Két tartózkodás, egy magyarázat

A Népszabadság tegnap hírül adta, hogy két szocialista képviselő tartózkodott a múlt hét végi frakcióülésen annál a szavazásnál, amely arról szólt, hogy önálló kormányzást vállal az MSZP a reformok útján, továbbra is Gyurcsány Ferenccel a miniszterelnöki poszton.

Egyikük, Tóth Károly - aki már a vizitdíj ellenzésével is felhívta magára a figyelmet - lapunk megkeresésére azt mondta: nagyon sajnálja, hogy az a "bátor ember", aki kiszivárogtatta a tartózkodások tényét, a tartózkodók nevét már nem árulta el. "Én vállalom, hogy nem támogattam a döntést. Egyetértek vele, hogy jelen helyzetben egyetlen megoldás az önálló, illetve egypárti kormányzás; ezért sem szavaztam ellene. Azért tartózkodtam, mert véleményem szerint erre még nem készültünk fel. A kisebbségi parlamenti háttér más viszonyt igényel a többi párthoz, állandó egyeztetési és együttműködési kényszert. Erre nem kész a helyzet" - fogalmazott lapunknak Tóth Károly. Hozzátette: vissza kell vonni a pénztártörvényt és az új, egypárti kormánynak egy másikat kell benyújtania helyette, nem pedig módosítani a régit. A módosításhoz ugyanis nem lesz meg a kellő támogatás, így pedig a szocialistákra éghet a csomag.

A hét végi ülésen Tóth Károly mellett Tóth András, az előző ciklus titkosszolgálati államtitkára is tartózkodott. A politikus lapunk megkeresésére azt mondta: eljárási gondjai voltak, de a frakció belső vitáit belső ügynek is gondolja, ezért álláspontja szerint úgy korrekt, ha nem részletezi döntése okait.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.