Örömtánc modern módra

A néptánc, a népzene megújítását tűzte ki célul a Modern Néptánc Projekt Iroda, amely első körben pályázatot hirdetett népzenei gyökerű zeneművek megírására.

Az irodát tavaly hozta létre magántámogatók segítségével és a Hagyományok Háza szakmai támogatásával a Dr. Média Kft. - Örömtánc névre keresztelt projektünk célja, hogy a népzene, a néptánc ismét élő műfaj legyen - mondja Stromajer Andrea, a program vezetője. Ugyanis a hagyomány az elmúlt évszázadokban folyamatosan változott, az egyes korok emberei mind hozzátették a magukét, csak az utóbbi évtizedekben kezdtünk úgy tekinteni rá, mint változatlanul megőrzendő múltbéli örökségre. Az Örömtánc kezdeményezői ezen a szemléleten szeretnének változtatni, és azt is szeretnék, hogy minél több fiatal számára legyen vonzó a modernizált népzene és tánc. Lehetőséget szeretnének adni a fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra.

Az Örömtánc első lépéseként tavaly pályázatot hirdettek: olyan új zeneműveket vártak, amelyekben a hagyományos népzene valamely XXI. századi stílusban (pop, rock, blues, dzsessz stb.) jelenik meg. A felhívásra nyolcvan új mű érkezett mindenféle műfajban. Közülük a szakmai zsűri (Joós István, az Mton Kiadó vezetője, Melis László zeneszerző, Sebő Ferenc népzenész, népzenekutató, Szakcsi Lakatos Béla dzsesszzenész, Viktor Máté zenész, zeneszerző) a harmadik helyet megosztva a Karavan Famíliának és a Lux Nigra együttesnek ítélte, a másodikat Cserepes Károly és Szalóki Ágnes szerezte meg. A legjobbnak a Neofolk Zenekar, vagyis Hűvösvölgyi Péter és Bonyár Judit szerzeményét találták, így ők kapták meg az egymillió forintos díjat. Ez az alkotás lesz a zenei alapja a Magyar Állami Népi Együttes új koreográfiájának, amellyel hazánkat képviselik majd az Örömtánc Grand Prix nemzetközi modernnéptánc-versenyen, augusztus 17-én.

A projekt másik eleme ugyanis ez a verseny lesz, amelynek lényege, hogy a részt vevő külföldi országok (Bulgária, Finnország, Horvátország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Törökország) együttesei is modern formában mutatják be saját, hagyományos népzenéjüket, néptáncukat, népviseletüket. A versenyt külföldi adók is közvetítik majd, így a szervezők azt remélik, néhány év múlva az eurovíziós dalfesztiválhoz hasonló programmá nőheti ki magát. A grand prix sikerét egy hatestés táncvetélkedővel tervezik megalapozni.

Három nappal később, augusztus 20-án este rendezik meg első alkalommal az Örömtánc Éjszakáját a Művészetek Palotája előtt és a debreceni Fő téren. Ez az este lesz a lezárása egy országjáró turnénak: 22 nagyvárosban nemcsak bemutatják az újfajta népzenét, néptáncot, hanem a nézőket is bevonják a mulatságba.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.