Előzőleg a helyettesítő tanár úgynevezett kokit próbált adni neki, de Berger Misi gyors volt, mint a szárazvillám, több Bruce Lee-videót is látott már a Tüske Bisztróban, elkapta tehát a lendülő tanári kezet, hátra ugyan nem csavarta, de finom mozdulattal jelezte, hogy akár megtehetné. Nyolcadikosok voltunk, nem lett balhé a dologból, az osztályfőnökig sem jutott el. A helyettesítő tanár sem félemlítődött meg, úgy tűnt, inkább csak átértékelte magában az erőviszonyokat, kokizással többé nem próbálkozott. Berger Misi ma vendéglőt vezet Budaörs közepén, nagyon tisztességeset egyébként, sertésszűzből készíti a brassóit, és huszonnyolc deka a huszonnyolc dekás bélszín. Mint látható, Berger Misiből nem lett rablógyilkos, sem kocsmai verekedő, mint ahogy azt a művelt és oktatásszociológiai kérdésekben tájékozott közönség sejthetné. Akkoriban még nem állítottak tévéstábot minden pofon mellé, ugye. Most meg tanárverésszezon van a médiákokban, nagy löttyös indulat dohog, a polgár felháborodik, naná, azért veszi a lapot, azért nézi a tévét, hogy felháborodjék, micsoda világban élünk, ezek a mai fiatalok. Én is utálom a fiatalokat, tessenek megnyugodni, főleg azt utálom bennük, hogy nálam fiatalabbak. Ilyenkor a kocsmapolitológusok népes tábora részben átalakul és kibővül, a kocsmaszociológia szezonja jön el. Fantasztikus dolgokról lehet hallani, szakértőbbnél szakértőbb fejek szakértenek, és csak hadarják, hadarják a sok nagy igazságot. A legtöbben, minthogy Magyarországon élünk, ahol sosem tudjuk rendeltetésszerűen használni a történelmet, visszafele forgatnák leginkább az idő kerekét, azt gondolják biztos megoldásnak, ha visszamennénk legalább hetven-nyolcvan évet, mert akkor még minden jó volt, Klebelsberg Kúnót például sosem verték meg a diákok, és egyébként Kádár alatt is rend volt, persze. De most: ez katasztrófa, teljes összeomlás, ilyen sohase volt még. Ez lesz a piszok nagy szabadságból mindig. Hogy ezt honnan veszik? Gyors közvélemény-kutatást tartottam a munkatársaim körében: az ötvenévestől a huszonöt évesig, az újlipótvárositól a kisújszállásiig mindenki tudott mondani legalább egy tanár-
diák verekedést a saját praxisából. Új jelenség, mi? Apokalipszis, mi? Persze, Gyurcsány mondjon le. Hasonló ez kedvenc kocsmaszociológiai tételemhez, amely akkor szokott virágba borulni, hogy egy kapitális képzavarral is földobjam a leckét, amikor valami látványos atrocitás következik be, mondjuk sátánistás gyilkolás, ilyenkor mindig előkerül néhány dekadenciahuszár, aki szerint társadalmunk egyre agyatlanabb, az erőszak immár mindent elborít, az ország retteg, közeleg az utolsó ítélet, és ez az egész persze a számítógépes játékok, az internet, a horrorfilmek, a kereskedelmi tévék, a heavy metal és a liberalizmus miatt van. Mondjuk odáig nem szokott kicsapni a gondolatok árja, hogy ha mostan extrémerőszakos a magyar társadalom, akkor vajon milyen lehetett 1944-ben vagy '22-ben, mondjuk? Tisztán, számítógép, metál és liberalizmus nélkül. Vagy nem sokkal inkább az a helyzet, hogy a mai társadalom sokkal kevésbé tűri el az erőszakot, sokkal érzékenyebben reagál? Tehát amikor még nem volt minden kocsmai késelésből országos hír, akkoriban még vidáman késelgették egymást az emberek a bál után, senki nem tulajdonított jelentőséget a dolognak az elhunyt közvetlen hozzátartozóin kívül. Vagy ugye általános iskolai kötelező olvasmányainkból is tudjuk, hogy száz-egynehány éve az alföldi tanyavilágban még a dolgok aránylag kulturált intézésének számított, ha pásztoremberek botokkal agyonverték egymást. Rózsa Sándor meg népi hős tudott lenni négy móri mészárlásnyi köztörvényes gyilkossággal a számláján. Ma meg már egy utcán elcsattant pofon is országos botránynak számít, ami persze nagyon is rendjén van, nehogy azt higgyék, hogy én meg a szabad hétvégi utcai verekedést sírom vissza. Sőt. Csak annyit állítok, hogy más az optika, más a percepció, nem kell itt világvége-elméleteket gyártani, éppen elég dologban vagyunk világvége-közelben amúgy is.