Huszadik születésnapját ünnepli a Bibó Kollégium

Március 30-án lesz húsz éve, hogy megalakult a Fidesz, a kerek évforduló alkalmából szombaton a Polgári Magyarországért alapítvány fogadást tart, vasárnap pedig hagyományosan a Bibó Kollégiumban ünnepelnek az alapítók.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője elmondta: szombaton ülést tart a Fidesz országos választmánya, amelyen elfogadják a Fidesz tavaly decemberben bemutatott Erős Magyarország című alapprogramját. A választmányi ülésen Orbán Viktor pártelnök és Navracsics Tibor frakcióvezető mond beszédet - tette hozzá a szóvivő.

Szombaton este a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány tart ünnepi fogadást, ahol átadják a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Itt Kövér László választmányi elnök és Balog Zoltán, az alapítvány kuratóriumi elnöke mond köszöntőt.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy vasárnap tartják a már hagyományos ünneplést a Bibó Kollégiumban, ahol szintén Kövér László mond beszédet.

A Fideszt 1988. március 30-án Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi alapította meg.

Még ez év novemberében megtartották a szervezet első kongresszusát, amelyen a Fidesz-tagok felső korhatárát 35 évben határozták meg. Ezt a korhatárt 1993-ban a párt debreceni kongresszusán törölték el. 1995-ben arról döntöttek, hogy a párt neve Fidesz - Magyar Polgári Párt legyen, majd 2003-ban Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre változott a név.

Tavaly a Fidesz konferenciával ünnepelte 19. születésnapját, a megelőző években hagyományosan a Bibó-kollégiumban ünnepeltek. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.