- Essünk túl a nehezén! Obama vagy Hillary?

- Nem nyilatkozom az amerikai politikáról. Már így is túl sok vacsorát rontott el ez a kérdés. Az utóbbi nyolc év elvette a kedvem a politizálástól, csalódtam a rendszerben. Nem is tudom, számít-e, hogy Hillary vagy Obama nyer. Azt azért észrevettem, hogy McCain felől nem is érdeklődött, valamit eleve feltételez rólam. Gondolja, hogy Budapesten mások is meg fogják ezt kérdezni tőlem?

- Ebben elég biztos vagyok.

- Akkor maradjunk annyiban, hogy Obama vagy Hillary.

- A Nullánál is kevesebbet poétikusan ifjan, 21 évesen írta, most 44. Még mindig azt hiszi, hogy egy 21 éves szerző írhat jó regényt?

- Azt hiszem, igen. A Nullánál is kevesebb volt az első könyv egy új nemzedékről, amelyet a generáció egyik tagja írt. Talán ezért olvasták, meg persze a szociológiai vonatkozások miatt. Egyesek szerint egész jó, mások szerint egy elégedetlen fiatalember firkálmánya. Mindenesetre egyfajta nyers erő jellemzi. Az volt a fő erénye, hogy tényleg egy 18-19 éves fiú írta. Egy negyvenestől hamisnak tűnt volna, így viszont a hiányosságai csak még autentikusabbá teszik. A mesterségbeli tudást azonban túlértékelik. Végső soron mindegy, mennyi idős a szerző, rendes ember-e vagy sem, a lényeg csak az, hogy működik-e a regény. Én nem akartam kilépni egy 19 éves fiú világából, nem céloztam magasabbra. Ezért tűnik a könyv igaznak, ezért olvassa ma egy új nemzedék.

- Két szóval szokták jellemezni: moralista és nihilista. Lehet valaki egyszerre mindkettő?

- Ha valaki ebben a kultúrában nő fel és moralista, egyszerűen nincs más választása, mint a nihilizmus. Egyrészt szeretek írni, másrészt munka közben szatirikusan szemlélem a társadalmat és a hazámat. A magánéletemben nem vagyok nihilista, nem panaszkodom állandóan mindenre. Az íráshoz, a művészethez kell egyfajta remény.

- Legtöbb hőse sekélyes ember. Ilyenek lennének az amerikaiak?

- Csak egyes csoportjaik. Az amerikai sajtó gyakran azzal támad, hogy pont olyan sekélyes vagyok, mint a karaktereim. Nem nagyon értik az iróniát. A hőseim olyan kultúrában élnek, amely bátorítja a sekélyességet. Pont ez ellen harcolok, ez a szatíra lényege, erről szólnak a könyveim. Egyetértek az Amerikai pszicho főhősével, Patrick Batemannel, aki megveti azt az életet, amelyre rákényszerül. Dühös, amiért követnie kell a társadalom által rákényszerített szabályokat. Ezek az emberek azért sekélyesek, mert a társadalom is az, amelyben élnek. Ha minden a hírnév, kinézet, pénz, a vagyon körül forog, akkor persze üres és elégedetlen lesz a társadalom is. Azt hittem, az Amerikai pszichót horrorjelenetekkel tarkított komédiaként fogják kezelni, és az ellenkező reakció éppen hogy igazolta az amerikai társadalommal kapcsolatos félelmeimet. Csak a felületét látták.

- Hiányoznak az irodalmi díjak, amelyek rendre elkerülik?

- Nem, nem onnan jön az ösztönzés az írásra. Ez nekem szórakozás, hobbi, szeretem csinálni. Nem írok sok könyvet, csak azokat, amelyeket kedvem van megírni. Nem kezelem a pályámat karrierként, és nem várok díjakat. Nem a kritikusoknak írok, még csak nem is a közönségnek, hanem önző módon saját magamnak. Másrészt a komoly sajtónak Amerikában mindig gondjai voltak velem.

- Európában több megértésre lelt?

- Hát persze. Talán a jobb oktatási rendszer miatt. Az is igaz, hogy Amerikában sokan ellenségesen fogadnak minden társadalombírálatot. Persze vannak remek dolgok is, de az utóbbi 15-20 évben egyre kevesebb. Megadjuk magunkat a szórakoztatóiparnak és a vallási fanatizmusnak. Amikor a Nullánál is kevesebbet írtam, nem voltam biztos benne, hogy megérti-e bárki is Los Angelesen kívül. Aztán egy csomó reakciót kaptam a világ minden tájáról, fiatal fiúktól és lányoktól, hogy ugyanolyan elidegenedettnek, magányosnak érzik magukat. A felnőttkor küszöbén állóktól, akiknek nem tetszettek a saját kilátásaik. Ez a céltalanság, a "mit tegyek" érzése univerzálisnak tűnik ebben az életkorban.

- Egyszerre több filmprojektje is fut Hollywoodban. Van visszaút az íróasztalához?

- Lassan döntöm el, milyen könyvet akarok, és utána lassan írok. Most is dolgozom egy regényen, de közben tényleg elkezdtem forgatókönyvekkel foglalkozni. Nem élvezem a hollywoodi világot. Azt hittem, könnyű kenyérkereset lesz, de csapdába estem, s anyagilag egyelőre nem engedhetem meg magamnak, hogy otthagyjam.

A könyvfesztivál díszvendégét inkább Európában értik meg