Valaki nem tudta kivárni a világvégét: beverték az orosz szektafőnök koponyáját

Tisztázatlan körülmények között koponyasérüléseket szenvedett Pjotr Kuznyecov, a Penza melletti világvége-szekta alapítója - jelentették pénteken moszkvai lapok kiküldött tudósítói.

Kuznyecovot betört fejjel találták meg a neki és tíz hívének otthont adó imaház melletti gazdasági épületben szerda késő este. A helyiek szerint Vitalij Nyedogont, a barlangból mostanában előbújó szaktatagok másik csoportjának vezérét kell gyanúsítani, mivel a két férfi között éles hatalmi harc zajlott.

A rendőrség szerint azonban Nyedogon nem jön számításba tettesként, mivel akárcsak az imaházat, az ő házát is őrzik, s észrevétlenül senki nem mehetett ki. Nyedogon a második csoporttal jött elő a barlangból, amelyben a szektatagok november eleje óta várták a Kuznyecov által májusra jósolt világvégét, s társaival saját házába vonult el.

Felmerült, hogy az imaházban élő nők akarták kioltani Kuznyecov életét. Az épületet őrző rendőrök ugyanis hallották, amint a tíz asszony szidta a vezért, hogy nemigen látják az általa jósolt világvége jeleit, pedig mostanra az apokalipszis előjeleként üstökösnek kellett volna megjelennie az égen.

A nyomozók csütörtökön úgy vélték: Kuznyecov végezni akart magával, és ehhez fejét egy fadarabba verdeste, mert csalódott saját tanításában. Mivel ő sem látta a maga jósolta előjeleket, még át is helyezte a világvége időpontját májusról júniusra, azzal, hogy eltévesztette a számításokat.

Az imaház lakói furcsán viselkednek: elő sem jöttek, amikor a mentőautó elvitte vezérüket, de napközben felélénkültek: kijöttek az udvarra, s kiszaladt a 21 hónapos Lena Babisevics és 14 éves nővére is: ők is a barlangban voltak szüleikkel, az apjuk még ott is van. A pár fehéroroszországi otthonában két gyereket, egy 17 éves lányt és egy 15 éves fiút hagyott hátra.

A beázott és többször beomlott barlangban még 11 felnőtt tartózkodik: őket igyekeznek meggyőzni, hogy jöjjenek már elő, de egyelőre minden igyekezet hiábavaló: csütörtökön még legalább 3-4 napig ott akartak maradni.

A tudósításokból nyilvánvaló, hogy a Penza közelében lévő kis faluban teljesen felfordult a világ: a helyszínen van sok fontos ember, rendőrök, katonák, mentők, a rendkívüli helyzetek minisztériumának szakemberei, és persze sok újságíró, s minden kósza hír hallatára mindenki rohanni kezd.

Nem véletlen, hogy a helybeliek már fenyegetőznek: a szektásokat vigyék el onnan, vagy rájuk gyújtják a házaikat.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.