Albínó emberekre vadásznak Tanzániában

Elítélte Jakaya Kikwete tanzániai elnök, hogy hazájában kuruzslók albínó embereket öletnek meg testrészeikért.

Az államfő szerint 2007 márciusa óta 19 albínót gyilkoltattak meg úgynevezett boszorkánydoktorok és két másik eltűntről feltételezhető, hogy már nincsenek életben.

- Olykor lábra kap a szóbeszéd, hogy sajátos testi tulajdonságokkal rendelkező emberek, így a kopaszok vagy az albínók testrészei segítenek a gyors meggazdagodásban - mondta az elnök a nemzethez intézett szokásos havi beszédében legutóbb, szégyenletesnek nevezve a gyilkosságokat.

A 39 milliós országban mintegy 270 ezerre tehető azoknak a sajátos tulajdonságú embereknek a száma, akiknek pigmenthiány miatt világos a bőre, a haja vagy a szeme. A babonás kelet-afrikai országban gyakran magukat az albínókat is boszorkánynak tartják.

Kikwete elnök ostorozta az önmagukat gyakran természetgyógyásznak kiadó sarlatánokat, amiért eltávolítják a megölt albínók bizonyos testrészeit, így nemi szervüket, nyelvüket és mellüket.

A legtöbb ilyen gyilkosság abban a tévhitben történik, hogy mások testrészeinek felhasználása hozzájárul a sikerhez az üzleti életben vagy olyan mesterségekben, mint a bányászat vagy a halászat - mondta az államfő.

A legtöbb festékhiányos embert a Viktória-tó környékén ölik meg, többnyire bérgyilkos bandák.

(MIT-Panoráma)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.