Bokros Lajos szerint át kell lépni a Rubicont

Már nem lehet pusztán pozitív ösztönzőkkel kirántani az országot a mostani zsákutcából, csak "a furkósbot és a mézesmadzag megfelelő arányú keverésével" - mondta Bokros Lajos, a CEU (Közép-európai Egyetem) professzora, volt pénzügyminiszter egy rendezvényen kedden Pásztón.

Bokros Lajos a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Nógrád megyei küldöttgyűlésén tartott előadásában kifejtette: ez azt jelenti, hogy azoktól, akik bizonyíthatóan nem fizetnek semmit a közszolgáltatásokért, meg kell tagadni a közszolgáltatásokat.

Amíg ezt a Rubicont át nem lépi a kormányzat - bármilyen színű is -, addig nem tudjuk megtörni azt a kört, hogy sok és nagymértékű érdekeltség keletkezik a feketegazdaságba való átugrásra - fogalmazott.

A professzor amellett érvelt, hogy mindenkinek kelljen fizetnie legalább havi 10 ezer forintos egészségbiztosítási díjat.

Hozzátette: ez rendkívül fontos a mai körülmények között, amikor a társadalom hihetetlen nagy hányada legálisan, más része pedig nem legálisan potyautas, vagyis akkor is jogosult szolgáltatások igénybevételére, ha nem fizet.

Véleménye szerint ezt még a társadalmi szolidaritással sem lehet összeegyeztetni, mert "nem lehet olyan szolidaritást önkéntesnek minősíteni, ahol a társadalomnak ekkora hányada mentesítve van a közterhek viselése alól".

Bokros Lajos kifejtette: a fontos szerkezeti reformok jelentős része azzal van összefüggésben, hogy milyen formában, mértékben, hozzáférhetőséggel és mennyiségben nyújtjuk ingyenesen vagy kevésbé drágán a különböző közszolgáltatásokat.

Rámutatott: nem az a legfontosabb, hogy népszerűségkereső, "politikai cukorkaosztogatási" alapon meghirdessük a különböző adómértékek csökkentését.

Erre szükség van, de előbb azt kell végiggondolni, hogyan lehet szélesíteni azok körét, akik részt vesznek a közterhek viselésében - tette hozzá.

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.