Nem ez az első eset - mondja az építésvezető munkatársa, magam pedig arra az emberre gondolok, aki kisvártatva nekiáll föltakarítani az emberi ürülékkel terhelt kabint.

Hétfő reggel van; a szél, ugye, viharos, az eső időnként vízszintesen szitál a Tengelice és a Szajkó utca sarkán álló, 6,2 hektáros területen. Rajtam kívül hárman vannak a terepen: az őr, az építésvezető és annak munkatársa. Gépből sincs sokkal több e többségében frissen épített lakóházakból övezett csöndes tájon: egy zöld szippantóskocsi-szerűség és két sárga munkagép piheg "A Magyar Labdarúgó Szövetség beruházásában" kezdetű szöveget viselő tábla mellett; az egyiknek ormótlan kerekei vannak. Pénteken még valami óriási markológép és kotróféleség is volt ehelyütt, de már nem, mert azzal a néhány fizetetlen szakival együtt alkalmilag "más építkezésre" kerültek. Igaz, ha itt lennének, pillanatnyilag akkor sem tudnának dolgozni, mert az ázott talajon nem lehet érdemi munkát végezni.

És ha nem lenne ázott a talaj? - vetem fel a készséges építésvezetőnek, közvetlenül a bevezetőben említett szaros rész előtt, ám ez az a helyzet, amikor jobb semmit sem mondani. Hangulatilag nagyjából most az van, mint a sörreklámban, amikor az őrült NASA-kutató kézi irányítású űrszondával üvegnyi nedűt telepít a Marsra, majd az övéinél gondterheltebb kollégái rosszallását azzal üti el: "...és akkor most várunk".

És tényleg.

Globálisan például arra, hogy az egy hónapja megkezdett munkálatokhoz van-e elegendő pénz, hiszen a sportág nemzetközi és európai szövetsége is "csupán" hét-nyolcszázmillió forintot ad az információk szerint két és fél milliárdos projektbe, csak hát egyrészt a fennmaradó összeget az eddigi főkiszemelt OTP nem kívánja odaadni, másrészt - idézzük a hétfőn rendkívüli közgyűlését elhalasztani kénytelen szövetség hivatalos közlését - "az MLSZ vezetői tovább folytatják a tárgyalásokat a beruházás megvalósulása érdekében". Vagyis pénz még nincs, mindazonáltal tervek kétségkívül vannak. Az építésvezetői bódé falát például precíz mérnöki tervek sora fedi be poszterként, az alapvető tényállásokon kívül - négy pálya, kispályák, csarnok, szálloda stb. - azt is jelezve, hogy hol lesz a "világító pilon" és a "labdafogó háló". A szobák beosztását is látom; ott alszik majd Gera. De addig is, amíg ott alszik, kéne haladni; mondjuk, alapozás céljából dózerolni illene a farönkkel, földkupaccal, kővel és kaviccsal teli, a telki dombok oldalából kialakított, egyenetlen területet, ám, ám, ám. Föl is vetem, akkor most önök meddig maradnak; az építésvezető erre azt mondja, hogy nem tudja, meddig, ez nem is rájuk tartozó kérdés. Témazárásként viszont költői kérdéssel állok elő, miszerint arról azért tudna-e, ha a hét végétől gőzerővel folytatnák a melót, aztán az építésvezető, a munkatársa és én együtt tekintünk ki az ablakon, nézve az építkezést jelző táblát. Az alatt található az alapkő, amelyet egy éve, pompás ünnepség keretében ásott el Kisteleki MLSZ-elnök.

Az elgondolás, persze, jó.

Olyan centrumot létrehozni, amelyben az összes válogatott európai módon edzhet-aludhat-fitneszelhet, amelyben váll-lapogatós trénerkonferenciát tarthatnának a tolódásos védekezésről, s amelyet bevételnövelés végett kiadnának más csapatnak is. Épp csak egy apró tényező hiányzik a beteljesüléshez: a hitel. Vagy a hitelképesség. S bár a nagyobb mélységeket hagyhatjuk is, kérdés, ki ad annak a magyar futballnak, amely évekkel korábbi reorganizációs kölcsönének visszafizetését tekintve is kihívással küzd? De ha mást nem, legalább azt magyarázza meg valaki: miként lehetett e projektbe úgy belevágni, hogy a fedezet nagyobbik részéről nem volt megállapodás?

További moralizálás helyett viszont inkább kilépek a területről; a fóliával és téglával megerősített tetejű őrbódéban a biztonsági ember kávét iszik, szemközt pedig - mennyi csodás ház van itt! - felirat: "Építési telek eladó". Aztán a szépen betonozott úton békés polgár jön szembe, és azt kérdezi, netán keresek-e itt valamit.

Ha én azt tudnám.

Telki tájkép