Az ügyészség benyújtotta a vádiratot Lengyel Zoltán ellen

Hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt  benyújtotta a vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel  Zoltán független (korábban fideszes) országgyűlési képviselő ellen -  közölte Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.

Az ügyészség a nap folyamán nyújtotta be a vádiratot a Budai Központi Kerületi Bíróságnak - közölte a szóvivő.
Hozzátette: Lengyel Zoltánt egy rendbeli hivatalos személy elleni erőszak, egy rendbeli könnyű testi sértés vétségével és három rendbeli becsületsértés vétségével vádolja az ügyészség.

Lengyel Zoltán 2007. július 8-án éjjel Budapesten, az I. kerületben gépkocsival haladt, amikor három rendőrjárőr állította  meg közlekedési ellenőrzés miatt. Az akkor még fideszes képviselőnél  nem voltak iratok, ezért a rendőröknek egy országgyűlési  képviselőnek szóló parkolási engedélyt mutatott fel, személyi  adatainak közlésétől viszont elzárkózott azzal, hogy ha ezeket  közli, akkor le kellene mondania mentelmi jogáról.

A képviselő élettársát hívta fel telefonon, és kérte tőle, hozza  a helyszínre az iratait. A legfőbb ügyész mentelmi jog  felfüggesztésére irányuló indítványa szerint a telefonbeszélgetés  során az intézkedő rendőrökre - általuk jól hallhatóan - súlyosan  sértő, lealacsonyító jelzőt használt.

A dokumentumban szerepel, hogy  a telefonbeszélgetést követően, a váltásparancsnok kérdésére -  ezeket a sértő jelzőket rájuk értette-e - Lengyel Zoltán igennel  válaszolt, és tegező hangnemben megismételte a sértéseket.

Amikor a váltásparancsnok közölte Lengyel Zoltánnal, hogy  azonosítása miatt előállítják, a politikus az indítvány szerint  megpróbálta gépkocsijával elhagyni a helyszínt.

Ezután alkalmaztak  az intézkedő rendőrök testi kényszert, és eközben az egyik rendőr  nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett Lengyel Zoltán  ütésétől. A dulakodást követően a rendőrök kihúzták az autóból  Lengyel Zoltánt és megbilincselve vitték az I. kerületi  rendőrkapitányságra.

Lengyel Zoltán az ügyben feljelentést tett a Budapesti Nyomozó  Ügyészségen, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és  más bűncselekmények miatt. Az ügyészség elrendelte a nyomozást, ám  később megszüntető határozatot hozott.

Lengyel Zoltán saját elhatározásából, augusztus 15-én lépett ki  a Fidesz-frakcióból, azóta függetlenként folytatja munkáját a  parlamentben.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.