Nehezen szabadulhat a szocialista párt az egészségbiztosítási törvénytől

A szocialisták kiiktatnák az egészségbiztosítási reformtörvényből a magántőke behívásának lehetőségét. De ki lenne, aki velük szavaz? Az SZDSZ nyilván nem megy a saját törvénye ellen, a Fidesz csak az egész reform visszavonásában partner. Az MDF? - fogas kérdés.

A kisebbségi kormányzás első várható nehézségeivel szembesül az MSZP - és éppen a koalíció felbomlásában döntő szerepet játszó egészségbiztosítási törvény kapcsán. Az körvonalazódik, hogy hiába szeretnének szabadulni tőle, hiába zárnák ki a magántőkét, hogy elkerüljék a népszavazást, illetve az egészségügy esetleges működési zavarait, az új rendszerben hátrálni sem könnyű.

Az SZDSZ ugyanis bejelentette, hogy nem szavazza meg az egészségügyi pénztártörvény módosítására vonatkozó szocialista javaslatot, miután az tisztán állami tulajdonú rendszert működtetne tovább. A Fidesz semmiféle módosításban nem partner, csakis a teljes visszavonásban. Politikai értelemben az MSZP felől tekintve: a Fidesz csak a teljes kapitulációt fogadja el. Az MSZP leginkább az MDF szavazataira számíthat. Ellenkező esetben marad a "régi" törvény, és jöhet az újabb népszavazás ősszel.

A patthelyzet szinte szükségszerű. A kormánykoalícióból kilépni készülő liberálisok álláspontja szerint az egészségbiztosítási rendszer átalakításával az SZDSZ-nek az volt a célja, hogy a magánbefektetők megjelenése, a választás lehetőségének megteremtése és a kibontakozó verseny jobb minőségű ellátást eredményezzen. Szerintük, miután a szocialista javaslat kizárja a magánbefektetőket, megszünteti a választás lehetőségét, s ezáltal a verseny feltételét is. "A szocialisták regionális állami rendszere nem szünteti meg a politikai függést, ezért illúzió azt várni, hogy a regionális pénztárak kizárólag a betegek érdekeire és a költségvetési ésszerűségre alapozva hozzák majd meg döntéseiket" - írták közleményükben.

Miután a Fidesz (s vélhetően a vele frakciószövetségben lévő KDNP is) azt az álláspontot képviseli, hogy az egész törvényt vissza kell vonni, a szocialisták csak a Magyar Demokrata Fórumban bízhatnak. Legalábbis akkor, ha az SZDSZ valóban nemmel fog szavazni a módosítások elfogadásakor. Ha csak tartózkodik - a szocialisták már elérik céljukat, megszabadulnak a magántulajdonú biztosítóktól és az ötszázezer aláírással várakozó népszavazási kezdeményezéstől. De ha az SZDSZ nemmel szavaz, mindenképpen szükség lesz más, például az MDF-es képviselők voksaira. A Népszabadság úgy tudja, az MSZP-vezetők körében erősödik az az álláspont, hogy miután a módosítás utáni csomag nagyban hasonlítani fog az MDF javaslatára, megpróbálják meggyőzni igazukról a konzervatívokat. Úgy tudni, a háttérben már folynak megbeszélések erről, bár az MDF - mint ismeretes - egyetlen szervezetben gondolkodik, s nem régiókban. A kisebbik ellenzéki párt álláspontja szerint a hét régióra szánt működési költségből egy ekkora országban színvonalasan tudna működni egyetlen, központi egészségpénztár. A szolgáltatók versenyeztetésével egyetértenek, s pártolnák, hogy bizonyos pluszszolgáltatásokat fizetővé tegyenek.

Amennyiben az egészségbiztosítási törvényt nem sikerül módosíttatni a T. Házzal, megtartják a Fidesz által támogatott népszavazást. Ez pedig, függetlenül attól, hogy van-e értelme, gyakorlati jelentősége, újabb lehetőséget ad a Fidesznek, hogy könnyen kezelhető témával ismét kormányellenes népszavazást szervezzen. A szocialista párt vezetésében az is megfogalmazódott, hogy - bár ez ügyben döntés és egyeztetés még nem volt -, ha nem kerülhető el a referendum, azon a szocialisták is a törvény eltörlésére szavaznak, azaz ugyanazt javasolják, amit a Fidesz. "Érdekes lesz ez a fajta nagykoalíció, de lehet, hogy nem tehetünk mást" - fogalmazott lapunknak az egyik szocialista elnökségi tag.

Az MSZP vasárnap frakcióülésen értékeli a kialakult helyzetet, a tanácskozáson Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök is részt vesz.

Az ország kormányzásának helyzetétől függetlenül stabil marad a fővárosi MSZP és SZDSZ koalíciója - közölte tegnap Steiner Pál (MSZP) és John Emese (SZDSZ) frakcióvezető. A két párt koalíciós megállapodása érvényben van, azt több-kevesebb sikerrel megpróbálják végrehajtani - jelezte Steiner. A politikus elismerte, hogy egy esetleges kisebbségi kormányzásnak lehet kihatása a fővárosi koalíció működésére. John Emese megerősítette, együtt tudnak működni a szocialistákkal. A szegedi önkormányzati együttműködést sem érinti az MSZP-SZDSZ országos koalíciójának szétesése - ezt már Botka László (MSZP), a csongrádi megyeszékhely polgármestere jelentette ki. "Szeged érdeke mindennél fontosabb, semmilyen pártérdek nem veszélyeztetheti" - mondta a politikus a települést irányító MSZP- és SZDSZ-frakció együttes ülése után.

Hiller István a Népszabadságnál Szerkesztőségünk vendége volt tegnap Hiller István oktatási és kulturális miniszter, az MSZP alelnöke, akit a népszavazás után kialakult helyzetről, a koalíciós válságról, a kisebbségi kormányzás technikáiról kérdeztek
Hiller István a Népszabadságnál Szerkesztőségünk vendége volt tegnap Hiller István oktatási és kulturális miniszter, az MSZP alelnöke, akit a népszavazás után kialakult helyzetről, a koalíciós válságról, a kisebbségi kormányzás technikáiról kérdeztek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.