Széles szerint a magyarellenesség elhallgatása a botrány

Széles Gábor szerint nem magyarázható a szélsőségesség, így se az antiszemitizmus, se a megbélyegzőnek szánt fasisztázás, de nem szabad boszorkányüldözést sem folytatni - ez abban a csütörtöki nyílt levelében olvasható, amellyel a Magyar Hírlap tulajdonosa részéről lezártnak nevezi a lapban egy hete megjelent Bayer  Zsolt-publicisztika által kirobbantott vitát.

Megfogalmazása szerint az írás keltette botrány "az ismert forgatókönyv szerint, mesterségesen növekszik", eközben pedig már senki sem beszél arról, mi volt az ok, amit a nagyvállalkozó Ungváry Rudolf egy, a Népszabadságban közölt cikkében, illetve a Friderikusz Sándorral folytatott televíziós beszélgetésében lát.
"Ungváry Rudolf ezekben a megnyilatkozásaiban nem kevesebbet állított, mint hogy a Fidesz eljövendő választási győzelme esetén Magyarországra visszatér a diktatúra, illetve azt, hogy Magyarországon több mint hárommillió nyilas házmester él, akiknek elődei még a Dunába lőtték a zsidókat. Ezekből a mondatokból - vagy  a hasonlókból - soha sem kerekedik botrány ebben az országban. Sajnos. Ahogy nem kerekedett botrány Landeszmann rabbi emlékezetes kijelentéséből sem, és a "liberális" értelmiség egyetlen magyarellenes, magyarságot gyalázó megnyilvánulásából sem" - fogalmaz Széles Gábor.

Széles Gábor szerint Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni, akár vitatkozni, "sőt, megengedem, még azt is ki lehet mondani, hogy Bayer Zsolt szóban forgó írásában túl erősen, netán félreérthetően - akár sértőn is - fogalmazott. De boszorkányüldözést és hajtóvadászatot nem lehet folytatni egyetlen szerző ellen sem".

Mint írja, a Magyar Hírlap kezdetektől fogva komolyan veszi, amit publicisztikai rovatának mottójában hirdet: "A hír szent, a vélemény szabad", ezért vitára hív, mondván,"a vitából lehet valami, ami előremozdítja ezt az országot, ami segít tisztázni az álláspontokat, ami feloldja a magyar szellemi életben tapasztalható végletes megosztottságot. A hajtóvadászat semmiféle jó célhoz nem vezet el."

Nyílt levelében a nagyvállalkozó leszögezi, semmiféle szélsőséget, antiszemitizmust, zsidóellenességet, megbélyegzőnek szánt fasisztázást, nyilasozást nem tekinthetünk sem megmagyarázhatónak, sem elfogadhatónak - ez személyes véleményem, és biztos vagyok benne, hogy ez a Magyar Hírlap szerkesztőségi  kollektívájáé is".

A Magyar Hírlap főmunkatársa, Bayer Zsolt március 19-én  megjelent írásában arról értekezett, hogy vannak zsidók, "akiknek puszta létezése indokolja az antiszemitizmust".

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.