Ha úgy vesszük, Pavlo Fedaka toleráns ember, mert hiszen a Proszvita ukrán nacionalista szervezet vezetője "kategorikusan ellenzi" ugyanannyi magyar elpusztítását, mint amennyit a tőle még inkább jobbra álló csoportok felvetnek röpirataikban - cserébe a horthysta csapatok által elpusztított honfitársaikért.
Viharzónában
Ezek után az ember csak áll és néz: miféle ötletek kaphatnak nyilvánosságot e napokban a Tisza és a Vereckei-hágó közötti térségben? Vajon mit követhettek el szegény kárpátaljai magyarok, hogy egyesek újra a kiirtásuk gondolatával játszadozhatnak? Hiszen a mai Ukrajna mégsem Ruanda...
Jó, azzal eddig is tisztában lehettünk, hogy a Kárpátalján nem rózsás a helyzet; de hát nemcsak magyarnak, hanem ukránnak, ruszinnak, románnak lenni sem könnyű ott - vélhettük. De az említett nációk sorsa azért a szegénységben, elzártságban, a demokráciadeficitben, a belpolitika hektikus hullámverésében valahol mégiscsak közös, ebből a sorból nem lóg ki a magyar közösség. Amely ráadásul - már csak csekély önsúlyánál fogva is - eddig nem sok vizet zavart a kétoldalú kapcsolatokban.
Mostantól viszont tudható, hogy esetükben nem egy elfeledőben lévő, sokkal inkább egy elhanyagolt kisebbségről van szó, amelyet a politika, ha úri kedve úgy tartja, játékszerként használhat. Most éppen ezt teszi. Egy ukrán belpolitikai játszma viharzónájába lökték bele őket. Az ukrán nacionalisták valójában Juscsenko elnökön keresnek fogást, mégpedig politikai jobbkeze, Viktor Baloga "perbe fogásával", aki sokáig Kárpátalja teljhatalmú ura volt, és még ma, kijevi magas funkciójában is rajta tartja szemét a területen. Az elnökbarát új pártot alapító Balogát a szélsőjobb azzal a váddal akarja diszkreditálni, hogy egykori felségterületét a "magyarok és ruszinok kezére" akarja játszani. Hogy mivel? Például a vereckei emlékmű és a munkácsi turulszobor felállításával. Nevetséges? Az lenne, ha propagandájuk nem volna hatásos. De az: Kárpátalján a legutóbbi évtizedekben talán még soha nem éleződtek ki annyira a nemzetiségi viszonyok, mint ezekben a napokban. A magyarok pedig Sztálin óta nem féltek úgy, mint most. S ez az a pont, amikor a hivatalosságok felelőssége már számon kérhetővé válik. Amikortól nem maradhatnak puszta szemlélői a kárpátaljai magyarellenes propagandakampánynak. A mulasztás annál is súlyosabb, mert hiszen a politikának tisztában kellett lennie azzal, hogy a Petljura-Bandera örökségből táplálkozó mai ukrán nacionalizmus szörnyű képződmény.
Jóvátehetetlen még nem történt a Kárpátalján. Ám alighanem elérkezett a pillanat, hogy a magyar diplomácia felhívja Kijev figyelmét bizonyos elemi kötelezettségeire.