Egymillió fontos csengőhang - Már az idén több kulturális járulékot szednének

Karnyújtásnyi közelségbe került a Nemzeti Kulturális Alap járulékbevételeit érintő törvénymódosító javaslat elfogadása. Tegnap a kulturális bizottság egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak találta a kulturális minisztérium és az NKA által előterjesztett csomagot. Ez lenne az első alapvető változás az 1993-ban alapított szervezet életében, amely nem csupán a kultúra finanszírozására, hanem a kulturális értékek milyenségére is kihatna.

Ám hiába lennének a nemes célok, ha gyakorlati szempontok nem kényszerítenék ki a változást. Az évről évre csökkenő bevételek, a kultúra fogyasztásának megváltozott szokásai és az új technológiák megjelenése ugyanis elengedhetetlenné tette a járulékköteles termékek kiszélesítését. Így - ha a parlament is rábólint az elképzelésre - már az idei évben járulékot fizetnek majd a mobiltelefon- és internetszolgáltatók, de járulékkötelesek lesznek a dizájnnal és formatervezéssel kapcsolatos termékek is. Vagyis a letölthető internetes tartalmaktól a csengőhangokon át a bútorokig minden. (A divattervezők egyelőre fellégezhetnek: a ruhák megadóztatása jelenleg még vita tárgyát képezi.) S bár pontos számokat még nem lehet tudni, az NKA évi hárommilliárd pluszbevétellel számol, mely viszont dinamikusan nőhet, ahogy nő az internet- és mobiltelefon-szolgáltatásokat felhasználók köre. A szolgáltatókkal való egyeztetés már megkezdődött, és egyelőre nagyobb ellenállást nem tapasztalni a részükről, tájékoztatta a bizottságot Schneider Márta szakállamtitkár.

Ezzel párhuzamosan viszont csökkenne a kulturális értékteremtés szempontjából kiemelten fontos termékek járulékának mértéke. Vagyis feleannyi adót fizetnének a könyvek (szótárak, enciklopédia és tankönyvek nélkül), a gyermek és ifjúsági képeskönyvek, a CD-n megjelenő hangfelvételek, a film, videó vagy DVD terjesztése és vetítése után. Három százalékról kettőre csökkenne a kép- vagy mozgóképfelvételekkel kapcsolatos járulék. S bár a prognosztizált bevételkiesés mintegy négyszázmillió forint, de így több levegőhöz jutnának a valóban támogatásra szoruló, valódi értékeket felvonultató kulturális termékek. Más termékek viszont teljességgel kikerülnének a járulékoltatás köréből. Azok, amelyek után már így is elenyésző összeg folyt be, vagy amelyek a felmérések szerint megszűnésre vannak ítélve. A videokazetták kölcsönzésétől az érméken át a kártyáig ível ezen termékek listája.

A befolyt többlet egyrészt megszüntetné az NKA szakmai kollégiumainak jelenlegi "kiéhezettségét", másrészt segítene eltüntetni a finanszírozás fehér foltjait: például stabillá és kiszámíthatóvá válna a fesztiváltámogatás kérdése. S bár a törvénymódosítást a parlament sürgősségi eljárással tárgyalja, s a már elfogadott törvény a 46. napon életbe lépne, mégsem lehet mérget venni az utolsó negyedévben befolyó összegekre. Hiszen - figyelmeztetett Harsányi László, az NKA elnöke - ma Magyarországon időt kell hagyni arra, hogy valaki megszokja a befizetés gondolatát.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.