A tibeti emigráció sem akar olimpiai bojkottot

Ne engedjenek a morális kérdésekben a Kínával ápolt jó kereskedelmi kapcsolatokért cserébe! – erre szólította fel szerdán, az Európai Parlamentben az emigráns tibeti parlament elnöke az európai vezetőket. Karma Chophel ugyanakkor a Dalai Lámához hasonlóan elvetette az augusztusi pekingi játékok bojkottját; sőt szerinte az olimpia a nemzetközi szabályrendszerhez igazíthatja a KNK-t.

Az emigráns vezető abban a kérdésben nem foglalt állást, hogy távol maradjanak-e a politikai vezetők a nyári játékok nyitóünnepségéről. Karma Chopel egyébként az EP-ben 135 megerősített halálos áldozatról, mintegy négyszáz letartóztatottról és ezer sebesültről beszélt Tibet kapcsán március 10-e óta – de, mint fogalmazott, a tényleges számok ezek tízszeresére is rúghatnak.

Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke – aki egy minapi lapinterjúban úgy vélte,  nem szabad kizárni a bojkottot - azt mondta, a tibeti események aggodalommal töltik el a parlamentet, amely elítéli az erőszak minden formáját, a kínai erők aránytalan fellépését, a békés demonstrálók megölését. Szolidaritását fejezte ki a dalai lámával, hozzátéve: „nem engedhetjük meg, hogy nevét a terrorizmussal összefüggésben említsék és démonizálják”. Pöttering azt követelte a pekingi illetékesektől, hogy tárgyaljanak a dalai lámával, és Kína területi integritása keretei között próbáljanak egyezségre jutni.  Azt mondta, az EU jó kapcsolatokra törekszik Pekinggel, és szeretné, hogy a játékok sikeresek legyenek. Ez utóbbihoz azonban - tette hozzá - tiszteletben kell tartani a vallási identitást, és korrekt tájékoztatást kell nyújtani a játékokról. (Cenzúra esetén a francia közszolgálati televízió szüneteltetheti például a közvetítéseit.) 

Szájer József, a néppárti frakció vezérszónokaként azt mondta, „nem mehetünk el amellett, hogy egy állam a saját polgárait gyilkolja. Nem tűrhetjük az emberi és kisebbségi jogok tömeges sárba tiprását”. - Az olimpia a béke és a kiengesztelődés szimbóluma, és annak is kell maradnia - vélte, hozzátéve: „ma nincs itt az ideje a bojkottfelhívásnak, az olimpia csak öt hónap múlva lesz.” - Állítsák le a vérontást! Állítsák le a polgári szabadságjogok megsértését! Hagyják abba a béke embere, a Dalai láma támadását! - hangsúlyozta Szájer.

Hegyi Gyula (MSZP) szerint „álljunk ki a tibetiekért a politikában, de ne rontsuk el sok százmillió ember örömét a sportban!” - A hidegháború keserű fejezete volt az 1980-as moszkvai és az 1984-es los angelesi olimpia bojkottja, amelynek során nagyszerű sportolók vesztették el a lehetőséget a bizonyításra, egész nemzetek fosztották meg magukat az olimpia örömétől. Biztosan állíthatom, hogy a magyar sportszerető közvélemény óriási többsége 1984-ben ellenezte, és most is ellenezné az olimpia esetleges bojkottját – állítja Hegyi.

Párizs után szerdán a belga kormány képviselője is nyitva hagyta – igaz, végső eshetőségként – az olimpia bojkottjának lehetőségét. Didier Reynders miniszterelnök-helyettes egy lapinterjúban úgy vélte: a büsszeli kormány egyelőre nem számol a játékoktól való belga távolmaradással, de ha a tibeti helyzet tovább romlik, akkor nem lehet kizárni ezt.

Kína nem hagyja, hogy a Pekingben megrendezendő 2008-as nyári olimpia politikai üggyé váljon - jelentette ki szerdán Xi Jinping kínai alelnök. A politikus japán újságírókkal találkozva hangoztatta: biztos abban, hogy Peking képes lesz magabiztosan megrendezni az olimpiát. Hozzátette, szavatolni tudják az olimpiai játékok sikerét, miközben tiszteletben tartják azt az elvet, hogy a játékokat nem politizálják át.
"Képesek vagyunk az olimpia szellemében megrendezni a nyári játékokat úgy, hogy az ne legyen átpolitizálva" - mondta hasonló szellemben Qin Gang külügyi szóvivő szerdán Pekingben. Ő Nicolas Sarkozy francia államfő keddi nyilatkozatára reagált, amelyben az a tibeti események kapcsán nem zárta ki az olimpia megnyitó ünnepségének bojkottját.
A szóvivő egy másik közleményében élesen bírálta a The Sunday Times című brit lapot, amely egy cikkében a Pekingben rendezendő olimpiát a náci Németországban 1936-ban megtartott nyári játékokhoz hasonlította. Csin Kang kijelentette, hogy az összehasonlítás sérti a kínai népet, de sértés a világ minden nemzetére nézve is.
A The Sunday Timesban Michael Portillo, volt brit védelmi miniszter felidézte, hogy Németország 1936-ban a nácizmus dicsőítésére használta fel a berlini olimpiát. A brit politikus egyben megrótta a világ vezetőit, amiért figyelmen kívül hagyják az emberi jogok helyzetét Kínában. Hozzáfűzte, a kínai vezetés most azon tűnődhet, hogy vajon az olimpia megrendezése újabb dicsőséget szerez számára, vagy további bosszúságokat.

A CNN felvétele az Olimpiai lángot indító ünnepség megzavarásáról



Sarkozy kivár

Nicolas Sarkozy francia elnök majd a megfelelő pillanatban, a tibeti helyzet alakulásának függvényében dönt arról, hogy fogadja-e a párizsi elnöki palotában az augusztusban Franciaországba látogató dalai lámát - mondta Luc Chatel francia kormányszóvivő szerdán. Bernard Kouchner francia külügyminiszter és Rama Yade, a külügyminisztérium emberi jogi államtitkára viszont már jelezte, hogy kész fogadni a tibetiek szellemi vezetőjét - közölte a szóvivő.

A dalai láma a pekingi olimpia ideje alatt, augusztus 15. és 20. között látogat Nantes-ba, ahol előadásokat fog tartani. A kínai külügyminisztérium közölte, hogy Peking határozottan ellenzi a hivatalos kapcsolatfelvételt a dalai láma és bármely ország között.

The Washington Post: "olimpiai szégyen"

Olimpiai szégyent emleget Peking kapcsán a szerdai The Washington Post, amely szerint a nyári játékok az elnyomás kirakatává válhatnak. Az idei pekingi olimpia nem azt fogja megmutatni a világnak, hogy Kína felemelkedőben levő világhatalom kirobbanó gazdasággal és gyorsan korszerűsödő társadalommal.

Az olimpiai játékok ehelyett azt mutatják majd meg, hogy Kína nem tudott kitörni a rendőrállamiságból: erőszakos elnyomás, cenzúra és politikai üldözés zajlik az országban - olvasható a tekintélyes amerikai liberális napilap szerkesztőségi cikkében.

(forrás: brüsszeli tudósítónktól, MTI)

Írja alá a szabad kezével!- a Riporterek Határok Nélkül plakátja
Írja alá a szabad kezével!- a Riporterek Határok Nélkül plakátja
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.