A kiszolgáltatottság súlya

Ha valamiben, hát ebben az ügyben igazán össze kellene fogni a szakszervezeteknek, egységesen és határozottan fellépni, és nem harmatgyenge tiltakozásokat címezgetni a szaktárcának és a kormánynak.

Jártam mindkét cipőben, dolgozói érdekek képviselőjeként (egyszer), és munkáltatói oldalon kapcsolattartóként és tárgyaló félként (több évig). Legjobb lelkiismeretem szerint állítom, hogy a munkavállalók és a munkáltatók soha nem állnak egyenlő félként egymással szemben: a munkáltatónak (szervezeti súlyánál, pénzügyi lehetőségeinél, az MT által biztosított jogosítványainál fogva) nagyságrenddel nagyobb lehetőségei vannak érdekeinek akár jogellenes érvényesítésére, mint a munkavállalónak a vélt vagy valós igazának bizonyítására (az igazának eléréséről nem is szólva). A munkáltató (e tekintetben korlátlannak tekinthető) pénzügyi lehetőségei révén egy munkaügyi perben kiváló jogászokat alkalmaz, míg a munkavállaló, ha nem magát védi, akkor legfeljebb a szakszervezet vagy egy általa megfizethetőnek vélt ügyvéd támogatására számíthat (fontos azonban megemlíteni, hogy a munkaügyi bíróságok, amikor csak esély van rá, a kiszolgáltatottabb fél, tehát a munkavállalók javára döntenek - a munkáltatók nem kis méltatlankodására).

Ami miatt azonban ezt a levelet megírtam: a Kossuth rádióban Juhász Edit, az IM főosztályvezető-helyettese azt nyilatkozta, hogy itt tulajdonképpen "a munkavállalók nem kerültek előnytelenebb helyzetbe, mint a pereskedők minden más pertípusnál". Ezt az indokolást én nagyon cinikusnak tartom. A munkaügyi viták és az egyéb polgári perek közé nem tehető egyenlőségjel. A munkaügyi perek sajátosságai miatt léteznek külön munkaügyi bíróságok. Cinikus az is, hogy itt is "érvényesíthető a költségmentesség, mint minden más pertípusnál: az öregségi nyugdíj legkisebb öszszege alatti jövedelem".

Nem nehéz előre jelezni, mi lesz ennek a következménye. A munkavállaló eddig többnyire azért nem pereskedett, mert féltette az állását, a holnapi kenyerét; ezentúl már azért sem fog, mert azt is ráfizetheti, amit eddig félretett. Lelkiismeretlen és munkavállaló-ellenes ez az intézkedés.

Koós Gábor, Zirc

Galamb vagy héja?

A monetáris politika "boszorkánykonyháját" nem ismerve szűken vett szakmai kérdésekhez nem mernék hozzászólni. Nem is tenném, ha Bánfi Tamás A galamb és a héják című (március 10.) cikkének megjelenését követő napon kiadott MNB-közlemény és az azt követően olvasott, a Magyar Nemzeti Bank elnökével készített és a Figyelőben közölt interjú (2008. március 6-12.) rendkívül kategorikus állítása ki nem váltotta volna belőlem.

Bánfi Tamás szerint a nem reális kétéves inflációs cél mindenáron való elérését megpróbálni csak úgy lehet, ha kamatemeléssel a forintárfolyam erős lesz, ami "a kistermelő exportőrök versenyképességét rontja, az olcsó import a belső termelést korlátozhatja, s mindkettő csökkenti a foglalkoztatottságot". Ha ez így igaz, a következmény össztársadalmi szinten - és a politika szintjén is - elfogadhatatlan.

Igaz-e a szerző következtetése? A kérdést azért kell feltennem, mert Simor András, az MNB elnöke azt állítja, "az export és az árfolyam között nem lehet összefüggést találni", azaz, ha jól értem, az erős árfolyam nem korlátozza az exportot. Nehéz az elnök úr állítását belátnom. Az általam olvasott közgazdaságtani, makroökonómiai tankönyvekben ilyen állítást nem találtam. Vessünk egy pillantást a 2007-es magyar exportszerkezetre! Lehetséges, hogy a nagy multinacionális cégek (Suzuki, Rába, Nokia) exportjára az árfolyam-alakulás csekély mértékben hat, hisz itthon nagyrészt összeszerelést végeznek, ami bizonyos mértékű automatikus fedezettséget jelent. Emellett azonban ott vannak a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és más kisebb volumenű termelők, akiknek exportja az egészhez viszonyítva lehet, hogy nem túl magas, de mögöttük vannak a százezres nagyságrendű kistermelők. Ha az exporttermék az erős árfolyam miatt csak veszteséggel adható el, a termelést vissza kell fogni, majd le kell állítani, s ami a lehető legrosszabb, a munkanélküliség nőni fog.

Talán furcsa, ha azt írom, az erős árfolyam az importon keresztül is súlyos negatív folyamatot indíthat el. Az igaz, hogy az erős árfolyam az importált termékek árát csökkentheti, aminek a hazai fogyasztó örülhet is. De ne felejtsük el, hogy a közeli vagy a távolabbi kedvezőbb éghajlatú országokból behozott olcsóbb élelmiszerek a hazai termelést korlátozzák, ami szintén a termelők adófizető képességét, termelőképességét csökkenti, végül a munkanélküliséget fokozza. Tessék áttekinteni a hazai állattartók, a gyümölcs- és zöldségtermelők, a húsipar, a tejipar helyzetét!

Szép dolog az infláció elleni küzdelem, de vegyük már észre, hogy a foglalkoztatottság növelése, a termelő agrárágazatokban foglalkoztatottak jövedelemszintjének emelkedése legalább olyan fontos gazdaságpolitikai cél, mint a reálisan meghatározott alacsony inflációs szint. Nehogy már a pénzügyi technokrácia uralkodjon a reálgazdaság nagyon kicsi, már-már alig látható termelői fölött! Több galambot és kevesebb héját kívánok magunknak.

Dr. Rácz József közgazdász, okleveles könyvvizsgáló

Ez tényleg kabaré!

A Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságának fideszes politikusa a közelmúltban kijelentette, hogy "a Mikroszkóp Színpad működése nem tartozik abba a kategóriába, amit támogatni kellene". Az igazgató elleni nem jogerős ítélet miatt öntsük ki a fürdővízzel a gyereket is! Heuréka!

A Vidám Színpad legendás kabaréját a főváros "jótékony" közreműködésével, hosszú évekkel ezelőtt már sikerült likvidálni. Most a Mikroszkópon a sor? Ha süket fülekre találok, akkor is megismétlem azt a közhelyet, hogy a magyar kabaré olyan hungarikum, mint az operett vagy a tokaji. Hazalátogató külföldre szakadt hazánkfiai és lányai a kabarékból többet tudtak meg a magyar közállapotokról, mint a médiumokból. A két világháború között fővárosunkban több tucat kisebb-nagyobb kabarétársulat működött. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy tavaly ünnepeltük a magyar kabaré 100. születésnapját. Szép kis ajándék lenne, ha 101. évében becsukná kapuját a kabaré utolsó hadállása is. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy itt lépett fel vendégként és önálló esttel Agárdy Gábor, Bessenyei Ferenc, Mensáros László, Ruttkai Éva.)

Ide kívánkozik Peterdi Pálnak, az egykori kiváló humoristának mondása: Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes! Micsoda előrelátás!

Kalmár Tibor érdemes művész, a Vidám Színpad egykori főrendezője