Még egészségesek a hallgatók

Az egyetemista és főiskolás hallgatók az átlagnépességhez képest jóval kisebb arányban dohányoznak - derült ki egy nemrégiben közzétett kutatásból. Gyakran hagyják ki viszont a reggelit, ami nagyon egészségtelen.

Ivott-e már annyi alkoholt, hogy berúgott? - tették fel többek között ezt a kérdést is a hallgatóknak tavaly tavasszal az "Egy csepp figyelem" alapítvány munkatársai, akik az egyetemisták és főiskolások egészségügyi állapotát és életmódbeli szokásait igyekeztek feltérképezni.

A kutatásban 1369 hallgató vett részt önkéntes alapon: ennek során megmérték testméreteiket (magasság, testtömeg, has- és csípőkörfogat), vérnyomásukat, illetve vércukorszintjüket. A hallgatók kitöltöttek egy kérdőívet is, amelyben az életmódjukra vonatkozó kérdések mellett a családjuk egészségi anamnézisére vonatkozó kérdések is szerepeltek. A vizsgálat a XXI. század népbetegségeinek számító szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség rizikófaktorainak felderítésére irányult.

A családi anamnézisekből kiderült: csaknem 70 százalékuk családjában van magas vérnyomásos beteg, 50 százalékuk családjában fordult elő szív- és érrendszeri betegség, 41 százalékuk családjában cukorbetegség, 43 százalékuk családjában daganatos megbetegedés és 35 százalékuk családjában van jelentősen elhízott személy.

A szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek hátterében azonban elsősorban életmódbeli tényezők állnak: e betegségek kialakulásában, 15-30 százalékban az örökletes hajlam, 50-75 százalékban az életmód játszik szerepet. Az örökletes hajlam nem szükségképpen manifesztálódik, célzott megelőzéssel, egészséges életmóddal nagy eséllyel kivédhető. A kutatásban részt vevő fiatalok ezért életmóddal kapcsolatos tanácsokat is kaptak az alapítvány munkatársaitól.

A táplálkozásban például nagyon fontos a főétkezések rendszeressége, a hallgatók azonban - főként a nők - gyakran kihagyják a reggelit, ami nagyon egészségtelen. Ami pedig a táplálkozás tartalmát illeti: a többség csak ritkán fogyaszt zöldséget és gyümölcsöt, a húsfogyasztásban a sertés- és a marhahús dominál, ritkán kerül az asztalra hal, a teljes kiőrlésű kenyér helyett pedig még mindig többen választják a fehér kenyeret - főleg a férfiak. Édességet viszont többnyire csak hetente esznek a hallgatók, gyorséttermi ételeket is legföljebb hetente eszik a többség.

A hallgatók csaknem fele rendszeresen részt vesz testnevelésórákon, 18 százalék azt mondja: ahol tanul, ott nincs rendszeres sportfoglalkozás. A hallgatók 34,5 százaléka akkor sem vesz részt rajta, ha van.

Szabadidejében a hallgatók nagy többsége legfeljebb hetente sportol, és a mozgással töltött idő sem több heti két-három óránál. A férfiak minden tekintetben aktívabbak, 12 százalékuk versenyszerűen sportol (a nők alig öt százaléka).

Az alapítvány munkatársai rákérdeztek az úgynevezett "rizikómagatartásra" is: vagyis a hallgatók dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaira. A hallgatók körében magas a nemdohányzók aránya, az átlagnépességhez képest jóval kevesebben cigarettáznak. A naponta dohányzók 15 százaléknyian vannak, valamivel több mint tízszázaléknyian pedig legföljebb hetente gyújtanak rá. Több mint 70 százalékuk egyáltalán nem dohányzik.

A férfiak és a nők között a dohányzás gyakoriságát tekintve nincsen különbség, a férfiak azonban erősebb dohányosok: jóval több cigarettát szívnak. A nők 4,2 százaléka, a férfiak 10 százaléka szív egy nap többet egy doboznál, azaz húsz szálnál.

Alkoholfogyasztásban is a férfiak jeleskednek: ők mindenféle típusú alkoholt gyakrabban fogyasztanak, mint a nők. Sört például 60 százalékuk iszik napi vagy heti rendszerséggel, a nők csak 20 százalékban kóstolnak bele a korsóba. Bort a férfiak 38, a nők 26 százaléka, röviditalokat a férfiak 27, a nők 11 százaléka fogyaszt napi vagy heti rendszersséggel.

A hallgatók nagy többsége egészségesnek tarja magát: a férfiak 60 százaléka, a nők 46 százaléka minősítette állapotát kitűnőnek vagy jónak, további 34, illetve 46 százalékuk pedig átlagosnak gondolja állapotát.

Ezt igazolják - egyelőre - a mérések is. A has- és derékkörfogat alapján a hallgatók 90 százaléka, a magasság és a testtömeg alapján kiszámított BMI szerint pedig 70 százaléka a normális kategóriában van, 98-99 százalékuk vércukorszintje a normál értéket mutatta. A hallgatók 83,4 százalékának a vérnyomása pedig alatta maradt a még elfogadhatónak tekintett 140/90 Hgmm értéknek.

A hallgatók többsége nem dohányzik és nem iszik sokat, de a közös sörözés hagyománya nem veszett ki
A hallgatók többsége nem dohányzik és nem iszik sokat, de a közös sörözés hagyománya nem veszett ki
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.