Irán újabb 6000 urándúsító centrifugát telepít

Irán újabb 6000 urándúsító centrifuga beszerelését kezdte meg natanzi kísérleti nukleáris üzemében - jelentette be kedden Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az állami televízió híradása szerint.

Az Irán középső részén lévő föld alatti urándúsító létesítményben már csaknem 3000 centrifuga működik. "A mai napon 6000 centrifuga beszerelési szakasza kezdődött meg a natanzi üzemben" - mondta az elnök a natanzi üzemben tett látogatásakor. Ahmadinezsád bejelentése a nukleáris technológia nemzeti napján, az első iráni urándúsítás kétéves évfordulóján hangzott el.

Az elnök hozzátette, hogy "más tevékenységeket is elvégeztek" a létesítményben, de erről "más jó hírek" mellett későbbi teheráni ünnepi beszédében fog szólni. Megfigyelők arra számítanak: Ahmadinezsád most először meg fogja erősíteni, hogy több száz korszerű, az urándúsítást gyorsabban végző centrifugát szereltek fel.

Az iráni urándúsítási program kulcseleme a P-1 centrifuga, amely egy 164 gépből álló gyártóegységen belül működik. Teheráni tisztségviselők azonban februárban megerősítették, hogy IR-2 típusú centrifugát kezdtek el használni, amellyel kétszer annyi dúsított uránt lehet előállítani.

Az iráni televízió keddi híradásából nem derült ki, hogy a 6000 új centrifuga a régebbi P-1 vagy a korszerűbb IR-2 típust foglalja magában. Az iráni Isna hírügynökség ugyanakkor azt jelentette, hogy az elnök "centrifugák új nemzedékét tekintette meg" Natanzban.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legutóbbi, februárban kiadott jelentésében is arról számolt be, hogy a nukleáris program leállítását sürgető nemzetközi követelések ellenére folytatódnak az új urándúsító centrifugák "beszerelési munkálatai" Iránban. Számos nyugati ország - köztük az Egyesült Államok - attól tart, hogy Teherán polgári célúnak mondott nukleáris programja valójában atomfegyver kifejlesztését szolgálja. Az ENSZ 2006 óta három szankciócsomaggal sújtotta Iránt, mert nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást.

Általános vélekedés szerint összességében 3000 centrifuga elegendő ahhoz, hogy az urándúsítás meghaladja a kísérleti szakaszt és beindulhasson a teljes körű, ipari méretű program, amellyel akár tucatnyi atomfegyerhez elegendő dúsított uránt is nyerhetnek. Irán saját állítása szerint 54 ezer centrifuga üzembe helyezését tervezi. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.