A Népszabadság, amely már a fenti interjút közlő - április 1-jei - lapszámot is Bomlik a koalíció címoldali felütéssel jelentette meg, másnap egy lépéssel továbbment, és a folyamatban lévő történéseket egyszerűen Egyeztetés a válásról címmel aposztrofálta. "Nincs olyan, hogy külső koalíció" - nyilatkozta Kóka János SZDSZ-elnök ebben a lapban. Aznap, amikor még volt közös kormányülés, amelyen a lemondásukat április 30-i határidővel benyújtó szabad demokrata miniszterek is részt vettek, de az újság ugyancsak ebben a számban már közölte Nyakó István MSZP-szóvivőnek a szocialisták előző esti elnökségi ülése után tett nyilatkozatát: az MSZP vállalja az önálló baloldali kormányzás felelősségét.

Kóka persze mondott mást is: "Nem számítok előre hozott választásokra". Arról ugyan nem beszélt, hogy ezt a véleményét mire alapozta, de az egész héten át a Népszabadságból is érezhető volt: a politikusok, hacsak tehették, kerülték a témát, s a maga részéről az újság sem feszegette azt. Nem voltak markáns vélemények olvashatók benne akár pró, akár kontra oldalon és a kommentárgyártásban élen járó belső szerzők sem vállalkoztak arra, hogy a kisebbségi kormányzás esélylatolgatásán túlmenően karakterisztikusan feltegyék a kérdést: mi tenne jobbat az országnak, a parlamenti munkának, netán megítélésünknek a világban?

Az április 2-i lapszám szolgált még néhány "meglepetéssel" az erősebb idegzetű olvasók számára. Ott volt például Balog Zoltán fideszes képviselő - az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, Orbán Viktor egykori egyházügyi tanácsadója - interjúja. Közepesen érdekfeszítő dolgozat, ám van benne egy passzus a március 19-i Magyar Hírlap-beli, nem éppen filoszemita hangvételű cikkével alapos vihart kavart Bayer Zsoltról: "Régóta ismerem Bayer Zsoltot, biztosra veszem, hogy nem antiszemita, de ez a mondat ettől még vállalhatatlan és védhetetlen. ... A képlet azonban nem ennyire egyszerű, mert abban viszont igazsága van, hogy Magyarországon némelyek politikai fegyvernek használják az antiszemitizmus vádját". Ami azt illeti, eléggé kétfenekű a nyilatkozat, amit a református lelkész Balog azzal próbál egyértelműsíteni, hogy hozzáteszi: "az életemben van egy olyan zsidó ember, akit a hitemből fakadóan még a feleségemnél is jobban kell szeretnem. Kicsoda? A nazareti Jézus Krisztus". De hát őt nem pont azért szereti, mert kitalált egy másik tanítást - a zsidó vallás helyett? Mellesleg az, hogy kit kinél szeret jobban, talán mégiscsak magánügy és nem feltétlenül a legnagyobb példányszámú napilap hasábjaira való.

Ugyanebből a lapszámból tudtam meg, hogy Konrád György 75 éves. Méghozzá "mandinerből": a Népszabadság az író német fordítójának cikkét közölte Konrádról - anélkül, hogy a szerző az író korát szóba hozta volna. Viszont az ezzel együtt közölt berlini tudósításból kiderült, hogy Konrád Györgyöt a születésnap alkalmából a német képviselőház, a Bundestag elnöke köszöntötte levélben. Egy kereszténydemokrata politikus - egy emblematikus magyar szabad demokratát. Idehaza egyetlen politikai tényezőnek sem jutott eszébe, hogy hasonló (sajtóba kívánkozó) módon emlékezzen meg e jeles ember jeles napjáról. Az az interjú, amit a szombati Hétvégében lehetett olvasni Konrád Györggyel, remek hangulata ellenére sem feledtethette a "hivatalosság" botrányosnak mondható hallgatását.

Öt év alatt negyven százalékkal csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma, s ez bizony akkor is riasztó, ha - mint cikkének címében a Népszabadság állítja - a tandíj "réme" nem ijesztette el a tanulni vágyókat. A népszavazási kampányban ugyanis a Fidesz ennél is nagyobb arányú visszaesést, legfeljebb nyolcvanezer jelentkezőt jósolt - a tényleges adat: kilencvenhatezer. Kár, hogy ebből az oktatási miniszter sajtótájékoztatója kapcsán készült cikkből nem derül ki: mik lehetnek a 2004 óta tartó folyamatos visszaesés valódi okai. Az elhelyezkedési bizonytalanságok, vagy éppen a diploma megszerzése nélkül is elérhető jövedelmező állások, a felhígult felsőoktatás, a külföldre menetel (bár ez utóbbi valószínűleg néhány százas nagyságrendű), esetleg a túl magas bejutási küszöbök vagy éppen a várhatóan gyengébb érettségi eredmények? Így vagy úgy, bármennyire is eluralta az aktuálpolitika a harmadik oldali vezető kommentárokat, egy elemzést mindenképpen szívesen olvastam volna arról, hogyan is valósul meg idehaza a tudásalapú társadalom. (A legújabban hátsó oldali portrék formájában közölt egyedi példák, bármennyire tehetséges vagy sikeres emberekről szólnak is, aligha lehetnek iránymutatóak a többség számára.)

Tanárverés: az ember csak kapkodja a fejét, hol Kaposvár, hol Újpest, hol a nyolcadik kerületi Erdélyi utca. A képlet, sajnos, szinte ugyanaz: elvadult roma gyerekek, a környezet által valamilyen módon belehajszolva az erőszakoskodásba, és hozzá néhány gyermekvédő vagy éppen az esélyegyenlőségért harcoló szervezet vezetőinek "megértő" nyilatkozata. Hát nem elképesztő, hogy például a március 28-i Népszabadságban ugyanazon az oldalon olvashatja az ember a kaposvári meg a józsefvárosi eset kapcsán tett pró és kontra nyilatkozatokat, mint ahol arról értesít az újság, hogy a rotterdami székhelyű, Egységben az Erő Alapítvány díját a magyar kormány kapta a roma integráció évtizede során elért eredményekért. Hiába, a megszépítő messzeség...

A távolság persze éppúgy lehet fordítva is megtévesztő. Tökéletes példa erre (ugyancsak március 28-a, első oldal!) egy brit összeállítás a legstabilabb, illetve leginstabilabb országokról. Nem tisztem annak eldöntése, hogy a Jane nevű (kutató?, katonai felderítő?) intézmény kiadványa amúgy mennyire megbízható adatok alapján készült. De egy olyan lista, amelyet a Vatikán vezet, és az első tíz között van Luxemburg, Monaco, Gibraltár, San Marino és Liechtenstein is (egyikük sem arról nevezetes, hogy saját erejéből tartaná fenn magát, azaz nemzeti jövedelmének java helyben termelődne meg) aligha érdemelheti ki a Népszabadság vezető információjaként való tálalását. Mint ahogyan arra sincs magyarázat: miért került Magyarország huszonöt hellyel Csehország és hússzal Szlovákia mögé. Az pedig már egyenesen a butaság kategóriájába tartozik, hogy nálunk hátrányos, hogy a szomszédos Szerbia nem tagja a schengeni övezetnek (ilyen szomszédja Szlovákiának is van: Ukrajna), amikor erre a státuszra még Nagy-Britannia sem tart igényt. Úgy látszik, a közlés napján a Népszabadságnak még nem volt "fülese" arról, hogy mekkora viharfelhők gyülekeznek a hazai belpolitikában.

Vagy talán éppen ezek előszele "fújta be" e stabilitási sületlenségeket az újságba?