Még nincs jelölt az egészségügyi tárca élére

Mértéktartó, kevesebb változást előidéző és az ágazat számára is elfogadható partnert keresnek az egészségügyi miniszteri posztra a szocialisták. Ám a miniszter kiválasztása a legkorábban az SZDSZ küldöttgyűlése után esedékes.

Pénteken ismét egyeztetett a szocialista frakció egészségügyi jogszabályokat előkészítő (raportőri) munkacsoportja a miniszterelnökkel. A találkozón azonban az egészségügy átalakításával kapcsolatban túl sok konkrétum nem hangzott el. A raportőri csoport tagjai elmondták, hogy személy szerint ki és mit tart a legfontosabb teendőnek a következő két évben az egészségügyben. Az egyeztetésen továbbra is az ágazati változások által eddig nem érintett területeket vették sorra a kormányzó párt politikusai, így az alap- és járóbeteg-ellátórendszer átalakítását. Szó esett arról is, hogy miként lehet a meglévő uniós forrásokat hasznosítani a mentés, a kórházak, illetve a szakellátás fejlesztésére. Az egészségügyi reform folytatásáról szóló eszmecsere a vasárnapi frakcióülésen folytatódik, kedden pedig ismét leül a miniszterelnökkel a raportőri csoport.

Kökény Mihály lapunkkal azt közölte, hogy - a sajtótalálgatások ellenére - nincs még jelöltje az MSZP-nek az egészségügyi miniszteri posztra. Tény, hogy a tárca élére mértéktartó, a reformot és a biztonságot egyaránt megvalósító, és persze a szakma által is elfogadható személyt keresnek. Ám a miniszter kiválasztását azért sem siettetnék, mert először a szakmai program tartalmát kell eldönteni, és ahhoz kell megvalósítót keresni.

Az új egészségügyi miniszter személyéről a héten, a Magyar Kórházszövetség háromnapos kongresszusán is elég sok szó esett. Bár a szervezők érdekes szakmai előadásokat kínáltak a résztvevőknek, a legtöbben mégis a folyosókon tartózkodtak. Azt találgatták, kik lehetnek alkalmasak a heteken belül megüresedő posztra. S ugyan valamennyi, "a jól értesültek" köré sereglett szegletben más-más nevet lehetett hallani, abban egyetértettek: az új miniszternek békét kell kötnie a szakmával. A kórházszövetség a rendezvény végén kiadott kilencpontos állásfoglalásában is jelezte: szükségesnek tartják a reformokat, de csak a hosszú távú stratégiára épülő változást támogatják.

A több mint 500 egészségügyi vezető részvételével zajló fórum elvárja a kormánytól, hogy mielőbb legyen egy olyan programja, amely szakmai biztonságot, jövőképet ad az ágazatban dolgozóknak. Az érdekvédelmi szervezet állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy hajlandók részt venni, segíteni a kormánynak az egészségügyben szükséges változtatások végrehajtásában. Egyebek mellett a kórházi díjak felülvizsgálatában ajánlottak közreműködést.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken ugyanakkor bejelentette: április elsején újabb 463 orvosság ára csökkent, átlagosan öt százalékkal. A miniszter jelezte azt is, hogy tervei szerint a jövőben pluszpénzt kapnának azok a gyógyszerészek, akik a helyettesíthető orvosságok csoportjából az olcsóbb terméket ajánlják a betegnek. Emlékeztetett arra, hogy 2007-ben megszűnt a gyógyszerkassza hiánya. 2006-hoz képest, az elmúlt másfél évtizedben most első alkalommal sikerült a terveknek megfelelő öszszeget költeni gyógyszerekre, és a prognózisok szerint a 2008-as évben is tartható az előirányzat. Magyarországon ugyanis európai összehasonlításban szinte példátlanul magas volt a gyógyszertámogatások aránya a többi egészségügyi kiadáshoz képest. 2006-hoz képest a gyógyszerekre kifizetett társadalombiztosítási támogatás viszont 362 milliárd forintról 292 milliárd forintra csökkent. A stabil gyógyszerkassza pedig azt jelenti, hogy maradnak források más egészségügyi célok elérésére.

l Továbbra is döntetlenre áll a koalíciós pártok vitája arról, hogy ki akarta először a vizitdíj bevezetését. Lapunk a pártprogramokban keresett választ a kérdésre, de igazságot hirdetni így sem egyszerű. Az SZDSZ programjában ugyanis az áll: "... az önkéntes díjfizetés - önrész - egyre terjedő alkalmazása szükségszerű (a kereslet ésszerűen csökken, a pazarlás visszaszorul)". A szocialisták pedig e kérdésben azt írták: "Az egészségügyi szolgáltatások színvonalas kínálatának megteremtése mellett a jobb ellátás biztosítása, az alapellátásban a dolgozók megterhelésének mérséklése megköveteli, hogy a biztosítottak részéről mérsékeljük az egészségügyi szolgáltatások felesleges és túlzottan gyakori igénybevételét."

Akárhogyan is, az tény, hogy ezeket a programelemeket a világon mindenütt a szolgáltatások korlátozásával érik el. Ennek legnépszerűbb módja az önrész, más néven a vizitdíj bevezetése. (D. A. N.)

A kórházszövetség kongresszusa Debrecenben
A kórházszövetség kongresszusa Debrecenben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.