Ha a szocialisták kitartanak amellett, hogy mégsem fogadják be az egészségbiztosításba a magántőkét, mert érzik, hogy a közvélemény még jobban ellenük hangolható emiatt, akkor a maguk szempontjából jól gondolkodnak. Kóka János is ezt teszi, ha az SZDSZ élén ennek az ellenkezőjét állítja, mondván, hogy ebben a ciklusban pártja a maga politikai egzisztenciáját erre az ügyre tette föl, róla magáról nem is beszélve. S egyébként is, hogy tudna ő újra harcba bocsátkozni az SZDSZ elnöki tisztéért, ha közben veszni hagyja a pártja szerint deklaráltan legfontosabbat. Adódik persze a válasz: ahogy majd az ellenfele hagyja veszni. Az más.

Ha most lép a két fél, Gyurcsány Ferenc és Kóka János csak egymással szemben teheti. Gondolhatnánk, értékvilágát tekintve nincs jól összerakva az a koalíció, amely ilyen helyzetbe kerülhet.

Pedig nem így van.

De így lett.

A közeg változott meg, amelyben szót kellene érteniük egymással. Nem most kezdődött... Orbán Viktor 1998. augusztus 25-én, újdonsült miniszterelnökként jelentette be, hogy fideszes politikusokról, valamint azok családtagjairól közpénzen törvénytelen és titkos adatgyűjtés folyt a megelőző parlamenti ciklusban. Utóbb még legfelsőbb bírósági ítélet is rögzítette, hogy ilyesmi nem történt, de mégis, azóta e jelben él a közélet. Titkos, bár nem közpénzen felvett adatok mozgatják a nyilvánosságot - csak éppen a szociálliberális politika kárára. Zuschlag János rossz privát mondását a Hír TV csente el, ezután valahogy kikerült Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, amely felborította az ország politikai egyensúlyát, kifordult az utcára a súlypont, majd titkos felvételek kerültek elő egy bizonyos Rózsa motelból, Veres János pénzügyminisztert pedig éppúgy a Hír TV tesztelte csapdával, ahogy ők szedték le a levegőből Horn Gábor durva, Gyurcsányt sértő mondatát a népszavazás után, amely bármely pillanatban tovább szakítható, felületesen kezelt sebbé vált a koalíció érintkezési felületein.

Nem kell elfogadhatatlan dolgokat mondani, lehetne erre így is reagálni, de ennél többről van szó. Artikulálatlanná, határok nélkülivé, tisztátalanná vált a nyilvánosság. Ezzel kell együtt élni.

Ugyanígy, a politikai fair play szabályait felrúgva rendezték meg a népszavazásokat arról, hogy mi a jobb, ha valami ingyen van (látszólag), vagy ha fizetni kell érte. A Fidesz ezzel nemcsak a Parlament köré vont kordont bontotta el, hanem sok más védőrácsot is.

A másik fél pedig legyengült immunrendszerrel él ebben a rossz levegőjű közegben. De nem volt tiszta ügy áfát csökkenteni a választás előtt, majd visszaemelni, valóban nem volt szó a kampányban vizitdíjról, tandíjról, vagy ha igen, csak homályos, öngondoskodásról szóló utalások formájában, s egyáltalán, fogalmuk nem lehetett róla az embereknek, hogy ebből mi következik. Rosszabbat mondok: félek, hogy azok sem tudták pontosan, akik végigcsinálták. Futnak a pénzük elől. Ezzel az új helyzettel az őszödi beszéd elhangzása óta nem számol a koalíció. Úgy tesz, mintha mi sem történt volna, csak megy a programok mentén.

Addig mentek, míg most elértek az út végére, ahol egymással állnak szemben. Mintha ketten lennének széles e világon. Mindkét fél úgy érezheti, hogy tovább kell lépnie, mert erre vagy arra szól a küldetése. Valójában talán most meg kellene állniuk. Körülnézni, hogy hol vannak, s felmérni, hogy mekkora hegyet lehet megmászni levegő nélkül, pusztán oxigénpalackkal.

Egy zászlóért, amit ki lehet tűzni?