Elmarasztalt Köbal-felszámoló

A Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete (FOE) szakmai és etikai bizottságának döntése szerint két ponton is megsértette a szervezet etikai kódexét a Contact Nord Kft. a Köbal Kft. felszámolásakor. Nem jó gazda gondosságával kezelte a felszámolás alatt álló cég vagyonát, és annak az előírásnak sem tett eleget, miszerint "az adós vagyonának terhére csak annyi üzleti kockázatot vállalhat, amennyi a vagyon reális gyarapításához indokolt, s az ésszerű gazdálkodás logikája szerint előnyös".

Lapunk többször is beszámolt a Köbal (az egykori kőbányai könnyűfémmű) felszámolásáról. Az orosz-izraeli tulajdonban lévő cég vesszőfutása 2005 őszén kezdődött, amikor a betegállományban lévő ügyvezetője a tulajdonosok tudta és jóváhagyása nélkül írásban lemondott az Alcoa-Köfém által kezdeményezett felszámolási eljárás megfellebbezéséről, amivel lehetetlenné tette, hogy a tulajdonosok megállapodjanak a hitelezővel. Brezóczki Attila (az akkori ügyvezető) végkielégítésének egy részét a felszámoló követelésként vette nyilvántartásba, Brezóczki pedig rövid időn belül eladta azt. A vevők között a korábban a Köbal őrzésével megbízott Leo Security biztonsági szolgálat két tucat munkatársa is megtalálható. A Leo Security és több munkatársának a neve nemrég egy tízmilliárdos lízingcsalási ügyben is felmerült, a hatóságok azonban egyelőre kitérő válaszokat adnak arra a kérdésre, hogy a Köbal-hitelezőkké tett biztonságiak közül részt vett-e bárki is a lízingügyben.

A Köbal tulajdonosai szerint a nyilvántartásba vett követelések egy része fiktív, más része pedig olyan cégek és magánszemélyek kezében koncentrálódik, akik szerintük egy ingatlanhasznosító strómanjai. Miután befektetési csalás gyanújával feljelentést tettek a vám- és pénzügyőrségen, a már hónapok óta zajló nyomozás eredményeképpen kiderült: a Köbal-hitelezők többségének fogalma sem volt arról, hogy mit ír alá, amikor Köbal-adósságot vásárolt. A felszámolócég képviselője lapunknak korábban úgy fogalmazott: a követelés szabadon adható-vehető, a felszámolónak csak annyi a kötelessége, hogy a követelés törvényességét ellenőrizze. Ez szerinte minden esetben meg is történt.

A FOE szakmai és etikai bizottsága szerint a felszámoló túlzott magabiztossággal és kockázatvállalással intézte az ügyeit, s eközben indokolatlanul veszélyeztette a hitelezők követelésének kielégítésére szolgáló vagyont. Visszafordíthatatlan döntéseket hozott, amikor az adott kérdésekben jogerős bírósági ítélet a közte és a tulajdonosok között kialakult jogvitát még nem zárta le. Egy ingatlaneladási ügyben pedig a bíróság döntését egy választott bírósági állásfoglalással írta felül, amivel 16 milliós költséget okozott - az etikai bizottság szerint indokolatlanul. A Contact Nord felszámolóbiztosa lapunknak azt mondta: nem ismeri az etikai bizottság döntését, ezért nem nyilatkozik. A cég vezetőjét pedig hiába kerestük, most sem sikerült kapcsolatba lépni vele.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.