat érintő ügyekben, mint például a tandíj kérdése, határozottan állást foglaljon. Mivel a kérdést - és ezt számos fórumon hangoztattuk - kizárólag szakmai és nem politikai ügyként kezeltük, úgy vélem, hogy jogosan, érdek-képviseleti feladatunknak és kötelességünknek megfelelően jártunk el. Akkor is így tettünk, amikor a legtöbb hökhöz hasonlóan a HÖOK központi (a cikk állításával szemben tehát nem saját) plakátjait az intézményben kihelyeztük.

A megszólaló hallgatók magukat hozták kényelmetlen helyzetbe, amikor egyoldalú cikkhez adták nevüket és nyilatkoztak valótlanságot gólyatáborunkról, a nem létező "tanévnyitó ünnepségről", vagy adtak a szerző által nem ellenőrzött mondatot a számba. Ők egyébként nem ismeretlenek számunkra, hiszen egyikük szerzője volt a Pesti Bölcsész Újságnak, akkor még nem zavarta annak állítólagosan antiszemita mivolta; másikuk a Hallgatói Hálózat nevű anarchista szervezet prominense (volt), amely másfél éve az egyetem elfoglalására buzdított (Rendkívüli szünet az Eötvösön, Népszabadság, 2006. szeptember 20.), többek között éppen a tandíj elleni tiltakozásul. Véleményükhöz természetesen joguk van, de ha a szerző elfogulatlan tájékoztatásra törekedett volna, biztosan meg tudott volna határozottan más álláspontot képviselő hallgató(ka)t is szólaltatni.

Szávay István elnök,

ELTE BTK-hök

Szávay István állításával ellentétben a cikkben nem szerepelt, hogy "a hazai egyetemeket a radikális jobboldal uralja". Erre nincs semmilyen adat - és nem is gondolom így. Szávayt a Figyelőnet egyik írása említette a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetőjeként. Ő a tudósítások szerint erre mindössze úgy reagált, hogy semmilyen vezető párttisztséggel nem rendelkezik. Szávayra a Demokrata egyik korábbi cikke a Jobbik képviselőjeként hivatkozott. Az Egyesült Magyar Ifjúság alapításakor a mozgalom krónikája így tudósít: "Szávay István elnökségi tag a Jobbik Magyarországért Mozgalom jókívánságait tolmácsolta". A sajtó - lapunk is - sokszor és részletesen foglalkozott a hallgatói önkormányzatok (tandíjellenes) álláspontjával, de viszonylag kevés teret adott a különvéleményt megfogalmazó hallgatóknak, pedig a nyilatkozók szerint szép számmal vannak ilyenek. A Szávay által vitatott cikk alapvetően az ő álláspontjukat mutatta be, miközben az általános helyzetet ugyanott szakértő értelmezte.

Ónody-Molnár Dóra

Egovíziós hisztéria

Debreczeni József március 22-én megjelent írásában (Politikai hisztéria) - vázlatosan - több, egymással általa összefűzött kérdésben ítélkezik. Csak néhány kinyilatkoztatásához fűznék lábjegyzeteket.

Felelősen, a tévedés kockázatát zéróra redukálva, már-már az omnipotens polihisztor szerepében kijelenti, hogy Blaskó Péter - noha szerény véleménye (D. J.) szerint alkalmas Kossuth-díjra - nem bátor, nem demokrata, és valószínűleg fogalma sincs arról, mi fán terem a demokrácia. Megállapítja, hogy a színész által képviseltek a politikai hisztéria veszélyes tünetei, ezek a jobboldali pártpolitikából gerjesztődnek, és lassan megmérgezik az egész magyar közéletet. Leszögezi, hogy e politikai hisztéria kútfeje Orbán Viktor Gyurcsány-komplexusa. Tudatja, hogy mind a közgazdászok, mind a tudósok, mind pedig az EU illetékesei elkerülhetetlennek tartották és üdvözölték az egyértelműen sikeres magyar konvergenciaprogramot. Szerinte a Gyurcsány-ellenes indulatok eszkalálódnak, amelyeknek merényletkísérlet is lehet a végük, amit egy leszerelt terrorelhárító tiszt is alátámaszt.

Szerintem Blaskó Péter bátor, és van annyi fogalma a demokráciáról, mint bármelyikünknek, beleértve Debreczeni Józsefet is. Nem kizárt, hogy Efrájim Kishon is demokrata, ő sem fogott kezet az akkori miniszterelnökkel (a kitüntetést és a velejárót nem utasította el), mondván, azt hitte, hogy az illető kormányőr.

Mivel hosszú évek óta, és nem kizárólag munkámból fakadóan mind a négy politikai napilapot olvasom, megállapítom, hogy a jobboldali pártpolitikán - akár van kútfeje, akár nincs, akár van komplexus, akár nincs - túl is vannak szignifikáns közérzetmérgező faktorok (hát még komplexusok) hazánkban. Emlékeztetek, hogy a konvergenciaprogramnak voltak bizonyos gazdaságpolitikai előzményei, ha ma sokan szívesen át ugranak is rajtuk. Egyébként sem kellene hasra esnünk az EU-elit bürokratáitól. Az illetékes és közgazdász végzettségű Joaquín Almunia például már több mint harminc éve szakszervezeti és politikai vonalon dolgozik, ez alatt az idő alatt kissé azért fejlődött a közgazdaságtan is.

Tudatom, hogy az általam letapogatható információs csatornák szerint már 2003-2004-ben felmerült az a potenciális - és szerintem elmebeteg - kommunikációs "fogás", hogy sok "hasznot" hozhatna, ha a hivatalban lévő Fő(nök) megsebesülne. Idáig és odáig azért nem kellene eljutnunk. Különösen nem Bibó István köpenyében. Ez komolyabb szerep.

Veress József

Balatonfüred

A nagy gondolat